Könyvek

Laura Thalassa – The Emperor of Evening Stars – Az Esti Csillagok Császára

Az Anassa Könyvek még csak tavaly lépett be a magyar könyvpiacra, ennek ellenére már egy teljes külföldi könyvsorozatot megjelentetett, amire az olvasóknak általában hosszú éveket kell várni. Laura Thalassa Az Alkusz című New Adult fantasy sorozatának kiegészítő kötete, Az Esti Csillagok Császára szeptemberben vált elérhetővé Kéri Andrea fordításában. Ebből a könyvből megtudhatjuk, hogyan érdemelte ki Desmond Flynn az Éjszaka Királya címet.

Desmond Flynn egy írnok fattyú fiaként született, és a biztonsága érdekében el kellett rejtenie a varázserejét egész gyermekkorában. Des Arestys kopár barlangjaiban nevelkedett, és tizenhat évesen darabokra hullott az élete. A megtört fiú édesanyja elvesztése után bosszút esküdött a kegyetlen Éjszaka Királya ellen. Des a hányatott gyermekkora után egy különös jóslatot kapott, amely szerint egy halandó rabszolga lesz a lelki társa. Az Esti Csillagok Császára hosszas küzdelem után a nyomorból egészen Somnia palotájáig jutott, amit azonban kénytelen egy időre elhagyni, ha meg szeretné találni a jövendőbeli szerelmét.

Des eredettörténete három részre tagolódik.

Az Esti Csillagok Császára egy rövid terjedelmű kiegészítő kötet – 240 oldal –, viszont a főszereplő életének három fontos időszakát is alaposan bemutatja. A könyv első részében megismerhetjük Des édesanyját, Larissa Flynnt és a közös arestysi életüket, valamint a Kis Halál Angyalai nevű bűnszervezetet. A második egységben újra átélhetjük az Alkusz és a tizenhat éves Callie találkozását, de ezúttal Des nézőpontjában követhetjük nyomon a barátságuk kibontakozását. A harmadik részben pedig arról olvashatunk, hogyan talál vissza egymáshoz a szirén és az Éjszaka Királya, akiket egy meggondolatlan mágikus kívánság hét évre elválasztott. Az Esti Csillagok Cászára egy előzménykötetnek tekinthető Des múltja miatt, viszont inkább A Szirén Éneke után ajánlott elolvasni, mert nagy vonalakban elmeséli az első két könyv történetét is.

Kezdetben vala a sötétség – A bosszúvágyó tündérfiú útja a trónig

Ebben a kötetben betekintést nyerhetünk a főszereplő nehéz gyermekkorába. Larissa ravaszságának köszönhetően megszökött az Éjszaka Királya, Galleghar Nyx palotájából, hogy megmentse a fiát. Des nagyon szereti az édesanyját, de zavarja, hogy el kell rejtenie a mágiáját és a valódi önmagát Arestys tündérei elől. Larissa halála után a gyászoló és bosszúvágyó fiú csatlakozik a Kis Halál Angyalaihoz és a király hadseregéhez is, hogy felkészüljön az apjával való összecsapásra. Des egy hűséges barátra is talál Malaki személyében, akit már ismerhetünk A Szirén Éneke című kötetből.

Légy az enyém örökre – Des és Callie első találkozása

Des még fiatalkorában megkapja a jóslatot, miszerint egy halandó lesz a lelki társa. Elkezdi felszabadítani a tündérek rabszolgáit, és a Földre is elutazik, hogy jobban megismerhesse az embereket. Az Éjszaka Királya kitartóan keresi a szerelmét, azonban több évszázad után végleg elkeseredik. Ekkor meghallja egy kétségbeesett kamaszlány hívását: „Alkusz, alkut akarok kötni.”, és belecsöppen a szirén Callypso Lillis életébe. A könyvnek ez a része csak annyi újdonságot tartogat, hogy jobban megismerhetjük Des gondolatait és érzéseit. A korábbi kötetekben zavaró volt az Alkusz titkolózása, de most végre kiderülnek ennek az okai.

A sötétség végezetéig – Des és Callie szerelmi története

Az Esti Csillagok Császára utolsó egységében Des és Callie hét év után ismét egymásra találnak. A lány meggondolatlan kívánsága egy mágikus adósságot vont maga után, ami elválasztotta őt az Alkusztól. Des viszont nem mondott le kettejükről, és amint a mágiája engedte, visszatért a szirénhez. Megtudhatjuk azt is, hogy az Éjszaka Királya miért késlekedett, amikor a lelki társát elrabolta az őrült király, Karnon.

A varázslatos magyar borító tökéletesen illik a könyvhöz!

Az Anassa Könyvek egy teljesen új stílusú megjelenést kölcsönzött Laura Thalassa dark fantasy sorozatának. A kiegészítő kötet borítóján a főszereplő kezét, a koronáját és az Éjszaka Királysága jelképeit láthatjuk. Major Ákos illusztrációja tökéletesen illeszkedik az előző részek és a zárókötet borítójához is.

Az Esti Csillagok Császára kihagyhatatlan olvasmány Az Alkusz-sorozat és Desmond Flynn rajongóinak!

A kiegészítő köteteknél mindig kérdéses, hogy érdemben hozzájárulnak-e a sorozat cselekményéhez vagy az olvasmányélményhez. A történet nagy részét már megismerhettük az első két kötetben, de Az Esti Csillagok Császára bemutatja Des életútját és karakterfejlődését. Ez a könyv hozzájárul ahhoz, hogy alaposabban megértsük a tündérek társadalmának működését, valamint felvezeti az utolsó rész konfliktusát is. A Dark Harmony – A Lélektolvaj című zárókötetet már megrendelhetitek az Agave Könyvek webshopjában, és hamarosan a könyvesboltokban is megtalálhatjátok.

A recenziós példányért köszönet az Anassa Könyveknek!

Olvastátok már? Osszátok meg a véleményeteket velünk!

Genevieve Gornichec – A vér szövetsége

Hozzászólások