Szerelmeslevél a nyelvészethez | R. F. Kuang – Bábel, avagy az erőszak szükségszerűsége
A hideg és sötét őszi esték beköszöntével szívesebben olvas az ember maga is valami sötétebb vagy komorabb történetet. Ilyenkor kerülnek előtérbe a dark academia könyvek, amelyek amellett, hogy emlékeztetik az embert a diákéveire és arra, hogy milyen fontos az élethosszig tartó tanulás, mindig hordoznak magukban egyfajta melankolikusabb, szomorkásabb hangulatot is. Nem kivétel ez alól a legújabb magyar nyelvű R. F. Kuang könyv, a Bábel sem.
A történetről
A Bábel, avagy az erőszak szükségszerűsége az 1828- as évben kezdődik Kantonban, ahol az egyik szereplőnk Lowell professzor egy kolera következtében elárvult kisfiúra lel, akit magával visz Angliába, hogy ott kitaníttassa és később az Oxfordi Egyetem Királyi Fordítói Intézetébe – más néven a Bábelbe küldje. Arra utasítja a fiút, hogy mivel az eredeti nevét Angliában nem tudnák kiejteni, válasszon inkább magának valami újat. Így lesz a főszereplőnk neve végül Robin Swift.
Robin tehát gyámja szárnyai alatt és szigorúan vett tanulmányi rend szerint nevelkedik. Többek között a tökéletességig el kell sajátítania a latint, az ógörögöt, de még a kínait is. Csak a kitűnő tanulmányok jelenthetnek ugyanis felvételt a Bábelbe, ahol a fordítói szakmán kívül, valami még izgalmasabbat is tanulhatnak az arra alkalmas diákok. Ez pedig nem más, mint a mágikus ezüstmunka, ami ennek a világnak a mozgatórugója és egyben tartója. Ez a tudás természetesen szinte korlátlan hatalmat ad a britek kezébe, akik nem restek ezt kihasználni; legyen szó akár kereskedelemről, akár terjeszkedésről.
Robin számára az, hogy bekerül ide a Paradicsomot jelenti; itt végre a szenvedélyével foglalkozhat és olyan emberekkel találkozik, akiket végre igazán a barátainak mondhat. Az idill azonban nem tart túl sokáig. A fiú ugyanis hamarosan ráébred az igazságra, miszerint Nagy-Britannia nem tervez megállni a határainál, hanem egy alaptalan vádat használva, az ezüst segítségével arra készül, hogy háborút indítson Kína ellen. Robin két tűz közé szorul és kénytelen lesz dönteni; a britek kezébe adja a tudását, akik között felnőtt vagy hűséges lesz szülőhazájához és valahogy megakadályozza a másik ország előretörését? Ha pedig mindez nem lenne elég felbukkan a rejtélyes és teljes egészében háborúellenes Hermész Társaság is, akik készek minden eszközt bevetni, hogy szabotálják a Brit Birodalom gyarmatosító törekvéseit.
Vajon megváltoztatható egy ilyen nagyhatalmú intézmény demokratikusan belülről vagy elkerülhetetlen az erőszak, ha forradalomról van szó?
A dolgokat nem lehetett örökre eltemetni, elrejteni és szándékosan figyelmen kívül hagyni. Előbb vagy utóbb mindenben eljön a döntő pillanat.
Maga a történet tehát elég komplex és igényli is mind a 629 oldalát. R. F. Kuang megint egy olyan regényt hozott el nekünk, ami bemászik az ember bőre alá. Befurakszik a gondolataiba és még napokkal az elolvasása után is elmereng rajta az ember. Nagy előnye az, hogy nem akarja a saját nézeteit közvetlen az olvasóra erőltetni, hanem egyszerűen egy szemléletes példán keresztül mutatja be, mi történik ha néhány arra nem méltó ember kezébe túl nagy hatalom kerül.
Karakterek
A főszereplő négyesünknek szinte mindegyik karakterét imádtam, együtt nevettem és együtt sírtam velük. Nem is tudnék csak egy kedvenc karaktert választani közülük, hiszen mindegyikük olyan részletesen ki volt dolgozva, mintha a valóságban is létező, élő emberek lettek volna, minden erősségükkel és hibájukkal együtt. Robin útját nagyon érdekes volt végigkövetve, hogyan alakult a kapcsolata gyámjával Lowell professzorral és hogyan vívódott befogadóhazája és a szülőhazája között. Izgalmas volt követni őt az útján és figyelemmel kísérni karakterfejlődésének fontos állomásait.
Ramy volt a négyesük legviccesebb, de egyben leglényeglátóbb tagja is. A két fiú kapcsolata ráadásul egyébként is különleges volt, hiszen kezdetben ketten kellett, hogy felvegyék a kesztyűt a rasszista támadásokkal szemben.
Szerintem ez a fordítás. Ez minden beszélgetés. Meghallgatni a másikat, és megpróbálni az előítéleteinken túl tekinteni, hogy megpillantsuk, mit szeretnének mondani. Megmutatni magad a világnak, és remélni, hogy valaki megért.
Victoire volt még talán az a karakter, akit a legközelebb éreztem magamhoz. Ő egyébként nagyon sokban hasonlított Ramyra az éles szemével és az igazságtalanságot egy percig sem tűrő természetével. Egy kősziklának számított, egy biztos pontnak a barátságukban. Emellett érdekes volt belelátni mi mindent kellett bevállalnia neki és Letty-nek, hogy nőként a Bábelben tanulhassanak, hiszen abban az időben a nőknek nem igazán volt lehetőségük képezniük magukat. A két lány kapcsolata is nagyon különleges volt, hiszen annak ellenére, hogy Letty fehérként és gazdag családból származóként egy érdemtelen báty mellől érkezett, addig Victoire-nak színesbőrűként kétszer olyan keményen kellett dolgoznia, hogy elérje, amit akar. Különböző körülményeik ellenére azonban mégis barátnők lettek és mindketten bőven képesek voltak megállni a helyüket a Bábelben.
Vélemény
Az való igaz, hogy a cselekmény kissé lassan indult be, a Bábel tényleg nem az a “kétszer nekiülök és ledarálom” típusú könyv. Ennek a történetnek megéri időt hagyni, ugyanis a későbbiekben egy sokkal nagyobb ívű és többrétegű történet bontakozik ki, mint ahogy azt az első pár oldal alapján várnánk.
Szót kell még ejtenünk a mágiarendszerről is, hiszen valami zseniális az, amit az írónő kitalált. Ebben a világban szó szerint lehet érteni azt, hogy a kimondott szavaknak súlyuk van. Pláne ha ezüstbe vannak karcolva. Olvastam már pár könyvet, de még sehol sem találkoztam hasonló elgondolással. Nagyon érdekes volt bepillantást nyerni az ezüstmunkába és abba, hogy ez a fajta mágia mennyi mindenre kihatással volt a britek életébe és egyben hogyan kényelmesítette el őket. A nyelvészet ezért értelemszerűen jelentős részét tette ki a könyvnek, amit én személy szerint imádtam.
A Hermész Társasággal kapcsolatos részek is izgalmasak voltak, bár nagyon sokáig zavarosak is maradtak. Ennek nyilván az volt az oka, hogy mivel Robin is csak nagyon nehezen és lassan jutott információkhoz róluk, így mi sem láthattunk be idő előtt a kulisszák mögé. Nagyon sokáig nem is tudtam elhelyezni őket, hogy most vajon bizalmat érdemelnek-e vagy sem.
– Nem vagyok áruló – könyörgött Robin. – Csak próbálok túlélni.
– A túlélés nem olyan nehéz, Madárka. – Ramy tekintete kemény volt. – De közben meg kell őrizned némi méltóságot.
R. F. Kuang nagyon ért az információk szép lassú adagoláshoz és az atmoszférateremtéshez, ráadásul néhol olyan csavarokat tartogatott, hogy leesett az ember álla. Mindenképpen fontos még pár szót ejteni a kötet végéről is, ugyanis sajnos számítani lehetett arra, hogy nem lesz túl boldog a befejezés, de azzal azért nem számoltam, hogy végig fogom sírni az utolsó oldalakat. Annyira szívszorító volt az egész, ezzel együtt azonban valahogy mégis reményteljes.
Összességében tehát elmondható, hogy R. F. Kuang Bábel, avagy az erőszak szükségszerűsége című könyve nagyon gyorsan a kedvenc olvasmányaim közé került, hiszen egy tökéletesen szomorkás és sötét dark academia olvasmány az esős őszi estékre.
A recenziós példányért köszönet illeti az Agave Könyveket!
Richelle Mead – A halál csókja – AH magazin