Könyvek

Edgar Allan Poe – A Morgue utcai kettős gyilkosság

Nemrég mutattuk be a General Press Kiadó tavalyi évben megjelent Krimikönyvtár sorozatának karácsonyi történetét, most pedig meg is érkeztünk a másik különlegességgel, ami a sorozat nyitókötete! A Morgue utcai kettős gyilkosság egy Edgar Allan Poe novellás gyűjtemény, amely három rövid, azonban igen érdekes művet foglal magába.

Krimikönyvtár

Ahogyan azt már kifejtettem A gyilkosság karácsonyra című könyvről írt cikkben, a kiadó Krimikönyvtár kiadásai valami hihetetlenül szépek, igényesek és strapabíróak. A könyvek matt felületűek, nem túl nagyok és mivel keménytáblásak, kevésbé sérülékenyek, így könnyedén lehet őket magunkkal vinni akár a tömegközlekedésen is. Igazi ékei a könyvespolcnak!

A Morgue utcai kettős gyilkosság novellagyűjtemény – ahogy fentebb is említettem – három novellát foglal magába, amik közül a címadó novella az első, illetve leghosszabb. Habár mindegyik történet önálló sztori és egymástól függetlenek, azonban mégis egy összefüggő egészet alkotnak, mivel ugyanarról a Dupin nyomozóról szólnak és kronologikusan követik egymást.

A Morgue utcai kettős gyilkosság

A címadó novella nem volt ismeretlen számomra, ugyanis korábban már meghallgattam Haumann Péter felolvasásában. Már akkor nagyon oda kellett koncentrálnom a történetre, mert bár az előadás nagyon profi és élvezetes volt, a történetet magát nagyon bonyolultnak tartottam. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy Edgar Allan Poe egy olyan szerző, akitől mindenkinek kell olvasnia legalább egy művet, hiszen nem véletlenül válik valaki klasszikussá. Korának egyik legnagyobb szerzőjének tartották.

Mikor belekezdtem a könyvbe, kissé kétségbe estem, mert úgy éreztem magamat, mint egy fizikaórán – hiába “olvastam” másodjára. Olvastam, olvastam és nem értettem. Nem tudtam hova tenni az egészet. Majd eltelt egy-két nap és nekiálltam az egésznek elölről, kipihenten és koncentrálva és bár nem mondom, hogy vissza tudnám mondani az első harminc oldalt, de mikor azon túlrágtam magam, imádtam a történetet!

A könyv elbeszélője meglepő módon nem maga Dupin nyomozó, hanem annak lakótársa, akinek Dupin fejtegeti és elemzi az egyes ügyeket és elmeséli, hogyan jött rá az összefüggésekre, megoldásokra. Felolvassák az egyes jelentéseket, jegyzőkönyveket és kihallgatásokat, amik között bőven akad meglepő és döbbenetes tény is.

A Morgue utcai kettős gyilkosság során egy anyát és lányát találják holtan, otthonukban. Brutális gyilkosság áldozatai lettek, a rendőrök pedig nem tudtak egyről a kettőre jutni, így tehát Dupin hozzálátott, és igen meglepő választ adott megoldásként. A történet megdöbbentő és nagyon abszurd, ráadásul sokkal jobban tetszett így másodjára, papír alapú könyvként olvasva.

Marie Roget titokzatos eltűnése

A második novella Marie Roget titokzatos eltűnése címet viselte. Fontos megjegyeznem, hogy a hangoskönyv ezt, illetve a harmadik történetet nem tartalmazza.

Dupin itt egy fiatalasszony halálának kapcsán nyomoz, akit a Szajna vizén lebegve találtak meg. Habár az elején nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget, mert a lány egyszer már eltűnt pár napra, a média csakhamar felkapja az ügyét és cikkek tömkelege jelent meg róla. Dupin ezeket felhasználva elemzi a történéseket, cáfolja meg az egyes feltevéseket és vezeti le nekünk a lány halálának körülményeit. Hosszas, aprólékos elbeszélést olvashatunk ebben a novellában, ahol picit időnként töredelmesen bevallom el-elvesztem.

Az ellopott levél

Nagy fellélegzés volt számomra a lezáró novella, ugyanis ez könnyedebb volt, mint A Morgue utcai kettős gyilkosság és sokkal könnyedebb, mint Marie Roget titokzatos eltűnése. Ez egy könnyed nyomozós sztori volt, amivel sokkal jobban tudtam azonosulni.

A helyi rendőrfőnök felkeresi Dupint, hogy a segítségét kérje egy ellopott levél kapcsán, amit meg kellene találni, ugyanis igen kényes helyzetbe lehet vele hozni annak tulajdonosát. A rendőrfőnök segítségével megismerjük az esetet, ki és hogyan lopta el, illetve hogy hol és mikor kereste eddig csapataival. Ezt követően pedig megtudjuk, Dupin hogyan találta meg.

Klasszikus, amit mindenkinek ismernie kell.

Nem mondom, hogy a A Morgue utcai kettős gyilkosság egy könnyed novelláskötet lenne. Dupin nagyon részletesen, hosszú fejtegetésekben beszél, amit sokszor – számomra – nagyon nehéz követni. Ugyanakkor nagyon boldog vagyok, hogy elolvastam, mert a címadó novella nagyon tetszett, egy igazi klasszikus, amit úgy gondolom, hogy mindenkinek ismernie kell. Az ellopott levél könnyed volt, sokkal egyszerűbben tudtam vele azonosulni és néhol még meg is mosolyogtatott. Egyedül Marie Roget titokzatos eltűnésével szenvedtem meg, mert bár nagyon izgalmasan indult, hamar elvesztettem felette az érdeklődésemet a sok okfejtéssel, és töredelmesen bevallom, a végeztével nem értettem, hogy mi történt végül szegény Marie-vel, így újra kellett olvasnom.

Dupin nagyon izgalmas nyomozó, akiről Sherlok Holmes jut leginkább eszembe. Lehet picit furcsa hasonlat lesz, de úgy éreztem egy idő után, hogy úgy nézi le az embereket, mint Sheldon Cooper az Agymenőkben. Mindenki felett állónak érzi magát és úgy beszél, hogy senki sem érti. Valószínűleg nem lesz a kedvenc nyomozóm, de nagyon örülök, hogy megismerkedtem vele és kíváncsi leszek, hogy a kiadó még milyen műveket hoz Poe-tól.

A kötet befejeztével úgy gondolom, hogy megérte megismerkednem picit alaposabban Edgar Allan Poe-val. Holló című művével még a gimnáziumi éveim alatt ismerkedtem meg és akkor nagyon megszerettem az alkotót. Egy gyermekkori vágyam teljesült azzal, hogy az egyik gyűjteményes kötete a polcomra került. Ráadásul ilyen szép kiadásban!

A recenziós példányért köszönet a General Press Kiadónak!

Kristan Higgins – Érted ​bármit megtennék

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?