Sorozatok

You – Rekordmennyiségű halott az új évadban

Amikor az ember már azt hinné, hogy a You nem tudja meglepni, akkor hatalmasat téved. A múlt héten debütál 3. szezon ugyanis meghökkentő, idegőrlő, néha pedig már unalmas is volt. A rajongók most biztosan megköveznek, pedig én aztán imádtam az első két évadot, de ez a végére valahogy már sok lett. Nem hiszem, hogy nagyon spoilereznék, ha azt mondanám: rekordmennyiségű hullával tért vissza a Netflix egyik legbetegebb szériája. 

Az előző felvonás ott ért véget, hogy a főszereplő Joe és a gyermeket váró Love egy kertvárosba költöztek, hogy családot alapítsanak. Persze mindez csak a külvilág számára tűnhetett így, hiszen a páros továbbra is rendkívül beteg dolgokat művelt. Az első két rész még nem volt annyira érdekes, aztán elkezdett beindulni a sztori. Sajnos azonban előjáróban annyit elmondhatok, hogy a végére már klisés és unalmassá vált a harmadik szezon.

Megismerkedhettünk Shellyvel és férjével, aki egy látszólag kedves, kissé őrült házaspár. Aztán persze a szomszédokkal is akadtak gondok, így találkoztunk Matthewval, Theoval és persze Natalieval is. Utóbbi sajnos nem sokáig bírta, rövid úton lett kinyírva. Pedig bíztam benne, hogy sokáig velünk lesz, ugyanis Michaela McManus nagy kedvencem lett még a Tuti gimiben, mind Lindsey.

Igazából a You új karaktereivel semmi gond nem volt, némelyikük nagyon szerethető volt, főként Theo, aki egy fiatal, ámde a lányok iránt érdeklődő fiúcska volt. Közelebbi kapcsolatban került Love személyével, persze a párosnak semmi jövőt nem jósoltam, azért sajnáltam, hogy így alakultak köztük a dolgok. Megmondom őszintén – most, hogy Love-ot említem -, egyszerűen nem bírtam megszeretni. Közel sem azt mondom, hogy a színésznő nem alakította volna jól a szereplőt, egyszerűen nem bírtam sem megérteni, sem közelebb kerülni hozzá. Joe ezzel szemben más. Persze itt sem gondolom, hogy bármi is normális lenne, amit Joe elkövet, de ő valahogy kedvelhetőbb, mint a feleség.

Az évad elején ez ki is rajzolódott. Míg Joe próbált közeledni a fiához, addig Love mindennel is el volt foglalva. Aztán, hogy ne húzzam tovább a szót, túl sok minden nem történt az évadban, vagyis de, viszont egyszerűen hidegen hagyott. Míg Natalie halála még lesokkolt, nagyjából minden részben megöltek valakit, mert miért ne. Ez volt az a pont, ahol azt mondtam, hogy bár élvezem, szeretem, a háttérben elmegy ez a szezon is, viszont már közel sem élveztem annyira, mint az előzőeket.

Az 10. részről pedig annyit, hogy a lezárás jobb lett volna az utolsó 3 perc nélkül. Simán el tudtam volna képzelni, hogy az egész szériát így zárják le, de nem, megint bedobtak valami hatalmas baromságot és kezdjük elölről az egészet. Bár legalább Love nélkül, akit Joe simán felgyújtott, a házukkal együtt. Persze nem szükséges sokkolódni, ha még nem láttad az epizódot, hiszen a gyermeket biztonságba helyezte, Penn Badgley karaktere pedig Párizsban folytatja az életét. Valószínűleg itt talál majd rá az éppen aktuális szerelmére, Marienne-re, akit a könyvtárban ismert meg.

Lényeg a lényeg, hogy az ember egy idő után már olyan szinten immunissá válik a halottakra, mint én a You 3. évadának nagyjából felétől. Még mindig magasan az egyik legjobb sorozat, de nála is eljött az a pillanat, amikor már nem tud teljesíteni. Ha már berendelték a 4. szezont, akkor bízom benne, hogy végre nem a tök értelmetlen gyilkolászásról lesz szó benne. .

Ti mit gondoltok róla? Láttátok már az új részeket?

Hozzászólások