Média

Sztárok, akik legyőzték függőségeiket

A hírességek körül mindig hatalmas a fény és a csillogás, így sokszor elfeledkezünk róla, hogy az ő életükben is vannak nehezebb pillanatok. Hiába tűnik a rajongók számára tökéletesnek minden, a színfalak mögött bizony komoly problémák rejtőzhetnek. Sajnos nagyon sok ismert ember az alkoholban, illetve a drogokban talált vigaszt, ám ezzel egyenes úton haladnak nem csak karrierük, hanem életük vége felé is. Szerencsére a tragikus történetek mellett, igazi sikersztorikat is olvashatunk, amikor egy-egy sztárnak a gödör legmélyéről sikerül visszaküzdenie magát a csúcsra. Mai cikkünkben szeretnénk bemutatni nektek 5(+1) híres embert, akik maguk mögött hagyták a függőségeiket. Az ő életútjuk a bizonyíték arra, bármennyire kilátástalan helyzetben találjuk magunkat, nem szabad feladni.

1. Robert Downey Jr.

Kétség sem fér hozzá, Hollywood egyik legsikeresebb leszokási története Robert Downey Jr. nevéhez köthető. A Vasember által világhírűvé vált sztárt napjainkban már senkinek nem kell bemutatni. Jó pár évvel ezelőtt viszont komoly drog- és alkoholfogyasztó hírében állt, és inkább a botrányaival, mintsem az új filmjeivel került a címlapokra.

Mindössze hat éves volt, amikor először került kapcsolatba drogokkal. Édesapja – aki szintén függő hírében állt – ekkor engedte meg neki először, hogy füvezzen. Szép lassan egyre erősebb szerekhez nyúlt, felnőttként már heroint és kokaint fogyasztott.

Drogproblémái ellenére, sikerült megvetnie a lábát Hollywoodban, és egyre komolyabb szerepeket kapott. Egészen addíg, míg 1996-ban kábítószer birtoklása miatt le nem tartóztatták. Downey ki-be járkált a börtönbe, ahová szinte minden egyes alkalommal a függősége miatt került. A filmipar hamar ráunt a viselkedésére, és az egykor feltörekvő sztárnak számító Downey egyre több elutasítást kapott. Úgy tűnt, a karrierének befellegzett.

A nagy változás 2003-ban következett be az életében, amikor is a második – és jelenlegi – felesége ultimátumot adott neki: ha nem mond le a drogokról, elhagyja. Downey ekkor komolyan összekapta magát, és azóta is józan emberként éli az életét.

2. Drew Barrymore

A romantikus vígjátékokból ismert színésznő nagyon fiatalon belekeveredett a drogok világába. Nagyon kicsi volt még, mindössze 11 hónapos, amikor édesapja – aki szintén alkoholista – és édesanyja elvitték az első TV felvételére. Igazán nagyot azonban hét éves korában fordult vele a világ, amikor is az ET című film által egyik pillanatról a másikra ismert gyerekszínésszé vált. A szülei két évvel ezután elváltak. A színésznő az édesanyjával maradt, aki az akkor kilenc éves gyermekét rendszeresen éjszakai klubbokba vitte. Drew hamar rákapott az italra, és a kábítószerekre, aminek következtében mindössze tizenhárom évesen elvonóra került. Másfél évet töltött odabent, ami elmondása szerint hihetetlenül kemény volt, ugyanakkor nagyon szüksége volt rá. Mint mondta, megmentették az életét. Drew a történtek után rendbehozta az életét, és mint ahogyan azt tudjuk, a filmvászonra is sikerült visszatérnie.

3. Tommy Vext

A Bad Wolves együttes 2018-ban a Zombie című dal feldolgozásával robbant be a köztudatba. Tommy Vext, a banda énekese, egykor maga is kemény drogfogyasztó volt. Kétes hírű környéken nőtt fel, így nem volt nehéz belekeverednie a kábítószerek világába. Ráadásul a családi légkör sem volt számára kedvező. Nagyon kicsi volt még, amikor ikertestvérével együtt egy család befogadta. Mint ahogy arról egy interjúban beszámolt, eleinte nagy boldogságban éltek, ám tizenegy-tizenkét éves korukban az édestestvére egyre furábban kezdett el viselkedni, ami véget vetett a családi idillnek. Erőszakos kirohanásai szétbomlasztották a családot. Apjuk húsz év józanság után újra inni kezdett, anyjuk pedig lánytestvérükkel együtt idővel lelépett, a saját testi épségüket féltve. Tommy maga is az italba és a drogokba menekült. 2009-ben döntötte el, hogy kiszáll ebből a végtelen mókuskerékből, és véget vet függőségének, ám egy évvel később testvére gyilkossági kísérletet követett el ellene. A történtek megviselték az énekest, aki ezt követően depressziós lett. Lelkileg már felkészült rá, hogy öngyilkosságot kövessen el, amikor is egy telefonhívás megváltoztatta az életét. Egy drogproblémákkal küszködő zenész segítséget kért tőle a leszokásbann. Tommy ekkor döbbent rá, hogy egyáltalán nem haszontalan a világ számára, és talált magának egy életcélt. Ez segített neki abban, hogy átvészelje a nehéz napjait, és ezzel együtt végleg maga mögött hagyhassa a kábítószereket. Napjainkban nem csak a dalaival, de a magánéletben szintén próbál segítséget nyújtani a függő emberek számára, ugyanis mentorként is tevékenykedik.

4. Eminem

A világ egyik legismertebb rappere, 2012-ben beszélt először a drogproblémáiról. Sokakkal ellentétben, ő nem az utcai drogokra kapott rá, hanem a könnyen és legálisan beszerezhető gyógyszerekre. Egy „jóakarója” vezette bele ebbe a világba, mondván, a pirula amit ad neki könnyen elaltatja majd, így nagyon jól beoszthatja majd az idejét a turnéi alatt. Eminem azonban nem állt meg egy gyógyszernél, hamarosan többre is rászokott. Egy vele készült interjúban elárulta, nem igazán emlékszik arra, hogyan vált függővé, és sokáig magának sem akarta beismerni a dolgot. 2005-ben elment egy elvonóra, de mivel fejben akkor még nem tartotta magát drogosnak, nem igazán volt eredményes. 2007-ben túladagolta magát, ami kishíján a halálához vezetett. Mégis, egy hónappal azután, hogy kiengedték a kórházból, visszaesett.

Eminem elárulta, a gyerekei ébresztették rá arra, hogy rendbe kell hoznia az életét. Ismét elvonóra ment, ahol kitartóan végigküzdötte magát minden egyes terápiás kezelésen. Távozása után igyekezett káros függőségeit hasznosakra cserélni. Pirulák szedése helyett, az edzésben – különösen a futásban – talált magára. A rapper azóta is tiszta.

5+1. Gerard és Mikey Way

A My Chemical Romance nagy erőkkel készül a decemberi visszatérésre, ám mindez nem jöhetett volna létre, ha a Way testvérek nem hozzák rendbe az életüket. A srácok viszonylag fiatalon, egyik pillanatról a másikra lettek híresek, és a hirtelen jött hírnévvel nem igazán tudtak mit kezdeni. Az együttesről 2006-ban készült dokumentumfilmben őszintén bevallották, a gátlásaik leküzdése miatt szinte mindig ittak fellépések előtt. Ez a szokás kétségkívül nem segített Gerardnak, aki abban az időben komoly mentális gondokkal küzdött. A banda megalakulásától kezdve, három éven keresztül gyakorlatilag folyamatosan részeg volt, és idővel rákapott a kokainra is. A My Chemical Romance második albumának felvétele idején hátrahagyott egy búcsúlevelet, amiben a következő Jim Morrisonként utalt magára, és senki nem tudta, hol van. Három nappal később végül előkerült. Gerard több alkalommal is öngyilkos gondolatokat forgatott a fejében, de végül elismerte, hogy segítségre van szüksége, és elvonóra ment. Mindössze tizenhét nap alatt sikerült kijózanodnia, és a továbbiakban már teljesen tisztán állt színpadra. Viszonylag sokáig fenn tudta tartani ezt az állapotot, de idővel visszaesett. Szerencsére elég hamar rájött, hogy nem folytathatja ezt tovább. Egy interjúban elmesélte, megrémisztette a gondolat, hogy a kislánya apa nélkül nő majd fel, így végül összeszedte magát. Az elhatározása a mai napig szilárdan áll, így Gerardnak végül sikerült maga mögött hagynia a függőségeit. Jelenleg a képregényszakmában tevékenykedik nagy sikerrel, az általa írt The Umbrella Academy-t a Netflix nagy sikerrel képrnyőre is vitte. De hosszú kihagyás után, hamarosan a színpadon is újra láthatjuk énekelni.

Gerard testvére Mikey hasonlóan rögös utat járt be, és maga is komoly alkohol- és drogproblémákkal küszködött, ám a rajongók számára az ő gondjai annyira nem voltak „látványosak”. A fiatalabb Way számára a My Chemical Romance feloszlása jelentette az utolsó kegyelemdöfést. Ahogy arról egy közösségi médiában tett bejegyzésben nyilatkozott, a szétválás után teljes sötétségbe került, és mindenkitől eltávolodott, akit szeretett. Alapított egy új együttest, Electric Century néven, és tovább folytatta a zenélést, ahogyan azt korábban is tette. De a káros szokásaitól képtelen volt megszabadulni. A barátai csellel vették rá, hogy elvonóra menjen. Felhívták, hogy szeretnének új dalokat felvenni, de valójában arra készültek, hogy rehabra vigyék. Mikey beleegyezett, és akárcsak a testvére, végül ő is megtalálta a józanság felé vezető utat. Továbbra is zenél, emellett pedig Gerardhoz hasonlóan a képregényszakmában tevékenykedik.

A fent említett hírességek bizonyították – és persze sokan mások is, de mindenki nem férhetett a listára – hogy a lehető legmélyebb gödörből is ki lehet mászni, és a legreménytelenebb helyzetekben sem szabad lemondanunk az álmainkról. A függőség komoly probléma, ugyanakkor nem legyőzhetetlen. Ha gondjaitok vannak – legyen az addikció, mentális eredetű, vagy bármi más – ne féljetek segítséget kérni. Ami pedig ugyanannyira fontos: ha felismeritek, hogy valakinek segítség kell, álljatok mellé. Egy kis odafigyelés életket menthet.

Hozzászólások