Film a reinkarnációról

Több megható film szól akár a szellemekről, a halálról vagy esetleg a lélekvándorlásról. Vannak olyanok, akik hisznek benne, olyanok is akik kicsit szkeptikusak a témával kapcsolatban, de akadnak olyan emberek, akik egyáltalán nem fogadják el azt, hogy a lélek újra születhet. Erről készült el 2000-ben A tegnap gyermekei című film, amely igaz történetet dolgoz fel.

A reinkarnációban, azaz az újra megtestesülésben számos vallás és kultúra hisz. Ilyen például az buddhizmus vagy a hinduizmus, de a modern irányzatokban, az ezotériában is gyakran foglalkoznak vele. Az ókorban különleges figyelmet fordítottak a halottakra, hogy mindent megkapjanak a földöntúli életben, illetve hittek abban, hogy az újszülöttekben az elhunyt reinkarnációját látják.

A tegnap gyermekei, egy angol írónő Jenny Cockell könyve alapján készült. Ebben megosztja azt a történetet, hogyan derítette ki előző életét, hogyan találta meg azt a városkát, ahol élt és hogyan kezdődtek el az emlékezései.

Jenny és férje ismét gyermeket várnak. Egyetemre készülő fiúk meglepetten fogadja szülei hírét, ám ami a legfurcsább, édesanyja váratlan dolgokról kezd el beszélni. Jenny-t álmok gyötrik, amelyek olyan valóságosak, mintha csak átélte volna. Olyannyira felerősödnek, hogy egy történet kerekedik belőle, ami már napközben sem hagyja nyugodni. Ugyanaz az ír család jelenik meg, a gyerekek és egy agresszív, alkoholista férj. Édesanyja ajánlására felkeres egy hipnoterapeutát, aki szerint is, ezek emlékképek, amelyet a nő már korábban átélt. Jenny úgy dönt utánajár Mary életének, annak, mi történt az asszony halála után a gyerekeivel. Férje nem támogatja Jenny-t, ám ő hajthatatlan. Végül fia, Kevin kíséri el Malahide-ba.

A film 2000-ben jelent meg,  Marcus Cole rendezésében, a forgatókönyvet Sarah Bird írta. A zenét Patrick Williams jegyzi. A főszereplő Jenny-t, a Szeplőtelen Jane és a Castle-ben is szereplő Jane Seymour, férjét, Doug Cole-t, az a Clancy Brown alakítja, aki szerepelt például a Star Wars: Lázadók vagy a Zöld Lámpás című filmben. Szerepet kapott még Kyle Howard, aki a Luxusdokiban látható vagy Eoin McCarthy, aki az agresszív férjet, John Sutton-t formálta meg.

A film egészen magával ragadó, különös érzést kelt az emberben, hiszen, aki szívesen néz hasonlókat maga is belegondolhat mindabba, vajon tényleg reinkarnálódtunk e? Mi lehetett velünk előző életünkben? Mary Sutton élete nem volt épp egyszerű, hányattatott sorsa volt férje mellett, amire Jenny a jelenben emlékszik vissza. Innen tudhatjuk meg, hogy különös kapcsolata volt gyermekeivel és egy befejezetlen ügy miatt Jenny látomásaiban jelent meg az édesanya szomorú sorsa. A szkeptikus férj, Doug eleinte egyáltalán nem bízik felesége történeteiben, ám később úgy dönt, hogy mégis támogatja őt, megható, hiszen míg Mary-nek rossz élete volt, addig Doug mindenben segíti nejét. A film kulcsfigurája Sunny, Mary elsőszülött gyermeke, aki rajongásig szerette édesanyját és aki igyekezett jó életet biztosítani testvéreinek, anyjuk halála után. Sunny-t idős koráig gyötri a bűntudat, személy szerint könnyfakasztó, amikor megosztja Jenny-vel mi történt velük, miután Mary elhunyt. Egyértelműen a film végére teljessé válik mindaz, amiért Mary életében és halálában is küzdött. Könnyek nélkül lehetetlen végig nézni.

A filmet Cockell könyvéhez képest megváltoztatták, például azt, hogy a film Amerikában játszódik, Cockell pedig egy angol nő. A kritikusok körében változó hangvételű A tegnap gyermekeiről alkotott vélemény. Aki azonban szívesen néz és olvas hasonló történeteket, érdekli a lélekvándorlás, kihagyhatatlan. Érdekes és megható.

 

Hozzászólások