Sarah Mitchell – Elveszett levelek

Sarah Mitchell 2018-ban adatta ki Elveszett levelek című regényét, amely egy tiltott szerelmről és egy igaz barátságról szól. A történet egyedi, szomorú, de mégis vidám. Rengeteg érzelem előjön az olvasása közben, amelyekkel folyamatosan meg kellett küzdenem.

A sztori a negyvenes éveiben járó Martháról szól, aki édesapja halálát követően Kanadából Nagy-Britanniába utazik. A nő egy elvált, gyermekes édesanya, akinek meg kell küzdenie a gyásszal, hátrahagyott levelekkel, emlékirattal és számos nyommal, amelyet édesapja hagyott maga után. A férfi az utolsó éveiben belekezdett életének papírra vitelébe, ám ezt sajnos nem sikerült befejeznie. Martha nyomozásba kezd, ám csak egyre több kérdés vetődik fel a számára, válaszokat pedig nem talál.

“A fiú eltette a dobozt, kirántotta a cigarettát Sylvie ujjai közül, és lassan a szájába tette. Aztán kivett egy gyufásskatulyát a nadrágzsebéből, és azt is odanyújtotta neki. Egész közelről figyelte a nő arcát. Sylvie először ügyetlenül matatott a gyufával, de aztán határozottan végighúzta a doboz oldalán, mire tisztán fellobbant a lángja. Odatartotta a férfi felé a lángot, és érezte, ahogy tekintete végigkúszik a testén, le, föl, végig a ruha vonalán.”

Az Elveszett levelek másik szála Sylvie-ről szól. Az ő története a második világháborúban játszódik, amely azért is fontos, mert Martha tulajdonképpen rajta keresztül ismeri meg az apja életét. Sylvie két gyermekkel marad, amikor a férje bevonul a háborúba. Martha szépen lassan fedezi fel a múltat, amelyet párhuzamba vontak a korábbi eseményekkel. Nagyon élveztem a két kor különbségeit, a kultúrát, a történelmet és mindent, ami Sylvie-hez kapcsolódott. Természetesen Martha-t is megkedveltem, de a második világháborús szemszög sokkal jobban megfogott. Sajnos voltak oldalak, ahol kicsit vontatott volt a két oldal, de pont mire azt mondtam volna, hogy elég, ismét történt valami átütő, ami miatt megint magamnál kellett tartanom a kötetet. Érdekes volt olvasni abból az időből, amely a második világháborúban játszódik. Őszintén megmondom, hogy nem szeretem a történelmet, de ebben a sztoriban valahogy megfogott. Az írónőnek sikerült olyan stílusban átadni az eseményeket, ami még engem is lenyűgözött.

Sajnos Martha karaktere kapcsán voltak hiányosságok, véleményem szerint nem volt kellően kidolgozva. Szívesen olvastam volna még többet a családjáról, édesapjáról és rokonairól. Martha-nak van egy lánya, akiről már az elején elhintettek néhány morzsát, majd később kicsit parkolópályára került, ezért keveset tudtunk meg róla. Sylvie oldaláról megismerhettük Connie-t, aki jó barátnője volt a nőnek. A hölgy elég sokat szerepel a négyszáz oldal során, bár még így is elég keveset tudtunk meg az ő történetéről. Bár csak mellékszereplő, de én nagyon megszerettem őt.

A sztori kapcsán viszont annyit elmondhatok, hogy engem már az elején levett a lábamról. Már az első oldalak magába szippantottak, hiszen szinte rögtön a reptéren nyitottuk, majd a repülőn találtuk magunkat. A későbbiekben pedig egyre több kérdésre kaptunk választ Martha nyomozásai által. Eltemetett tikokat fedett fel, amelyek miatt a végéig ki is tartottam. Nem letehetetlen, de akár egy hétvége alatt kivégezhető regény. Szerencsére a végére a szálak összeértek és nem is akárhogyan. Zseniális megoldást alkalmazott az írónő, ami kicsit sokkoló, kicsit érzelmes, kicsit drámai volt. Pont mint az egész könyv.

“- Nem is tudom. Nagyon régen nem láttam. Alig tudom felidézni, milyen volt együtt élni. És mostanában, amikor a leveleit olvasom, mintha valaki más lenne, nem az, akire emlékszem. A legutóbbi levelében arról írt, hogy mennyire hiányzom neki, hogy mennyire hiányzunk neki mindannyian, és hogy bárcsak megértőbb lett volna annak idején. Azt hiszem, Lewisra értette.”

A nyelvezettel voltak gondjaim, amely inkább a fordítás miatt adódott. Nem éreztem azt az átütő megfogalmazást, amely magával ragadott volna. Nem mondom, hogy élvezhetetlen, de hiányoztak a szép kifejezések, összetett mondatok és kifejezőbb szavak. Értem én, hogy ez nem egy nagyívű történet, amely korszakalkotó lesz, de ettől függetlenül talán jobban is át lehetett volna gondolni ezt.

A sztori tulajdonképpen női szemszögből mutatja be a második világháborű szörnyűségeit, ezt pedig az írónő kiegészítette egy kis romantikával, barátsággal és nyomozással. Kicsit melankolikus és szomorkás, de megható olvasmány volt az Elveszett levelek.

Összességében elmondhatom, hogy egy nyári olvasmánynak tökéletesen beillik. Izgalmas, érdekes és nem utolsó sorban drámai volt, amit mindig is kedveltem a művekben. Bár a könyv nem igaztörténet, mégis van benne egy kis valóság is. Pont emiatt tudtam igazán élvezni, hiszen nem csak úgy kipattant Sarah fejéből, hanem utána is nézett a dolgoknak.

A recencziós példányt köszönjük szépen az Alexandra Kiadónak!

Hozzászólások