Könyvek

George R. R. Martin – Álomdalok 2.

A tavalyi év végén debütált az Alexandra Kiadónál George R. R. Martin Álomdalok című novelláskötetének második része, amely újabb betekintést nyújt a világhírű szerző Trónok Harca előtti munkásságába.

Ebben a kötetben az 1970-es évektől indulunk, annak is a második felétől és megismerkedhetünk két Tuf novellával is, a Bestia Nornnak és az Őrzők cíművel. De mik is azok a Tuf történetek? Akárcsak az Álomdalok első részében, itt is fejezetekre tagolódik a novelláskötet, mindegyik előtt a szerző saját elbeszélésével, amiben összefoglalja, hogy milyen novellák fognak következni és azokról egy kis háttérsztori. Ezúttal négy főbb részből áll, illetve egy ötödikből, amelyik összegzi egy bibliográfiában Martin munkásságát 2001-ig, illetve az összes eddig megjelent művét magyarul.

A Tuf történetek, vagyis az Egy falatnyi Tuf a könyv nyitó fejezete, aminek elején Martin elmeséli első igazi sorozatának keletkezéstörténetét. Ki is az a Haviland Tuf, az ökomérnök, aki még azelőtt született, hogy a Tűz és Jég dala akár egyetlen betűje is papírra került volna. A Bestia Nornnak egy elég erős kezdés volt számomra, mivel a történetben az ökológus Tuf a Bárkával egy olyan bolygóra érkezik, ahol bestiákkal viadaloznak. A tizenkét ház különböző lényekkel (például egy fojtógorillával vagy egy vasfogúval) csatározik egy arénában, természetesen életre-halálra. Addig folytatódik a küzdelem, amíg valamelyik ház bestiája el nem pusztul. Tehát olyan ez, mint egy kutyaviadal, amitől teljesen felállt a szőr a hátamon. Egy ilyen viadal kapcsán keresi fel a Norn ház kennelmestere Haviland Tuf-ot, akit arra kér, hogy adjon neki egy mindennél erősebb bestiát, hogy a Norn ház újra dicső fényben tündökölhessen. Az Ökológiai Mérnöki Testület utolsó tagja, az utolsó maghajóval, tudott is neki szolgálni valamivel, így a Norn ház elkezdte megnyerni a mérkőzéseket, egészen addig, míg a következő ház kennelmestere be nem tért az ökológushoz, újabb teremtményért.  Majd a következő és az azt követő, egészen a legutolsó házig. Hogy így mi lett szegény Nornnal, megtudhatjátok, ha elolvassátok. Az Örzők egy, szintén érdekes lényekkel megáldott történet. Itt Haviland egy haldokló félben lévő helyre utazik, ahol egy új faj tombol és kezdi el pusztítani a namori emberek világát. Az ökomérnök amint meghallja, hogy mi a probléma oka, egyből segíteni szeretne, amit kezdeti ellenségeskedés fogad, legnagyobb sajnálatára. Ám ez nem fog ki a kedvén, üzletet köt az Őrzővel, aki tárgyalni érkezett hozzá és neki is látnak a lény vizsgálatához.

Mindkét történet izgalmas volt, sőt, még tanulságos is, ám ami nekem mégis a kedvencem volt a könyv során, az egyből a második fejezet, ami Martin filmes törekvéseit mutatta be. Martin ebben a részben az Alkonyzóna című sorozat készítéséről, a CBS-ről és az ABC-ről, illetve a forgatókönyvírói pályafutásáról beszélt. Annak sikereiről és kudarcairól, majd ezt követően két forgatókönyvét mutatta be. Aki ismeri az Alkonyzóna sorozatot, az lehet láthatta A kevésbé járt út című fél órás részt. Nos, hát annak az eredeti változata került bele ebbe a kötetbe, amit egyik néző se láthatott korábban, a tv képernyőjén. A történet egy házaspárról és a kislányukról szól, aki meglát egy férfit a hálószobájában. Mivel a szülők senkit sem találtak ott, el is engedték a témát egészen addig, míg másnap már az édesanya is észreveszi a tolószékes embert, aki hirtelen eltűnik. Jeff, az édesapa mindeközben képzelegni kezd és állítja, az ő hibája, hogy ilyeneket látnak. Másnap Denise, a felesége telefonhívást kap tőle, hogy menjen haza, ám nem az a Jeff várja őt otthon, aki előző végül magukra hagyta őket, hanem a tolószékes férfi. Az egész kötet során talán ez a forgatókönyv volt az összes közül a kedvencem. Rövid volt, mégis jelentőségteljes. A második forgatókönyv, a Világok száműzöttje az ABC-n futott volna, Martin két évet dolgozott ezen, mielőtt levették a műsorról. Az elbeszélése alapján nagy szívügye volt ez, így nem kis lelkesedéssel fogtam bele Cat történetébe. Nem is kellett csalódnom, valóban zseniális műről van szó.

Ezt követően újabb két novellával lehetünk gazdagabbak, majd azokat követi a negyedik rész, a kisregények, melyből az egyik a Bőrorzó, nagy örömömre. Martin ezt már a második (vagyis a hetedik, folytatás révén) részben, a forgatókönyvek előtt emlegette, mivel azt hitte, a következő sorozatmunkája ez lesz a Világok száműzöttje helyett. A történet egy kegyetlen gyilkosság körül zajlik, meghal egy fiatal lány, de nem akárhogyan. A testét valami szétmarcangolta, ezért egy közeli barátja felbérli Randit, hogy derítse ki, ki ölte meg Joanie-t. Ráadásul megemlítésre kerül benne Hasfelmetsző Jack is, ami mellett nem tudtam elmenni mosolygás nélkül, mivel ezzel párhuzamosan olvastam A Jekyll-rejtélyt, amiben szintén felbukkan. Mekkora volt ennek a valószínűsége?

Az Álomdalok második kötete nekem jobban elnyerte a tetszésemet, mint az első. Martin ezen munkásságai valahogy közelebb álltak már az én ízlésemnek, még ha kicsit el is borzadtam az elején. Izgalmas és egyedi történeteket találhattok benne, amik garantáltan le fognak titeket nyűgözni. Martinban sokkal több rejlik, mint egy nagyszerű fantasy sorozat regény írója. Igenis figyeljünk oda a sci-fi munkásságára is, mert nem csak könnyen emészthető, de zseniális sztorikat gyárt ezen téren.

Ebben a könyvben találhatunk fantasy, horror és science-fiction novellákat egyaránt, így bátran lehet belőle csemegézni, hiszen összesen tizenkét történetből válogathatunk. Ha az első kötetet nem olvastátok, akkor is lecsaphattok erre, mivel egy novelláskötetről van szó, nem sok összefüggés van a kettő között.

A recenziós példányért köszönet az Alexandra Kiadónak!
A honlapjukon most 15% kedvezménnyel tudjátok beszerezni a közel 900 oldalas kötetet.

Lisa Unger – A ​Vörös Vadász

Kiemelt kép az alábbi oldalról származik.

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?