Jennifer L. Armentrout – A legsötétebb csillag
Decemberben már beszámoltunk nektek arról, hogy érkezik Jennifer L. Armentrout Originek sorozatának folytatása a Könyvmolyképző Kiadónál. A két regény magyar megjelenése között két év telt el, ezért szerintem érdemes újra elolvasni az első kötetet. A legsötétebb csillag 2019 novemberében került a könyvesboltok polcaira, Mergl-Kovács Bernadett fordításában.
Az Originek négy évvel a megszálló luxenek pusztítása után veszi fel a fonalat, középpontjában pedig a 17 éves Evie Dasher áll, akinek a vezetékneve nagyon ismerős lehet a Luxen sorozat rajongóinak. A lány sokakhoz hasonlóan a saját bőrén tapasztalta meg az emberiség és az idegenek közti háború következményeit. A hírhedt Foretoken klubban zajló razzia során találkozik a titokzatos és lenyűgöző szépségű Luckal.
Evie azt gondolja, hogy a fiú biztosan a hatóságok elől rejtőzködő illegális luxenek egyike, de hamarosan kiderül, hogy valójában még náluk is sokkal erősebb és veszélyesebb. Luc hatására a lány egyre jobban belemerül az idegenekkel teli világba, ahol semmi sem az, aminek látszik.
A Luxen sorozat előzményeinek ismerete fontos, de nem nélkülözhetelen.
Az Originek leginkább annyiban kapcsolódik Daemon és Katy történetéhez, hogy ugyanabban a világban játszódik, és visszatér néhány korábban megismert karakter. Luc mellékszereplőként volt jelen a Luxen-könyvekben, ezúttal azonban kulcsfigurává lép elő. Rövidebb jelenetek erejéig felbukkannak a Black testvérek és Archer is, illetve vannak kisebb utalások a megszállás előtti életükre. Ennek ellenére A legsötétebb csillag érthető az előzmények teljes ismerete nélkül is, hiszen Evie-nek is számtalan újdonságot tartogat Luc világa, így az írónő fokozatosan elmagyaráz minden fontos tudnivalót.
Milyen az élet néhány évvel a földönkívüli megszállás után?
Hamar megtudjuk, hogy az invázió nem múlt el nyomtalanul. A Föld népességének 3%-a – nagyjából 220 millió ember – életét vesztette a fajok közti háború alatt, és nyilvánosságra kerültek a Védelmi Minisztérium által eltitkolt információk, mint például az idegen életformák létezése. A megszállás óta szigorú szabályok uralkodnak: a bolygón maradt békés szándékú luxeneket regisztrációra és bénító viselésére kötelezik. Az emberek nagy része pedig fél tőlük, és legszívesebben kolóniákba zárná őket.
Evie egyelőre nem túl érdekes, de Luc megérdemelt egy saját történetet.
Jennifer L. Armentrout szereti az átlagos lány és a különleges rosszfiú párost alkalmazni a történeteiben. Bár Luc nem tartozik kimondottan az utóbbi kategóriába, Evie nagyon is hétköznapi karakternek tűnik. Katy-hez hasonlóan kevésbé magabiztos lány, akinek van egy nagy szenvedélye, a fotózás és néhány sablonos barátja. A történet során persze hamar rájövünk, hogy Evie múltja sok titkot rejt, így számíthatunk izgalmas fordulatokra is.
Luc ezzel szemben igazán emlékezetes szereplő, ezt már a Luxen sorozatban is bizonyította. Pókemberhez hasonlóan az ő esetében is helytálló az a híres mondás, amely szerint „a nagy erő nagy felelősséggel jár”. Még csak egy tinédzser, de gyerekkora óta sokakat meg kell védenie, és az invázió óta csak nőtt a rá nehezedő terhek súlya. Lucot és Evie-t leginkább a zűrös múlt, az egymás iránti vonzalom és a srác furcsa humora kötik össze.
A mellékszereplők: a gyanús alakok, a jelentéktelenek és az imádnivalók csapata
Evie anyja, Sylvia Dasher ezredes már csak a munkája miatt sem átlagos, az pedig rövid idő alatt kiderül, hogy nagyon jól tud titkot tartani és hazudni is. A lány barátai teljesen felejthetők, viszont Luc társaságának tagjai már sokkal kidolgozottabb személyiségek. Ezzel nem lenne gond, ha nem Evie állna a történet középpontjában. Két barátnője, Heidi és Zoe egyelőre nem sok vizet zavarnak, James pedig tipikus szomszéd fiúnak hat. Aprilt nem is érdemes a barátok közé sorolni, hiszen inkább ellenségként viselkedik mindenkivel. Luc csapatát viszont egy őrülten vicces srác és egy mogorva luxen, Kent és Grayson erősítik, illetve ott van a nehéz sorsú Emery is.
A borító dizájnja is azt mutatja, hogy ez már egy teljesen új történet.
A Luxen sorozat darabjain mindig a főszereplőket megtestesítő modelleket – a magyar származású Tóth Pepét és Tzitziosz Sztellát – láthattuk, ezúttal azonban egy elegáns, letisztult stílusú borítót kapunk. A kékeszöld háttér előtt csillagok hullanak, amelyek illeszkednek a címhez, de valódi jelentésükre sajnos nem derül fény a regény olvasása során.
A legsötétebb csillag egy ígéretes nyitókötet, amely tud újat mutatni a luxenek rajongóinak is.
Az Originek első része Evie szemszögén keresztül remekül bemutatja, hogyan élte meg az emberiség az idegen megszállást. Luc csodálatos és nagyon vicces, mint ahogy azt már megszokhattuk, de kicsit talán felnőttesebb már a gondolkodásmódja. Kettejük kapcsolata szépen építkezik, és a felszínre kerülő titkok, valamint a múlt árnyai sem tudják megállítani párosukat. Miközben együtt nyomoznak egy kegyetlen gyilkos után, egyre jobban megismerik egymást, Evie pedig ráeszmél, hogy hazugságok hálójában élt.
A legsötétebb csillagot elsősorban a luxenek rajongóinak és azoknak ajánlom, akik mindig is szerettek volna többet megtudni kedvenc originünkről, Lucról. Emellett kiváló választás lehet a paranormális és Young Adult fantasy könyvek kedvelőinek is.
Olvastátok már? Osszátok meg a véleményeteket velünk!