Jeffrey Archer – Aki mer…
Jeffrey Archer neve ismerősen csengett így, kapva-laptam az alkalmon, hogy elolvashassam a Clifton krónikából sokak számára már ismert William Warwick-ot. Aki esetleg hozzám hasonlóan tudatlan volt első hallásra, a sorozatban Harry Clifton egy író, aki megalkotta William Warwick nyomozót, akinek Archer most egy önálló könyvsorozatot kezdett létrehozni. Az ötlet nagyszerű, a kivitelezés rendkívül érdekes és egy biztos, Archer rajongói most nagyon örülhetnek, hiszen itt van egy nem detektív regény, hanem egy detekdívről szóló regény tele izgalommal és nyomozással.
Az Aki mer… történet főszereplője tehát William Warwick, akinek gyermekkori álma, hogy nyomozóvá váljon. Egyetlen problémája, hogy édesapja sikeres ügyvéd, akinek azaz elképzelése, hogy gyermekei, William és nővére Grace, a nyomdokaiba lépnek. Már önmagában is ez a szál egy kisebb fajta feszültséget eredményezett a kötet elején, hiszen William mégis a rendőrséget választotta egyetemi évei után, gondosan ügyelve arra, hogy nehogy kitudódjon, az apja gyilkossági tárgyalásokon védőügyvéd. Innentől követhetjük nyomon az életét, hogyan kezdi pályafutását mint közrendőr, majd hogyan kerül a műkincsvédelmi osztály nyomozói közé egészen az első komolyabb ügyének tárgyalásáig.
A regény alapvetően több szálon fut, hiszen – ahogy korábban is említettem a szerző előszavából idézve – ez egy detektívről szóló történet, ami azt jelenti, hogy nem egy kifejezett esetet járunk körbe, hanem azt figyelhetjük meg, hogyan dolgozik William. Így tehát egyszerre több ügyet kísérhetünk végig, kezdve a piszlicsáré ügyekkel egészen az igazán nagy halig. A történet így válik igazán pörgőssé, egyik esetből csöppenünk a másikba, amit megfűszerez az 1980-as évekbe helyezett hangulat. Mozgalmas, aktív, izgalmas és némiképp még romantikus is az Aki mer… így tehát a női olvasók számára is érdekes lehet a téma.
Warwick mellett még jónéhány szereplő feltűnik, akik közül jónéhány fontos szerepet játszik a férfi életében. Bevallom, nekem ez volt a kötet gyenge pontja, ugyanis jónéhányszor összekevertem, hogy melyik nyomozó kicsoda, kinek mi a keresztneve és milyen rangja van. A végére úgy-ahogy sikerült ezeket megjegyezni, úgyhogy remélhetőleg azért már a folytatásban képben leszek.
Ettől függetlenül Archer-nek sikerül ízig-vérig szerethető karaktereket megalkotnia, még azokat is megkedveli az olvasó, akik negatív fényben tűnnek fel, olyannyira kidolgozottak, kezdve az ellenszenves ügyvéddel és Mr. Faulkner-rel. Utóbbi igen fontos szereplő, hiszen ő az első számú gyanusítottja az eltűnt Rembrandt kép utáni nyomozásnak, ami az egyik fő vonal lesz a kötet során. A másik William Warwick szerelméhez köthető, az általa létrejött titok kerül váltakozásba a regény vége felé az eltűnt kép ügyével, amik akár egy oldal során is cserélődhetnek, ezzel tovább fokozva az olvasó türelmetlenségét a megoldásra várva.
A kötet befejeztével már most kíváncsian várom a folytatást, ugyanis Archer hatalmas bombát dobott le az utolsó sorokban, ahogyan azt egy jó sorozatindítóban illik. Az Aki mer… végig izgalmas volt, fordulatos és jó volt látni egy kis újdonságot. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de személy szerint bár hiába imádom a krimi sorozatokat és könyveket, mégsem találkoztam még olyannal, ahol abba tekinthetünk bele, hogy hogyan dolgozik valójában egy nyomozó/rendőr. Mindig egy adott esetre szorítkozó történetet olvastam, semmilyen akta olvasgatásról, párhuzamos ügyről nem volt szó, így nagyon élveztem ennek a lendületét.
Jeffrey Archer már-már klasszikusnak számít, így aki még krimirajongóként nem olvasta egyik kötetét sem, az most akár ezzel a történettel pótolhatja, bátran merem ajánlani. Senkit se rémisszen el a gondolat, ahogyan azt az Epervidék során is írtam, hogy valamilyen szinten kapcsolódik a Clifton krónikához, azt leszámítva, hogy az előszóban megemlíti az író, úgymond semmi köze hozzá. Nekem mindenesetre megadta a kedvet a további Archer kötetekhez.
A recenziós példányért köszönet a General Press Kiadónak!
