Könyvek

Böszörményi Gyula – Lúzer Rádió, Budapest! – A Béla-irtó hadművelet

Nemrég beszámoltunk nektek arról, hogy hamarosan újabb Böszörményi Gyula könyv érkezik. Hat évnyi szünet után végre folytatódik a szerző nagy sikerű ifjúsági sorozata, a Lúzer Rádió. Természetesen a zárókötet megjelenése előtt újra előkerültek a korábbi részek, hiszen már nehéz felidézni a Kukec család összes kalandját. Ezúttal a sorozat legelső, 2012-ben kiadott darabját szeretném nektek bemutatni, amely A Béla-irtó hadművelet alcímet viseli.

A történet 2011 augusztusában kezdődik, amikor a 13 éves Marcel – ismertebb nevén Mark – és szedett-vedett családja a nyüzsgő Budapestre, pontosabban a hírhedt „Nyóckerbe” költöznek. Természetesen egy ilyen váratlan költözésnél mi sem lehetne rosszabb egy kiskamasz számára. Mark szerint persze a legszörnyűbb az, hogy a zombirajongó nővére, Monyó és a nyafogó húga, Pet is a családdal tartanak, meggyilkolásuk pedig súlyos bűncselekmény lenne.

Megérkezésük után azonban felfedezi új otthonuk, a Kiss József utcában található régi bérház padlását, ahol egy ősi rádió adó-vevő hever elfeledetten, évtizedes porréteg alatt. Mark hamarosan rádióadások formájában avatja be kedves nem-hallgatóit családja mindennapjaiba, miközben a szomszédos elhagyatott templom rejtélyét is megpróbálja felderíteni.

Mihez kezd vajon egy 21. századi gyerek egy ősrégi rádióval?

A narrátor és önjelölt rádióriporter szerepébe csöppent Mark bátran megosztja örömeit, félelmeit és gondolatait a Volna-K nevű hatalmas készülék segítségével, mert azt hiszi, valójában senki sem hallgatja az adásait. A korosztályára jellemző beszédstílusban, mégis meglepően kreatív szófordulatokkal és vicces hasonlatokkal teli monológok formájában meséli el történeteit.

Mark elsőként a családját és költözésük körülményeit mutatja be hallgatóinak és persze nekünk, kíváncsi olvasóknak. Megtudhatjuk, hogy a Kukec család anyagi gondok miatt kényszerült hátrahagyni vidéki kisvárosi életét. Az apa bátyjának üresen álló lakásába költöznek, természetesen havi bérleti díj fejében, mert Guszti bácsi annyira mégsem rendes. Bár öccsének új munkát szerez egy állatszépészeti klinikán – igen, ilyen is létezik –, az anya pedig mesefordítással foglalkozik, az öttagú család és a Csumpi nevű eb megélhetése mindvégig kétséges.

A Lúzer Rádió, Budapest! alapvetően Mark életéről szól, de miközben hallgatjuk, vagyis inkább olvassuk elbeszéléseit, egyre több szereplőt ismerünk meg. Nővére, Mónika – valójában mindenkinek csak Monyó éppen a lázadó tinédzserkorát éli: rajong a vámpírokért, folyton feketében jár, és élőholttá sminkeli magát. A legkisebb gyerek, Petra – általában csak Pet pedig iskolakezdés előtt áll, de inkább maradna ovis még egy ideig, ha rajta múlna. Természetesen az alapos rádióriporter az új szomszédok és ismerősök bemutatását sem hagyhatja ki.

Egy 13 éves srác számára a Nyócker sokkal több rejtélyt és kalandot tartogat, mint gondolnánk.

Magáról a készülékről, a Volna-K-ról egyelőre keveset tudunk meg. Rejtély, hogy kié volt eredetileg, és miért merült a feledés homályába, illetve a padlás porába. Mark egy sokkal komolyabb ügyben nyomoz, ugyanis azt próbálja kideríteni, ki lakik a közelben található, állítólag elhagyatott templomban.

Amint fény derül az „imakéró” lakójának személyére és bujdosásának okára, Mark újabb kalandba veti magát: ravasz tervet sző új barátja, Slambuc hazaköltözése érdekében. Ezzel végre kezdetét veszi a címadó Béla-irtó hadművelet. Mark számos új ismerőst és barátot bevon az összetett akcióba, akik együttes erővel dolgoznak azért, hogy elűzhessék azt a bizonyos Bélát, aki miatt Slambuc elszökött otthonról.

Böszörményi Gyula tudja, mi kell egy igazán ütős ifjúsági könyvhöz, hogy garantáltan fenntartsa a fiatal olvasók figyelmét. A humor, a szleng és a rejtélyekkel teli kalandok mellett Szőnyi Gergely lenyűgöző illusztrációi gondoskodnak a különleges olvasmányélményről. A zöld hátterű borítón láthatjuk a Kukec család összes tagját, és persze ott magasodik mögöttük új otthonuk épülete is. Szerencsére a rajzok nem szorítkoznak a borítóra, hanem mindvégig a történet fontos részét képezik. Minden rádióadás végén ott díszeleg a Volna-K alakja, Mark elbeszélése közben pedig az illusztrátor remekül megragadja a legviccesebb pillanatokat.

A Béla-irtó hadművelet egy kalandokkal és humorral teli történet, a Lúzer Rádió pedig mindenkinek szól.

Böszörményi Gyula ifjúsági könyvsorozatának első kötete egy izgalmas utazás kezdete, amely során egy ravasz 13 éves fiú az idegenvezetőnk. A fordulatos események, a narrátor humoros stílusa, a Nyócker lakosainak szlenghasználata felejthetetlenné teszi Mark és családja első fővárosi kalandját.

A Lúzer Rádió, Budapest! bár gyerekeknek íródott, valójában korosztálytól függetlenül élvezhető olvasmány. A Béla-irtó hadművelet kiváló választás lehet, ha szeretnétek kicsit újra gyereknek érezni magatokat.

Olvastátok már? Osszátok meg a véleményeteket velünk!

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

Hozzászólások