Eddy de Wind – Auschwitz, végállomás
A holokauszt egy olyan téma, ami az embereket mindig is érdekelte és érdekelni fogja. Egy olyan szörnyűség a történelemben, amit egyszerűen nem lehet elfelejteni és az emberek nem is akarják, hogy elfeledjék. Pontosan ezért számtalan film és könyv megjelent a témában, mint például A szabadság illata vagy a Cellába zárva. Hasonlóképpen volt vele Eddy de Wind, holland orvos is, aki Auschwitzban való tartózkodása során feljegyezte emlékeit és tapasztalatait, hogy a nép, az emberiség megtudja, milyen szörnyűségeket voltak képesek elkövetni embertársaink. Így született meg az Auschwitz, végállomás.
“Életben kell maradnom, hogy mindezt elmondhassam, mindenkinek elmondhassam; hogy meggyőzzem az embereket, hogy ez mind igaz.”
A kötet legelején bemutatják magát a szerzőt, ahonnan megtudhatjuk, hogy a történet teljes mértékben a valós eseményeket mutatja majd be az olvasónak, melyeket Eddy de Wind élt át a haláltáborban. Önmagát Hans-ként írja le és E/3-ban meséli el az ott tartózkodása idejét, ugyanis nem tudta volna leírni mindezt, ha másként teszi. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az első pár oldal után – ahol E/1-ben kezdődik a történet – át is vált. Mindenki más a saját nevén szerepel benne.
Eddy de Wind zsidó orvosként jelentkezett egy hollandiai gyűjtőtáborba abban a reményben, hogy ezzel megmentheti édesanyját attól, hogy a lágerbe küldjék. Feladata az volt, hogy megállapítsa az emberek erőnlétét, ki mennyire alkalmas arra, hogy Auschwitz-ba kerüljenek – a történet utószavából kiderül, hogy később számtalan ember haragudott rá amiatt, hogy egyes rokonaikat nem nyilvánította betegnek és emiatt deportálták őket. Azonban hamarosan őt is és feleségét is elküldték Auschwitz-ba, ahol hála képzetségének, sikerült viszonylag jó beosztásban raboskodnia. A láger egyik ápolója lett, így találkozhatott időnként Friedel-lel, a feleségével és tudott kereskedni a kenyérrel, levessel, hogy ezt-azt beszerezhessen maguknak.
Ezt követően Eddy közel kétszáz oldalban meséli el nekünk az ott tartózkodásának idejét, ami tele van megaláztatással, fájdalommal, betegséggel, halállal, bántalmazással, de ami a legfontosabb, hogy barátsággal és szerelemmel is. A legtöbb Auschwitz-ról szóló kötet főleg a borzalmakra fekteti a hangsúlyt, de ez a könyv abban más, hogy a szerző nem csupán szívfájdító módon beszél a szerelemről és a barátokról, hanem mint olyan erő, ami életben tart téged a legszörnyűbb időszakban is. Ahogyan azt is bemutatja nekünk, hogy nem mindenki és nem mindig volt kegyetlen a rabokkal. Például elolvashattuk azt is, hogy olyan emberek, mint a hírhedt Josef Mengele, tudott rendes lenni. És ez a kötet legnagyobb erőssége, hogy elképesztően hiteles, hiszen ott íródott a lágerben, amikor még minden élmény friss volt, erős és nem fedte homály az emlékeket.
“Mindnyájan azt gondoljuk, hogy mi és a szeretteink vagyunk a világ középpontja. De a világmindenséget egyáltalán nem érdekli, hogy mi boldogok vagyunk-e, vagy éppen megdöglünk a hóban.”
Nem beszélünk egy hosszú könyvről, mégis eltartott pár napig, mert időnként le kellett tenni, hogy feldolgozzam az eseményeket. Hátra kellett lapoznom, hogy ellenőrizzek egy-két német szót vagy kifejezést a szószedetben, ami éppen nem szerepelt a lábjegyzetben, vagy hogy megnézzem a főtábor alaprajzát, ezzel felelevenítve, mit hol találok. Hozzátett egy plusz adrenalin löketet a leírt tábori élményekhez, hogy jómagam is bejártam Auschwitz-ot, ami miatt sokkal intenzívebben át tudtam élni a mindennapi életüket a raboknak, ez pedig nagyon megrendített. Az Auschwitz, végállomás borzasztóan sokkoló olvasmány, amely őszinte és hiteles, de mindemellett mégis nagyszerű.
Ahhoz, hogy az olvasásélmény teljes legyen, tanácsos elolvasni az utószót és a fordító gondolatait is, hiszen itt tudunk meg olyan részleteket, mint például, hogy Eddy hogyan élt Auschwitz előtt – alatt – és után. Mi történet vele, valamint a feleségével és hogyan dolgozta fel az eseményeket. Illetve itt tudhatjuk meg például azt is, milyen nehézségek akadtak a fordítás során, mint például az, hogy a szerző a hitelességre törekedett, így az eredeti 1946-os, majd 1980-as kiadásban maradtak olyan hibák, mint például a számok, idegen nyelvű kifejezések vagy nevek helyes használata, írása.
Összességében hatalmas élményt nyújtott ez a kötet. Szerettem minden múltbéli szörnyűség ellenére, mert ez a kötet a mindennapokról és azoknak a túléléséről szólt, nem pedig – legalább is nem kifejezetten – arról, hogy minden borzalomról beszámoljon. Bár megterhelte a szívemet, mégis jól esett ezzel kikapcsolódni, mert egy újabb darabkáját ismerhettem meg általa a történelemnek, ahol voltak görögök, magyarok, hollandok, lengyelek és németek is.
A recenziós példányért köszönet az Athenaeum Kiadónak!
