Eddy de Wind – Auschwitz, ​végállomás

A holokauszt egy olyan téma, ami az embereket mindig is érdekelte és érdekelni fogja. Egy olyan szörnyűség a történelemben, amit egyszerűen nem lehet elfelejteni és az emberek nem is akarják, hogy elfeledjék. Pontosan ezért számtalan film és könyv megjelent a témában, mint például A szabadság illata vagy a Cellába zárva. Hasonlóképpen volt vele Eddy de Wind, holland orvos is, aki Auschwitzban való tartózkodása során feljegyezte emlékeit és tapasztalatait, hogy a nép, az emberiség megtudja, milyen szörnyűségeket voltak képesek elkövetni embertársaink. Így született meg az Auschwitz, ​végállomás.

“Életben kell maradnom, hogy mindezt elmondhassam, mindenkinek elmondhassam; hogy meggyőzzem az embereket, hogy ez mind igaz.”

A kötet legelején bemutatják magát a szerzőt, ahonnan megtudhatjuk, hogy a történet teljes mértékben a valós eseményeket mutatja majd be az olvasónak, melyeket Eddy de Wind élt át a haláltáborban. Önmagát Hans-ként írja le és E/3-ban meséli el az ott tartózkodása idejét, ugyanis nem tudta volna leírni mindezt, ha másként teszi. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az első pár oldal után – ahol E/1-ben kezdődik a történet – át is vált. Mindenki más a saját nevén szerepel benne.

View this post on Instagram

Ezen a helyen több embert öltek meg, mint a világon bárhol. Semmivel sem összehasonlítható precizitással létrehozott megsemmisítő rendszer uralkodott itt. De ez sem működött tökéletesen. Különben nem állhatna itt, nem is élne. Miért él? Mi jogosítja fel, hogy éljen? Mennyivel jobb ő, mint a meggyilkolt milliók? Mérhetetlen gonosztettnek érezte, hogy nem osztozott a többiek sorsában. De eszébe jutottak a No Pasarán-beli lány szavai: „Életben kell maradnom, hogy mindezt elmondhassam,mindenkinek elmondhassam; hogy meggyőzzem az embereket, hogy ez mind igaz.” Auschwitz, végállomás Mire 1945. január 27-én a szovjet csapatok megérkeztek Auschwitzba, a korábban nagy sebbel-lobbal elindított evakuálás miatt a Vörös Hadsereg már csak hétezer ötszáz foglyot tudott felszabadítani a hírhedt haláltáborban. Január 27-e a Nemzetközi Holokauszt Emléknapja. #holocaust #auschwitz75

A post shared by Athenaeum Kiadó Kft. (@athenaeum_partvonal_kiado) on

Eddy de Wind zsidó orvosként jelentkezett egy hollandiai gyűjtőtáborba abban a reményben, hogy ezzel megmentheti édesanyját attól, hogy a lágerbe küldjék. Feladata az volt, hogy megállapítsa az emberek erőnlétét, ki mennyire alkalmas arra, hogy Auschwitz-ba kerüljenek – a történet utószavából kiderül, hogy később számtalan ember haragudott rá amiatt, hogy egyes rokonaikat nem nyilvánította betegnek és emiatt deportálták őket. Azonban hamarosan őt is és feleségét is elküldték Auschwitz-ba, ahol hála képzetségének, sikerült viszonylag jó beosztásban raboskodnia. A láger egyik ápolója lett, így találkozhatott időnként Friedel-lel, a feleségével és tudott kereskedni a kenyérrel, levessel, hogy ezt-azt beszerezhessen maguknak.

Ezt követően Eddy közel kétszáz oldalban meséli el nekünk az ott tartózkodásának idejét, ami tele van megaláztatással, fájdalommal, betegséggel, halállal, bántalmazással, de ami a legfontosabb, hogy barátsággal és szerelemmel is. A legtöbb Auschwitz-ról szóló kötet főleg a borzalmakra fekteti a hangsúlyt, de ez a könyv abban más, hogy a szerző nem csupán szívfájdító módon beszél a szerelemről és a barátokról, hanem mint olyan erő, ami életben tart téged a legszörnyűbb időszakban is. Ahogyan azt is bemutatja nekünk, hogy nem mindenki és nem mindig volt kegyetlen a rabokkal. Például elolvashattuk azt is, hogy olyan emberek, mint a hírhedt Josef Mengele, tudott rendes lenni. És ez a kötet legnagyobb erőssége, hogy elképesztően hiteles, hiszen ott íródott a lágerben, amikor még minden élmény friss volt, erős és nem fedte homály az emlékeket.

“Mindnyájan azt gondoljuk, hogy mi és a szeretteink vagyunk a világ középpontja. De a világmindenséget egyáltalán nem érdekli, hogy mi boldogok vagyunk-e, vagy éppen megdöglünk a hóban.”

Nem beszélünk egy hosszú könyvről, mégis eltartott pár napig, mert időnként le kellett tenni, hogy feldolgozzam az eseményeket. Hátra kellett lapoznom, hogy ellenőrizzek egy-két német szót vagy kifejezést a szószedetben, ami éppen nem szerepelt a lábjegyzetben, vagy hogy megnézzem a főtábor alaprajzát, ezzel felelevenítve, mit hol találok. Hozzátett egy plusz adrenalin löketet a leírt tábori élményekhez, hogy jómagam is bejártam Auschwitz-ot, ami miatt sokkal intenzívebben át tudtam élni a mindennapi életüket a raboknak, ez pedig nagyon megrendített. Az Auschwitz, ​végállomás borzasztóan sokkoló olvasmány, amely őszinte és hiteles, de mindemellett mégis nagyszerű.

Ahhoz, hogy az olvasásélmény teljes legyen, tanácsos elolvasni az utószót és a fordító gondolatait is, hiszen itt tudunk meg olyan részleteket, mint például, hogy Eddy hogyan élt Auschwitz előtt – alatt – és után. Mi történet vele, valamint a feleségével és hogyan dolgozta fel az eseményeket. Illetve itt tudhatjuk meg például azt is, milyen nehézségek akadtak a fordítás során, mint például az, hogy a szerző a hitelességre törekedett, így az eredeti 1946-os, majd 1980-as kiadásban maradtak olyan hibák, mint például a számok, idegen nyelvű kifejezések vagy nevek helyes használata, írása.

Összességében hatalmas élményt nyújtott ez a kötet. Szerettem minden múltbéli szörnyűség ellenére, mert ez a kötet a mindennapokról és azoknak a túléléséről szólt, nem pedig – legalább is nem kifejezetten – arról, hogy minden borzalomról beszámoljon. Bár megterhelte a szívemet, mégis jól esett ezzel kikapcsolódni, mert egy újabb darabkáját ismerhettem meg általa a történelemnek, ahol voltak görögök, magyarok, hollandok, lengyelek és németek is.

A recenziós példányért köszönet az Athenaeum Kiadónak!

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?