Georgia Hunter – A szabadság illata
Ha szereted az igaz történeteket, előítélet nélkül állsz a zsidókhoz, szívesen olvasol a holokausztról, akkor bátran merem neked ajánlani, hogy olvasd el A szabadság illatát. A szerzőnő, Georgia Hunter tizenéves korában tudta meg, hogy családja a túlélők között van, így hát útnak indult, felkereste a rokonokat, levéltárakat és megalkotta ezt az eseménydús, szívszorító, mégis gyönyörű regényt.
A történet a zsidó Kurc családról szól, akik Lengyelországban élnek békességben és gazdagságban. Az 50 éves Nechumának és férjének Solnak öt gyermeke van, melyek közül már mindegyik a felnőtt korba lépett, a kötet pedig az ő családjuk sorsát mutatja be a második világháború kitörésétől. A kezdetekben természetesen bepillathatunk a még viszonylag nyugodt Lengyelországba, ahol a rokonság a 23 éves Franciaországban tartózkodó Addy-t kivéve a pészahot ünnepli, azonban már itt érezni a háború szelét. Itt, 1939 márciusában hírt kapunk arról, hogy elkezdték bezárni a zsidó üzleteket, illetve lefokozták közülük a magasabb pozíciókban levőket. Aztán szép lassan beindulnak az események, ugrálunk egyik családtagról a másikra és látjuk, hogy elszakadnak egymástól. Van aki Radomban marad, lesz aki Lvov-ba, Szibériába utazik, valaki Brazíliába indul, és ez még csak pár helyszín, ahova elkalauzol bennünket A szabadság illata, ami ezúttal nem mese, hanem az igazság.
Míg a többi regénynél azt mondanám, de jó, hogy ilyen sok kalandban volt részük a szereplőknek, itt csak összeszorult a szívem, hogy szegény embernek – embereknek – mennyi mindent kellett túlélnie csak azért mert lengyel, mert zsidó. Ezt az érzést pedig csak fokozza, hogy az egyes fejezetek végén az írónő összegyűjtött olyan történelmi információkat, amelyek az adott időszakra vonatkoznak. Bár a legtöbben tisztában vagyunk számos ténnyel és eseménnyel, mely a második világháború alatt történt, mégsem biztos, hogy mindannyian tudunk minden részletet, fontos információt, ami az adott térségekre, időre vonatkozik, ezért hatalmas segítséget nyújthat az olvasás során.
“1939. november – 1941. június: A Vörös Hadsereg több mint egymillió lengyel férfit, nőt és gyereket hurcol el Szibériába, Kazahasztánba és Szovjet-Közép Ázsiába, ahol a rájuk kényszerített nehéz fizikai munka, a nyomorúságos életkörülmények, a szélsőséges időjárás, a betegségek és az éhezés következtében ezrével halnak meg.”
Ezek az információmorzsák egyszerre voltak segítségemre és döbbentettek meg, húztak befelé a történetbe és borzasztottak el, sokkal nagyobb jelentőséget biztosítva az olvasottaknak. Hiába voltam tisztában, hogy számos zsidót végeztek ki, hurcoltak koncentrációs táborokba, azonban el sem tudtam képzelni, ez a deportálás pontosan hogyan is zajlott, hogy terelték be a vagonokba az embereket, milyen lehetett ez ott, Lengyelországban.
Georgia Hunter gyönyörűen ír. Bár a kötet elején nehézséget okozott megjegyezni ki kicsoda, hatalmas segítséget nyújtott az első oldalakon szereplő családfa, ahova könnyen előrelapozhattam az olvasás során. Felváltva olvashattuk Nechuma, Addy, Halina vagy éppen Genek történetét, hogy hogyan próbáltak meg túlélni a háború során, minden fejezet közben azon aggódva, vajon ebből a csupaszív családból kit fogunk és mikor elveszíteni. Nagyszerű leírások, igaz gondolatok, lebilcsincselő események ragadják meg az olvasót, olyan karakterekkel, akiket lehetetlenség nem szeretni.
Teljes mértékben lenyűgözött az alapos kutatómunka, ahogyan ábrázolva voltak a német, szovjet és lengyel katonák, az, hogy még a Francia seregbe is bepillantást nyerhettünk. Hogy nem ragadtunk meg egy országnál, embernél, hanem Hunter hajóra, vonatra ültette a szereplőket és ezáltal olvashattunk Rióról, Szibériáról és hol kikapcsolhattunk és együtt örülhettünk azzal, aki kikerült a fogságból, hol pedig elszorult a torkunk a fagyhalálon, a kegyetlen katonákon, akik csak úgy kivetik a tetemet a vonatból. Az édesanyán, aki bármit megtenne, hogy gyermeke életben maradhasson és felnőhessen. Az édesanyán, aki gyermekeiért aggódik, vajon mi lehet velük. Hihetetlen, hogy egy család mennyiféle úton járhat, és miféle borzalmakon eshet át.
A regény egyszerűen olvastatta magát. Annyira megfogja az embert ez a téma, olyan mértékben szívszorító az egész, hogy egyszerűen tudni szeretnénk, mi fog történni a szereplőkkel. Ahogy említettem a nézőpontok fejezetenként váltják egymást, időnként pont akkor abbahagyva a jelenetet, amikor a legizgalmasabb rész következne. Azonban, az írónő nem úgy oldotta meg, hogy később ugyanaz a szemszög, ugyanott folytatódott, hanem az időben később, akár egy másik szereplő által fejeződött be. Nagyszerűen folynak egybe a szálak, és még csak azt se tudnám kiemelni, hogy melyik volt a kedvencem, kit olvastam volna szívesebben tovább, mert nem volt ilyen. Egytől egyig szerethető mindenki, és egyformán volt izgalmas az, hogy mi fog történni velük.
Habár már számos második világháború beli holokauszt történetet olvastam (legutóbb például egy náci férfi szemszögéből), talán ez volt a kedvencem. Olvasmányos volt, izgalmas és kétség kívül gyönyörű. Nagyszerűen voltak összerakva a cselekményszálak, amiket kifejezetten erősített az időnként felbukkanó történelmi események. Sőt, külön öröm volt, hogy nem kellett keresgélni a telefonba egy-egy esemény után, hanem le volt írva segítségül.
Aki szereti ezt a témát, a családregényeket, a mindent elsöprő szeretet, az semmiképpen se hagyja ki. Csodaszép regény a szeretetről, a hovatartozásról és az emberi kegyetlenségről.
A recenziós példányért köszönet az Alexandra kiadónak!
