Filmkritika: Tartsd bent a sötétséget
Ember embernek farkasa!
Így szól a mondás, először ez jutott eszembe a film megnézése és megértése után. Számtalan mű szól Alaszkáról. Hó, az isten háta mögötti barátságos kisvárosokba megérkező kényszerbetelepülők, önfeláldozó szánhúzó kutyák, kötelékek kialakulása a kandalló mellett ülve. A központban rendszerint ember-ember vagy ember-állat kapcsolat áll, és szinte mindig pozitív üzenetet küld a nézőknek. Ez alól kivételt képez többek között a Christopher Nolan rendezte Álmatlanság című thriller, néhány felejthető horror, valamint kritikánk tárgya, Jeremy Saulnier 2018-as drámai hangulatú alkotása, a Tartsd bent a sötétséget. A rendező arra törekedett, hogy megmutassa nekünk: néha az ember farkasabb a farkasnál, a farkas pedig emberebb az embernél.
Maga a thriller illetve a horror műfaj nem áll messze a rendezőtől. 2007-es debütáló vígjátékától, a Gyilkos mulatságtól kezdve a 2013-ban kezdődött The Killer Speaks című dokumentumsorozatán keresztül egészen a 2015-ös Zöld szobáig minden munkája ebben a zsánerben készült.
Ezúttal messzire, Alaszka egy alig lakott, a civilizáció peremén lévő kis falujába utazunk, ahol az emberek a saját szabályaik szerint élnek és halnak. Russel Core-t (Jeffrey Wright), a farkasszakértő írót követjük ide, aki azért érkezik, hogy megtalálja azt a falkát, amely elragadta az egyik lakos, Medora Slone (Riley Keough) fiát. Azonban ahogy a fenevadak nyomába ered, rá kell jönnie, hogy egyáltalán nem az történt, amit elhitettek vele. A gyermek kihűlt testét a család pincéjében találja meg az édesanya, a gyermek valódi gyilkosa már messze jár, az Irakban harcoló férj, Vernon Slone (Alexander Skarsgård) pedig sebesülése miatt hamarosan hazatér. Azt hinnénk, Vernont első jelenetei jellemzik leginkább; olyan ember, aki a saját szabályai szerint él és öl. Elítéli az erőszaktevést, de nem okoz neki gondot elvenni a tettes életét. Láthatóan nem bízik semmiféle hatóságban, meg van róla győződve, hogy az igazságot az embernek saját magának kell kiharcolnia. Noha a rendőrség biztosítja őt arról, hogy asszonya bűnhődni fog a tetteiért, Vernon végez néhány rendőrrel, a gyereke holttestét magával viszi, majd legjobb barátjával együtt mészárlásba kezd.
Elsőre a Tartsd bent a sötétséget zseniális filmnek ígérkezik.
Alaszka, szép táj, vadon, kemény emberek, miegymás… A farkasos jelenetek kilóra megveszik az állatbarátokat főleg, ahogy Core érintkezése a vadakkal a Fehér Agyar-féle emocionális ember-állat kapcsolatokat idézi fel bennünk. A nyomasztó történet is lebilincselőnek ígérkezik, azonban nagyjából a felénél indoklás nélkül átcsap egy vérfürdőbe, a mondanivaló pedig elveszik a metaforák kesze-kusza erdejében, ahonnan már soha nem ehet előkeríteni. Azt hihetnénk, Vernon bosszút fog állni gyermekgyilkos feleségén, aztán az utolsó negyed órában ez a felvetésünk is megdől. Mire eljutunk idáig, a gyászoló apa már bárkit és mindenkit megölt érthetetlen motivációitól hajtva, erre azt, aki valóban rászolgált volna a halálra, valamiért életben hagyja.
“When we’re killed, the past is killed. When kids are killed… that’s different. When kids are killed, the future dies. There’s no life without a future.”
A Tartsd bent a sötétséget azt az érzést keltette bennem, hogy a készítők az egy évvel korábbi Wind River keltette sikerhullámot akarták meglovagolni. A színészi munka hasonlóan kiváló, a táj is meseszép, a zene pedig tökéletesen illik a film borongós hangulatához. Az alapanyagok tehát most is adottak voltak egy remek vacsorához, ám a főszakács, aki az új Michelin csillagra hajtott, ezúttal csak valami közepesen élvezhető zagyvaságot tett a tányérunkra. Hiányzott egy utolsó részlet, ami összetartotta, összefogta volna a többi darabot, ami által értelmet nyert volna a történet.
Ha esetleg értesz az etológiához, talán felismerni véled a Slone családban a farkasfalkát, amely inkább felfalja kölykét, csak hogy életben maradhasson. Lehet, hogy erre utalt a történet. Vagy csak azt akarta elmesélni, hogy a civilizáció peremén vademberek élnek? Esetleg szerencsétlen Slone-ékat valami ősi indián farkasátok sújtja? Bármelyik vagy bármi más is lehet magyarázat. Az a gond, hogy ezt a magyarázatot nem kapjuk meg, még rávezetés formájában sem, ezáltal az egész mű csak egy össze nem rakott puzzle, egy olyan könyv, amelynek nincsenek megszámozva az oldalai, és valaki rossz viccből összekeverte a lapjait.