Sorozatajánló: Szirén
A Siren egy 2018-as dráma megspékelve egy kis fantáziával. A szériát a Freeform csatorna közvetíti, hazánkban pedig az HBO 3 adja. A sorozatért Eric Wald és Dean White a felelős, a története egy fiktív kisvárosban, Bristol Cove-ban játszódik, ami a sellőkről híres, de ennek ellenére elég nyugodt hely. Azonban egy napon egy ismeretlen lány borítja fel ennek a városnak és lakóinak az életét.
A főszerepben a gyönyörű Eline Powell áll, aki a szirén, Ryn alakját ölti magára. Eline a Trónok harca két részében tűnik fel és az Arthur király: A kard legendájában is láthatjuk őt. További szereplők közé tartozik Alex Roe (Ben Pownall karaktereként), akit legutóbb a 2017-es Örökké a csajom című alkotásban nézhettünk meg és Fola Evans-Akingbola (Maddie Bishop alakításában), aki szintén a Games of Thornes-ban szerepelt.
A sorozatról röviden: Egy Bristol Cove nevű városban járunk, ami arról híres, hogy a település egykor a sellők otthona volt. Az első évadban ismerjük meg Rynt, aki a testvérét (Donna) jött megmenteni, ugyanis a halászok kifogták őt, majd a katonasághoz került, akik kísérleteznek rajta. Ekkor találkozik Ben-nel és Maddie-vel, akik tengerbiológusok és ennek köszönhetően segítenek a sellőnek megtalálni elrabolt testvérét. Hogy hogyan boldogul a különös csapat és még milyen veszélyek, titkok és válaszok derülnek ki, azt majd a sorozatból tudhatjuk meg.
Bár eléggé ismeretlen színészekkel találkozhatunk a Szirénben, mégis remekül alakítják a karaktereiket, különösen a fiatal Eline, akinek a szirén szerep jutott. A tengeri lények emberi alakjait kicsit lehetett volna a színésznő különleges arccsontozatához és termetéhez viszonyítani és egyedi szereplőket keresni. Olykor az az érzés támadhat, hogy az átváltozásuk után csak szimpla emberek, valahogy meg kellett volna különböztetni őket és ha már testvéri kötelék is van köztük, hasonlíthattak volna egy kicsit egymásra. Viszont a története jól ki van dolgozva, de néha találkozhatunk unalmas szálakkal a mellékszereplőkkel kapcsolatban, bár ez minden sorozatban előfordulhat. Például az első évadban Xander és Calvin nem sokat adnak a történethez, azon kívül, hogy Ben barátai és ők a halászok. Azonban, ahogy a történet halad előre, úgy Xander is egyre fontosabb szereplővé válik, Calvinnel ellentétben.
Visszatérve a sorozat pozitív oldalaira, a víz alatti részek és persze a sellők átalakulása hatalmasat dob az egész látványvilágán. Ezt a varázst nagyon szuperül oldották meg. Szerettük azt is, hogy minden részben újabb dolgot tudhattunk meg a vízi lényekről és mindeközben láthatjuk Ryn fejlődését és civilizálódását. A szirének éneke nagyon szép hangzásvilágot kapott és ahogy ez a mítoszokban szokott lenni, teljesen megbabonázza az embereket, függővé válnak tőle, ami ismét egy plusz pont a sorozatnak. Ami aggasztó lehetett volna, az az, hogy a fantáziavilágot háttérbe szorítják és a drámáé lesz a főszerep, de a kettő között mozogtak és így a sorozat igazán izgalmas maradt. Láthatunk szirénharcokat, szerelmi szálakat, bonyodalmakat, családi viszályokat és természetesen a veszélyes helyzetek sem maradhatnak ki a Szirénből.
A második évad 2019 februárjában debütált, a harmadik pedig 2020. április másodikán fog megjelenni. Ti láttátok már a sorozatot és mit gondoltok róla? Ha esetleg még csak most hallottatok róla, kedvet kaptatok, hogy megnézzétek?