Kultúra

40 dolog, amit nem tudtál a Jégvarázsról

Pár napja került a mozik vásznaira a Jégvarázs második része, amit már rengeteg rajongó őrjöngve várt, hiszen sok kérdés felhalmozódott bennünk, főleg az, hogy hogyan alakul majd a testvérpár és társai élete. Ha még nem néztétek volna meg, akkor itt egy kis kedvcsináló, amiben negyven érdekességet olvashattok a Disney egyik legkiemelkedőbb meséjéről.

1. A Jégvarázs első része a 15. legmagasabb bevételt hozó film volt; világszerte 1 276 500 000 dollárt kaszált. Az idén is igazán nagy sikert ért el a pár napja mozikba kerülő második rész, hiszen Amerikában sikeresen megduplázta az elődjének a bevételeit, a 2014-ben megjelent Frozen 64 millió dollárral zárt az első napon, míg a Jégvarázs II már 127 millióval. Itthon is elég szépen teljesít, több, mint 150 ezer jegyeladási számmal bírt a nyitó hétvégéjén.

2. A második részre Chris Buck és Jennifer Lee, valamint Peter Del Vecho producer, Kristen Anderson-Lopez és Robert Lopez dalszerzők és nem utolsó sorban Christophe Beck zeneszerző is visszatért.

3. A Jégvarázs volt az első Disney mese, amelyet nő írt és rendezett, aki nem más volt, mint Jennifer Lee.

4. A kritikusoktól általában pozitív értékeléseket kapott. Dicsérték az animációt, a zenei felhozatalt, a dalokat, a látványképeket és az énekeseket is. Viszont néhány kritikát is kapott a kialakult helyzetek miatt bizonyos történetszálaknál és karakterválasztásoknál, valamint a kissé sötétebb stílus miatt.

5. A fiatal Anna hangját az első részben Katie Lopez, aki Kristen Anderson-Lopez és Robert Lopez dalszerző lánya és Agatha Lee Monn, aki Jennifer Lee rendező lánya alakította. A második részben Hadley Gannaway és Livvy Stubenrauch fogja. A kicsi Elsaként pedig Mattea Conforti és Eva Bella fog megszólalni.

6. A második részhez hét új dal készült, kettőt Elsa, egyet Kristoff, egyet Olaf és egyet a főszereplők együttesen énekelnek.

7. Az alkotók egy őszi palettát választottak, hogy bemutassák a szereplők fejlődését és az idő múlását.

8. Legalább 11 új karakterrel bővül a szereplőgárda: Elsa és Anna szülei, Mattias hadnagy, a három varázsló család, amely az Elvarázsolt erdőben él, három elemi lény, egy szalamandra és a rejtélyes lány.

9. Az első részben összesen több, mint 312 különféle rajzfilm figurát készítettek.

10. A film rendezői és producerei kutatóutazásra indultak Norvégiába, Finnországba és Izlandba, hogy inspirációt szerezzenek a filmhez.

11. Annakarakterét erősen befolyásolja a norvég kultúra, míg Elsát az izlandi kultúra. Kristoff karaktere a Sámi emberekről lett mintázva, akik őslakosak Norvégia északi részén.

12. Az eredeti könyvben, a Hókirálynő-ben – amelyre a Frozen is épült – szintén van egy elvarázsolt erdő. A Snow Queen című szerzeményt Hans Christian Andersen írta, akinek további művei közé tartozik A kis hableány és a Hüvelyk Panna.

13. Volt egy olyan verzió, amelyben Elsa karaktere Amy Winehouse-n alapult volna, de életmódja miatt végül a Disney úgy döntött, hogy ez az Amy-ihlette Elsa nem a legjobb példakép lenne a gyermekek számára.

14. A 2019-es D23 Expo eseményen a rendezők azt mondták, hogy a folytatás megválaszolja az eredeti film által hátrahagyott kérdéseket.

15. Ötven ember dolgozott Elsa jégpalotájának megépítésén, ami egy igazi szállodán alapult Québec-ben. Ez elképesztő, figyelembe véve azt a tényt, hogy a helység csak körülbelül 36 másodpercet volt a filmben. Azonban határozottan megérte, hiszen a Frozen animátorai rengeteg díjat kaptak a film úttörő munkájáért.

16. Emellett létrehoztak egy hópehelygenerátor programot, hogy 2000 különböző formát készítsenek, amelyeket felhasználhatnának a filmhez. További pletykák szerint egy másik programot is készítettek, hogy biztonságos helyet teremtsenek a különlegességek számára.

17. Mattias hadnagy karaktere akkor forrotta ki magát, amikor a készítők Izlandon jártak egy vulkán közelében.

18. Sterling K. Brown, aki Mattias hangja, segített fejleszteni a karaktert. Jennifer Lee rendező pedig így nyilatkozott róla:

“A Sterlinggel való együttműködés csodálatos volt, mert amikor találkoztunk vele mindig ötletelt, és tanácsot adott nekünk, amikor sokáig gondolkoztunk egy dolgon. Fantasztikus volt együtt dolgozni vele.” 

19. Olaf – aki három éves – a második részben meg akar tanulni olvasni.

20. A korai tervekben az Elsa által létrehozott Hószörny Olaf óriási verziója akart lenni, aki „kistestvéreként” szólítja majd őt. Bár ez aranyos és nagyon vicces lett volna, a film készítői úgy döntöttek, hogy végül kissé hülyeségnek tűnne így elkaszálták ezt az ötletet.

21. Lee az első részben a hangját adta Elsa és Anna anyjának. A folytatásban viszont Evan Rachel Wood fog megszólalni Iduna királynőként. Agnarr király, azaz Alfred Molina is hallható lesz.

22. Arendelle jelképe szerepel Anna szekrényében.

23. A Hans, Kristoff, Anna és Sven név valójában egy újabb hivatkozás Hans Christian Andersenre (csak mond ki gyorsan a négy nevet és kiderül, hogy hogyan).

24. Hans lovának eredetileg Sitron volt a neve, mely norvégul a citrom megfelelője.

25. Sven karakterének animálására a készítők valódi rénszarvast vittek a stúdióba, de végül egy kutyán alapul az egész lénye. A stúdióba vitt állat nem igazán örült a reflektorfénynek, ami miatt John Lasseter ügyvezetõ producer kutyáját alkalmazták, hogy kialakítsák Sven mozgását.

26. Sven-t eredetileg Thornak hívták volna, de nem engedték meg nekik ezt a nevet.

27. A Nokk vízi szellem egy igazi mitológiai lényen alapszik, amely teszteli az embereket, amikor lovagolnak rajta, ha leesnek megfulladnak és akkor kiderül, hogy nem méltók a Nokk lovaglására.

28. Az animátorok meglátogatták a lovasközpontot és beszéltek egy edzővel a lovakról és mozgásukról, hogy pontos képet alkothassanak a Nokk-ról.

29. A troll a skandináv kultúra egyik legismertebb védjegye.

30. Az első rész végén szerepel egy megjegyzés, amely szerint a Disney nem ért egyet Kristoff álláspontjával, miszerint minden ember megeszi a saját fikáját.

31. Anna megjelenését egy kicsit a Csipkerózsika című film ihlette.

32. Az animátorok kifejlesztettek egy Tonic nevű programot csak arra a célra, hogy Elsa haját animálhassák. Ugyanis egy átlagos szőke hajú embernek 150 000 hajszála van, ezzel szemben Elsa hajában 400 000 egyedi szál volt.

33. Ez az első film  – a Jégvarázs II. –, ahol mindkét nővér nadrágot visel.

“Tudtuk, hogy mi mindent kell majd csinálniuk és biztosak akartunk lenni abban, hogy ezt meg is tudják majd tenni. – mondta Griselda Sastrawinata-Lemay, a film egyik vizuális fejlesztő művésze.”

34. A tervezők módosították a 19. századi norvég stílust Anna ruhásszekrényéhez, még olyan anyagból készített megjelenést is létrehozva, amelyet az idő alatt használtak volna.

35. Elsa lábát újratervezték, mert az első részben inkább mezítláb volt, de a másodikban csizmát visel.

“Ahogyan a karakterek változnak, úgy építjük fel őket. Tehát rajta kellett változtatni és a cipőhöz kellett igazítani.”

36. Egy floridai moziban véletlenül két perces pornó filmet vágtak be a film vetítése során.

37. Kristen Anderson-Lopez dalszerző megerősítette, hogy Elsa nem lesz szerelmes a film során.

38. A film megjelenése óta az Anna és az Elsa név egyre népszerűbbé válik a kislányok körében.

39. Elsa-nak eredetileg egy gonosz karakternek kellett volna lennie, világoskék bőrrel, rövid tüskéskék hajjal és kegyetlen állatkínzó tulajdonsággal, hiszen a kabátja élő vérfarkasokból készült volna. Csak később úgy döntöttek, hogy Elsa karaktere félreértés áldozata lett és összhangba hozták a filmet.

40. A Let it go egy nap alatt készült a férj és feleség duó, Robert Lopez és Kristen Anderson-Lopez, hogy akkor hozták létre, mikor Brooklynban a Prospect Parkban sétáltak. Ez a dal inspirálta Elsa karakterének megváltozását is, mivel a szám nem egy gonoszt írt le, hanem egy „ijedt lányt, aki küzd az ismeretlennel”.

Források: 1, 2

Hozzászólások