J. M. Miro – Hétköznapi szörnyetegek
Az Agave Könyvek egy, a kevés hazai kiadó közül, akik a fantasy mellett a horrorregények kiadását is be merik vállalni. Legfrissebben megjelent kötetük a műfajban J. M. Miro Hétköznapi szörnyetegek című könyve, amely a viktoriánus Angliába kalauzol vissza.
A történetről
A történet kezdetén 1882-ben járunk, a helyszín pedig a Cairndale Intézet, amit egy különös doktor azért hozott létre, hogy különleges képességű árváknak nyújtson menedéket és az intézet falai között megtanulják uralni és használni az adottságaikat. Rövidesen két új lakó érkezne, ám üldözőbe veszi őket egy furcsa idegen, akiből korom és sötétség árad.
A két fiúnak, a sérüléseiből elképesztően gyorsan felgyógyuló Charlie-nak és a gyakran kékes fényt árasztó Marlowe-nak tehát igencsak rögös úton kell eljutnia az intézet biztonságot nyújtó falai közé. Szerencséjükre két tapasztalt nyomozó felügyeli az útjukat, ám még ennek ellenére sem biztos, hogy élve elérik úticéljukat.
De vajon ki ez a veszedelmes férfi, aki rájuk vadászik? Miért pont őket akarja mindenáron elfogni és vajon mi lesz a sorsuk ha nem sikerül elmenekülniük? Miben rejlik a valós képességük és kiben bízhatnak egyáltalán? Mindezen kérdésekre választ kapunk, ha elolvassuk a könyvet!
– Ez a világ nagyon tágas kicsikém. Van, aki úgy gondolja, ha az ember elég messzire menekül, bármit maga mögött tud hagyni. Még a hibákat is, amiket elkövetett.
– És… és maga is így gondolja?
– Nos, én már tizennyolc éve menekülök, csakhogy nem futhatunk el önmagunk elől.
Először is nem mehetünk el szó nélkül a gyönyörű borító mellett, ami nagyon jól reflektál a történetre. Egyrészt láthatjuk rajta magát az intézetet, valamint egy ijesztő lényt, ami a sötétségével próbálja megfojtani a világot. A színválasztás pedig szintén nem véletlen; egyértelműen Marlowe-ra és az ő erejére utal. De még ha mindezektől el is vonatkoztatunk akkor is nagyon hatásos a borító, ahogy egyfajta sötét, misztikus és egyben nyugtalanító hangulatot áraszt magából.
A könyv, a maga bő hatszáz oldalával nem egy egydélutános olvasmány, függetlenül attól, hogy az izgalmas történések miatt elég gyorsan olvasható. Mindenképpen megéri egy kicsit több időt szánni rá és mélyebben elmerülni a J. M. Miro által alkotott csodálatos, ám egyben rendkívül veszélyes világban.
A történet több nézőpontkarakterrel dolgozik és több nagyobb egységre oszlik, amelyek közül némelyik a múltban játszódik. Emiatt egy párszor kicsit nehézkes volt követni, hogy éppen hol, mikor és kinek a fejében járunk pontosan, de miután kicsit belerázódtam már egész könnyen tudtam követni a történéseket. Valamint az is igaz, hogy a visszatekintések is szükségesek voltak ahhoz, hogy minden szereplőt kellő mélységig megismerjünk és megértsük a motivációikat.
Karakterek
A könyv elég sok különböző szereplővel dolgozik, az író mégsem esett abba a hibába, hogy akár egyet is kidolgozatlanul hagyott volna. Mindenkit sikerül jó alaposan megismernünk, látnunk a traumáit, amit élete során elszenvedett és ezáltal megérteni a tetteit. Nem volt köztük olyan, akit ne sajnáltam volna valami miatt. Kedvenc szereplőim Brynt és Alice voltak, akik tulajdonképpen egészen hasonló karakterű emberek. Mindketten erős, határozott nők, akik ellentmondanak a kor sztereotípiáinak és a végsőkig küzdenek azért, hogy megvédjék azt, akit szeretnek. Bevallom kicsit azért reménykedtem egy ship-ben kettőjük között, de sajnos az írónak teljesen más tervei voltak velük.
Habár a fülszöveg alapján azt gondolhatnánk, hogy a Cairndale Akadémia lesz a fő helyszínünk, ez azért nem teljesen így van, ugyanis csak a könyv második felében jutunk el egyáltalán az intézetnek otthont adó szigetre, és kezdődik el főszereplőink konkrét kiképzése.
Erről a folyamatról szívesen olvastam volna még részletesebben, ugyanis a konkrét tanórákra csak néhány alkalommal nyerünk bepillantást, a fő hangsúly sokkal inkább helyet fenyegető veszélyen van. Ám ennek ellenére sem unatkozhatunk, ugyanis a hajsza szinte folyamatos a regényben és mi is a szereplőinkkel együtt izgulhatunk, hogy vajon az ellenségnek sikerül-e keresztül jutni a védvonalakon és elpusztítani őket.
A világban megtalálható mágiarendszer nekem nagyon tetszett, kellően kidolgozott és átgondolt volt. Érdekes volt hallani a különleges gyermekek „csoportokba sorolásáról”, az intézet védelmi rendszeréről, az élők és a holtak közti határvonalról. Szigorúan beszabályozott világ volt, bár az nyilvánvaló, hogy mindig akadtak kivételek a szabályok alól.
Ami eltér a normálistól visszataszítónak tűnik. De nem az. Nem az.
A könyv horrorként van bekategorizálva, ám ez szerintem téves. Igaz ugyan, hogy tartalmaz horrorelemeket és nem szűkölködik a halállal és a vérrel sem, mégis hamarabb mondanám fantasy-nak vagy ha mindenképpen szűkíteni akarnánk a kategóriát, akkor dark fantasy-nak.
Összefoglalva
A végső csata sem nélkülözte a fordulatokat, tele volt akcióval és egymás után derültek ki a nagyobbnál-nagyobb titkok. A történet ráadásul függővéggel zárult, így legszívesebben rögtön olvastam volna a következő kötetet. Reméljük J. M. Miro rövidesen érkezni fog a folytatással és az első rész itthon is megtalálja az olvasóközönségét, hogy az Agave egy pillanatot se tétovázzon, ha a további részek kiadásáról lesz szó.
De sokféleképpen lehet élni ezen a világon. Nem minden változás veszteség.
J. M. Miro Hétköznapi szörnyetegek című regénye egy kalandos, mágiával teli fantasy. A kissé döcögős kezdet után nagyon szépen beindul és olyan fordulatokat tartogat, ami még nagy terjedelme ellenére is gyorsan olvashatóvá teszi!
A recenziós példányért köszönet az Agave Könyveknek!