Könyvek

A Könyvhétre érkezik Kollár Betti új időutazós regénye!

Hamarosan beköszönt a nyár, és közeleg a 93. Ünnepi Könyvhét is, amelyet idén már a megszokott időpontban, 2022. június 9-12. között rendeznek meg Budapesten, a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén. Rengeteg új megjelenéssel, dedikálással, kedvezménnyel és meglepetéssel várják az olvasókat. A Könyvhétre érkezik Kollár Betti új regénye is, az Álmomban megleltelek, az Agave Könyvek gondozásában.

Kollár Betti A vonzás törvénye című romantikus történettel vált ismertté, amelynek már a folytatása, A vonzás szépsége is megjelent. A könyvsorozattal hamar belopta magát az olvasók szívébe, az első kötettel pedig elnyerte a Dugonics András Irodalmi díjat is. Ezúttal egy teljesen új oldaláról ismerhetjük meg a fiatal feltörekvő írónőt, aki legújabb regényében az időutazással és az új lehetőségek megragadásával foglalkozik, de a tőle már megszokott humoros és romantikus stílusban.

Az Álmomban megleltelek várhatóan június 7-től lesz elérhető a könyvesboltok kínálatában.

Ha felkeltette az érdeklődéseteket a könyv, akkor már előrendelhetitek 35% kedvezménnyel az Agave Könyvek webshopjában. Amennyiben pedig szeretnétek személyesen is találkozni az írónővel, a Könyvhéten lesz lehetőségetek rá, mert egy dedikálással várja az olvasóit június 11-én 16 órakor, a Vörösmarty tér 43-as standjánál.

Ti is várjátok már Kollár Betti legújabb regényét? Írjátok meg nekünk kommentben!

Kollár Betti – Álmomban megleltelek

Reverie Tempest élete totál csőd. Szülei válását követően két évet halasztott az egyetemen, megszakította baráti kapcsolatait, felhagyott a szenvedélyével, és most elbukta a mester védését. Egyre lejjebb csúszik azon a bizonyos lejtőn, és lassan teljesen elveszíti önmagát.

De mi van, ha tényleg létezik második esély?

Revy ugyanis álmában utazik az időben: véletlenszerűen visszatér gimnáziumi éveinek egy- egy napjára, melyet éjszaka, felnőttként a saját tinédzser testébe szorulva él újra át. Az már csak hab a tortán, hogy a jelek szerint gimis szerelme, Sawyer, szintén álom-időutazó.

Vajon sikerül Revynek ismét egyenesbe jönnie, vagy az időutazás csak még jobban összekuszál mindent?

Svéd állatos regény érkezik a Könyvmolyképző Kiadónál!

Hozzászólások