Filmek

6 film, amit februárban látnunk kell

Hamarosan átlépünk az év második hónapjába és természetesen nem hagyhatunk titeket filmajánló nélkül. Ezért aztán elhoztuk nektek azt a hat februári filmet, amit érdemes lehet majd megnéznetek moziban.

Február 6.

A Ragadozó madarak Margot Robbie főszereplésével február 6-án érkezik a mozik vásznaira, ráadásul Ewan McGregort is feltűnik majd a Harley Quinn életével foglalkozó filmben. Már mindenki izgatottan várja a szexi és egyben igazán gonosz nőszemély történetét, amiben három, másik hozzá hasonlóan rossz kislány vesz majd részt. Margot Robbie egyre több filmbe mutatja meg, hogy mekkora tehetség lakozik benne és kétséget kizáróan a Harley Quinn tartozik az egyik legjobb alkotásai közé. Ugye Ti is tűkön ülve várjátok a Ragadozó madarak című filmet?

Február 13.

Február 13-án végre elérkezik a Sonic, a sündisznó is a mozikba, amelyet már hamarabb is láthattunk volna, ha a készítők nem egy Sonic utánzattal állnak elő az első előzetesben. A rajongók nagyon kiakadtak a süni furcsa kinézetén és ennek hatalmas hangot is adtak, majd a Paramount és a videogyártó Sega úgy döntöttek, hogy hallgatnak nézőikre és átdolgozták a karaktert. A kék lény hangja Ben Schwartz lett, míg a gonosz szerepében Jim Carrey lesz jelen. A szuper erővel és gyorsasággal rendelkező játékfigura megfilmesített karaktere azért érkezik a földre, hogy megmentse, közben pedig felforgatja a Tom életét, akit James Marsden alakít majd.

Szintén február 13-án láthatjuk a legújabb King’s Man filmet is, amely a kezdetekről fog szólni. Egészen a huszadik század elejére ugrunk vissza, amikor is megszületik a titkos ügynökség. Mivel a történelem legrosszabb zsarnokai és bűnözői összegyűlnek, hogy háborút tervezzenek milliók elpusztítására, valakinek versenyeznie kell az idővel, hogy megállítsa őket. A főszerepben Ralph Fiennes és Harris Dickinson.

A romantika sem hiányozhat a repertoárból. Az igaz történet alapján készült Közel a horizonthoz című remekmű február 13-án debütál a mozikban, amely az azonos nevű nagy sikerű könyv filmadaptációja. A főszereplő lány Jessica (Luna Wedler) tudja mit akar, tudja hová tart az élete, mindaddig, amíg össze nem találkozik élete szerelmével, Danny-vel, aki teljesen megváltoztatja az eddigi világát. A fiatal srác élete nem felhőtlen és ezzel teljesen felforgatja Jessicaéit is. Mindenki a kapcsolatuk ellen van. A szereplők a derűlátás, a remény és a félelem között ingadoznak. A film nyitottan, őszintén és tág rálátással számol be a múlt eseményeiről, és közben nem egy tabutémát érint. Már Ti is nagyon várjátok, ugye?

Február 14.

Nem maradunk horror nélkül sem, hiszen valentin napon, azaz február 14-én jön A vágyak szigete című film, amely a leggonoszabb énünket hozza majd elő. A sziget, ahová ellátogatnak egy olyan hely, ahol a legtitkosabb, legmerészebb és legvadabb álmaink válhat valóra. A főszerepekben olyan neves színészek jelennek meg, mint Lucy Hale (Felelsz vagy mersz, Hazug csajok társasága), Maggie Q (Die Hard 4.0), Michael Peña (A Hangya) és Portia Doubleday (Mr. Robot) láthatjuk majd. A horrorfilm a népszerű 70-es évek TV-műsorának a Blumhousenak az adaptációja, amelyet most Jeff Wadlow rendezett (Felelsz vagy mersz, A kór).

Február 27.

Utoljára pedig még egy horror film ajánlóval ajándékozunk meg titeket, ugyanis február 27-én érkezik A láthatatlan ember. A főszereplője a gyönyörű és tehetséges Elisabeth Moss, akit a Mi című filmben és például A szolgálólány meséje című sorozatból ismerhetünk. Elizabeth egy olyan lány szerepébe bújik, aki egy mérgező és erőszakos kapcsolatban él. Cecilia Kass azonban egy nap elmenekül férjétől, majd a férfi öngyilkosságot követ el. A furcsa az egészben, hogy ráhagyta hatalmas vagyonának jelentős összegét a feleségére, de csak azzal a feltétellel, hogyha őrültnek vallja magát. Mindenki azt hiszi, hogy megszabadultak a férfitől, kivéve Cecilia, aki érzi, hogy valami nincs rendben, valaki kísérti őt. Érdekesnek ígérkezik az előzetesé s a leírtak alapján, ugye szerintetek is?

Titeket melyik film érdekel a legjobban? Esetleg van olyan, ami még februárban bemutatásra kerül és biztosan moziban kell megnézni? Írjátok meg nekünk kommentben!

Hozzászólások