Média

20 érdekesség a születésnapos Ian Somerhalderról

A mai napon tölti be Ian Somerhalder a 43. születésnapját. A tehetséges és híres színészt már megannyi alkotásban láthattuk, köztük a Mezsgye vagy Az anomália című filmekben, valamint az olyan nagy sikernek örvendő sorozatokban, mint például a Smallville, a Lost és a Vámpírnaplók. Hogy mi történt vele kicsiként egészen mostanáig azt most a szülinapja alkalmából eláruljuk nektek, hiszen 20 érdekességet tudhattok meg Ianről.

1. Ian Joseph Somerhalder amerikai színész, modell, aktivista és rendező. A louisianai Covingtonban született 1978. december 8-án és ott is nőtt fel Edna masszázsterapeuta és Robert Somerhalder, független építési vállalkozó fiaként.

2. Hárman vannak testvérek, van egy bátyja, Robert és egy húga, Robyn.

3. A Mandeville High School-ba járt, egy állami iskolába a louisianai Mandeville-ben. A középiskolát nem végezte el, mert Európába utazott, hogy modellkarrierjét folytassa.

4. 10 éves korától 13 éves koráig modellkedett, majd 17 éves korára elhatározta, hogy inkább a színészetet választja.

5. Cajun (francia), angol és skót-ír felmenői vannak.

6. Szeret utazni, úszni, horgászni és lovakkal foglalkozni. Ha pedig benti tevékenységre gondolunk, akkor olvasni, zenélni és  jógázni.

7. Iant 2004-ben érte el az áttörés, amikor Boone Carlyle-t alakította a Lost című tévéműsorban.

SPOILER! Annak ellenére, hogy karaktere az első évad huszadik epizódjában meghalt, Ian Somerhalder 2005 és 2010 között még hét epizód erejéig visszatért Boone szerepébe, beleértve a sorozat fináléját is. Ő is az első színészek közt volt, akit szerepet kaptak a sorozatban és az első főszereplő, aki meghalt. SPOILER!

8. Egy interjúban elmondta, hogy házat akart vásárolni Hawaii-on, amikor a “Lost” című sikershow-t forgatták, de nem tudta megtenni, miután karakterével történt, ami történt.

9. A “Somerhalder” vezetéknév örökbefogadó dédnagyapjától származik. Biológiai dédapja, egy gazdag angol földbirtokos teherbe ejtette egyik szeretőjét, és fizetett egy bevándorló munkásának, hogy vegye feleségül ezt a nőt, és adjon nevet a babának, ami Somerhalder volt. A biológiai dédapát Hullnak hívták.

10. Ha nem lett volna színész, akkor a tengerbiológiai, az írói vagy a reklámszakmát választotta volna.

11. 2009 júniusában a Vámpírnaplók Damon Salvatore szerepére osztották, a The CW televíziós drámasorozatban. A show továbbra is a legmagasabbra értékelt sorozat maradt a csatornán, Somerhalder teljesítménye és a sorozat is pozitív visszhangot kapott a kritikusoktól.

12. A Vámpírnaplók harmadik évadjában kezdett rendezni.

13. Iannek és testvéreinek pizzázójuk van Idahóban.

14. Számos Teen Choice Award-ot és egy People’s Choice Award-díjat kapott a sorozatban való részvételéért.

15. 2010. december 8-án, a 32. születésnapján elindította az Ian Somerhalder Alapítványt, amely reményei szerint a környezet és az állatok védelmének fontosságára oktatja majd az embereket:

Idén ajándékok helyett születésnapi kívánságom, hogy jöjjön el, közösen gyűjtsünk pénzt olyan projektek támogatására, amelyek védik élőhelyünket és ápolják szőrös barátainkat.

16. 2018 áprilisában Dr. Luther Swann szerepére osztották a Netflix V-Wars Vámpír-drámasorozatának állandó szereplőjeként. Sajnos egy évad után kaszálták a sorozatot.

17. Részt vett a 2010. április 22-i Deepwater Horizon olajfúrási katasztrófa utáni tisztításban. Támogatja a St. Tammany Humane Society-t is, amely egy állatmenhely és állatjóléti szervezet. Továbbá támogatja a Love Letters to the South jótékonysági szervezetet, amely a Katrina hurrikán által érintettek előtt tiszteleg. A Vámpírnaplók főszereplőivel, Candice Kinggel és Michael Trevinóval együtt támogatja az It Gets Better Projectet, amely a The Trevor Projecthez köthető LMBT-fiatalok öngyilkosságának megelőzését tűzte ki célul.

18. Ian és Vámpírnaplók-beli jó barátja, Paul Wesley létrehoztak közösen egy whisky márkát, aminek a Brothers Bond Bourbon lett a neve.

19. Ian tiszteli a női vezetőket, és támogatja a nőkkel kapcsolatos globális kérdéseket. Sőt, minden korosztálytól és régiótól függetlenül nagyra értékeli a hölgyeket.

20. 2014 közepén Somerhalder randevúzni kezdett Nikki Reed színésznővel. 2015 februárjában megerősítették eljegyzésüket, és 2015. április 26-án összeházasodtak a kaliforniai Malibuban. Lányuk, Bodhi Soleil 2017. július 25-én született.

Mennyi érdekességgel voltatok tisztában Iannel kapcsolatban és melyik volt az, ami a legjobban meglepett? Van kedvenc filmetek vagy sorozatotok a színésztől?

10+1 érdekesség a születésnapos Can Yamanról

Hozzászólások