Novemberben érkezik a The Crown harmadik évada
Korábban már néhány információt megosztottunk oldalunkon, a Netflix gyártású, The Crown című sorozatot illetően, most azonban egy jó hírrel érkeztünk. November 17-én folytatódik az Erzsébet királynő életét bemutató új széria. A harmadik évadban a középkorú Erzsébetet Claire Foy helyett, az Oscar-díjas Olivia Coleman alakítja majd, illetve Margit hercegnőt a Harry Potterből ismert Helena Bonham Carter formálja meg. Fülöp herceg karakterét is más színész játssza el, így Matt Smitht, Tobias Menzies váltja.
Hosszú időt kellett várnunk az új évadra, hiszen a második óta két év is eltelt. A most bemutatott évad leginkább az 1960-as és ’70-es éveket mutatja be, például Margaret Thatcher miniszterelnökké választását is láthatjuk a sorozatban. Feltűnik még Charles herceg szerepében, A nyomorultakból ismert Josh O’Connor is.
Az már kiderült, hogy a negyedik évad is készül, hogy a premierje mikor várható, kérdéses. Addig is izgatottan várjuk az új epizódokat, hangulatkeltésnek pedig megosztjuk veletek a harmadik szezon előzetesét.