Könyvek

Lauren Graham – Gyorsan elhadarom

Lauren Graham neve sokak számára a Szívek szállodájából lehet ismerős. A színésznő hét éven keresztül alakította Lorelai Gilmore karakterét, majd kilenc évvel később elkészítették a történet folytatását. A sorozat hatalmas siker volt a 2000-es évek elején, a színészek pedig a mai napig a szakmában dolgoznak. Alexis Bledel első kamerák előtti jelenete például pont a széria kapcsán voltak, Lauren pedig nehezen, de végre értelmes szerephez jutott. Ehhez hasonló információkat oszt meg az olvasókkal a Gyorsan elhadarom című kötetben, amely 2016-ban íródott.

A könyv alcíme “A Szívek Szállodájától a Szívek Szállodájáig és ami a kettő között történt”. Az első részben azonban ennél is későbbre megyünk vissza, ahol megtudjuk, hogy miként jutott Lauren Hollywood-ba, miken ment keresztül annak érdekében, hogy elérje az álmait. Egyetemre járt, dolgozott és piti munkákat vállalt, hogy egyszer végre színészkedhessen. Bár szülei nem ellenezték a pályáját, ő szinte mindent egyedül vitt véghez. Nagy szerencséjére megkapta a várva-várt szerepet, onnan viszont nem volt megállás.

“Nem tudom, mikor vált tiszteletben tartott színészi szokássá, hogy elveszünk ezt-azt a díszletből, például nem tudom elképzelni, amint Ingrid Bergman ellop valamit a Casablanca kellékei közül. De biztos, hogy megint felmerül majd a kérdés, úgyhogy körülnézek. Írok Alexisnek, neki kell-e valami. Még nem ment haza, és azt válaszolja, hogy ő is odajön, keresgéljünk együtt.
Nincs annál furább érzés, mint hogy mi ketten körbejárjuk a házunkat, és azon töprengünk, mit vigyünk el.”

A színésznő az alkotásban többször is leírta, hogy Lorelai Gilmore és ő, egy és ugyanaz a személy. Ugyanolyan pörgős, életvidám, problémamegoldó, mint az általa olyan sok évig megformált karakter. Szívesen élne Stars Hollow-ban, hiszen ott minden olyan idilli, még a sok vita ellenére is. Szerette a munkatársait, a mai napig barátságot ápol velük. A sorozat befejezését követően részt vett több filmben is, majd szerepet kapott a Vásott szülők című sorozatban, ahol szintén évekig formálta meg az egyik főszereplőt. Nem sokkal később jött a pletyka, hogy elkészülhet a Gilmore Girls új szezonja, amelyet végül 2016 elején le is forgattak. Négy másfél órás epizód készült hozzá, amelynek minden napjáról írt egy-egy bekezdést, ezt pedig belefűzte ebbe a könyvbe.

Lauren minden egyes szavát élvezet volt olvasni. Két részletben sikerült kivégezni a kötetet, ami alig több mint kétszáz oldal, de nagyon sokat nevettem. A cím mindent elmond, hiszen tényleg elhadarta azt a pár évet, ami a hetedik és a nyolcadik évad között történt. Felnőtt, párt talált, fejlődött, írt két könyvet és még lehetne sorolni. Inspiráló sorok voltak, amiket minden fiatalnak kötelezővé tennék. Bár én tisztában voltam vele, hogy semmit nem kapunk könnyen, ahogy ő sem jutott olyan egyszerűen a szerepeihez. Küzdött és harcolt az álmaiért, amit most papírra is vetett. A Gabo kiadó-nak pedig hálás vagyok, hogy ezt, illetve az Egy nap talán című sztorit is kiadta, hiszen mindkettő csodálatos alkotás.

Az írói stílusa magával ragadó és egyedi, így sajnálom, hogy – egyelőre – csak két könyve jelent meg. Ahogy többször elmondta, ez a kettő is csak “véletlen” készült. Míg az Egy nap talán a forgatási szünetekben készült, addig a Gyorsan elhadarom már kicsit tudatosabban íródott meg, de még ez sem volt régóta tervben. Magát a színésznőt már régóta a kevdenceim között tudom, hiszen a Szívek Szállodája az egyik kedvenc szériám ennek ajánlója volt az első cikkem a honlapon, ennyire vegyétek komolyan, amit írok. 

Hozzászólások