Érkezik A szolgálólány meséje című kötet folytatása

Az eredeti Szolgálólány meséje könyv 1985-ben került a boltok polcaira. Margaret Atwood regénye azóta hatalmas sikernek örvend, főleg, hogy 2017-ben a tévékbe került  az alkotásból készült sorozat. Főszerepben Elisabeth Moss, Joseph Fiennes, illetve a sokak által a Gilmore Girls-ből ismert Alexis Bledel is fontos karakter az első két évadban. A Hulu nagy fába vágta a fejszéjét, de szerencsére letarolt vele mindent. A második szezont idén mutatták be, de 2019-ben már a harmadik évad kerül a képernyőkre. Talán pont emiatt döntött úgy az írónő, hogy folytatja a sztorit papír alapon. Ennek megjelenését 2019 szeptemberére tűzték ki Amerikában, de valószínűleg a hazai premierre sem kell sokat várni. Az írónő elmondta, hogy az olvasók történetei, felvetődött kérdése, és a modern valóság adtak ihletet a számára.

A folytatásról egyelőre annyit tudni, hogy Offred utolsó jelenete után tizenöt évet ugrunk az időben Gileádban. Három nő narrálja majd a történtéseket, ám a sorozathoz nem fog kapcsolódni a második könyv.

http://www.ahmagazin.com/media/a-szolgalolany-meseje-ilyen-volt-a-masodik-evad/

Comments

comments

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: