AHdvent 4. nap – Adakozzunk! Hogyan és kiknek tudunk adakozni az ünnepekkor?

Karácsonykor ünnepi díszbe szoktuk öltöztetni nemcsak a házunkat, a karácsonyfánkat, de sokszor még a szívünket is szeretnénk. Ilyenkor elfog minket a karácsonyi láz, az adni akarás és az érzés, hogy ezt másokkal is meg szeretnénk tenni. Ezért mi most összegyűjtöttünk nektek pár tippet, hogy ezt hogyan tehetitek meg és kiknek adományozhattok így, az ünnepek előtt vagy akár még utána is!

Cipősdoboz akció a gyerekeknek

Idén is – mint minden évben 2004 óta – elindult a Cipősdoboz akció, amelyet a Baptista Szeretetszolgálat szervez meg. Célja, hogy a lehető legtöbb gyermek kapjon karácsonyi ajándékot. Ezek a dobozok kórházakba, gyermekotthonokba, fogyatékos gyermekek fejlesztésével foglalkozó iskolákba, egyesületekbe, és alapítványokba fognak kerülni a Baptista Szeretetszolgálat országos önkéntesi hálózatán keresztül.

Hogyan tudsz ebben részt venni?

Válassz ki egy megadott életkort és azt, hogy fiú vagy lány számára készítesz össze csomagot, majd írd rá a cipősdobozra (pl.: lány, 9). Pakolhatsz bele társasjátékokat, játékokat, mesekönyvet, higiéniai felszerelést vagy akár íróeszközöket, majd csomagold be csomagolópapírral. Mivel a dobozokat ajándékozás előtt átnézik, ezért lehetőleg külön az alját és a tetejét. Ezt követően pedig már csak le kell adnod valamelyik gyűjtőponton december 19-ig. További információkat itt találhatsz az eseményről.

Ha te magad nem tudsz részt venni a gyűjtésben lehetőséged van interneten és telefonon is adományozni.  Utóbbinál a 1355-ös számot kell hívni, aminél hívásonként 300 forinttal tudsz támogatást nyújtani.

Életmentő, sürgősségi betegfigyelő monitor-rendszer

A Heim Pál Gyermekkórház onkológiai osztálya számára is lehet adományozni, ahol a leukémiás gyermekek számára szeretnének vásárolni egy életmentő, sürgősségi betegfigyelő monitor-rendszert. A kórháznak még három millió forint hiányzik egy újabb eszközre, itt az idő, hogy segítsünk nekik!

Hogyan tudsz ebben részt venni?

Az alábbi linkre kattintva meg tudjátok nyitni a Gyermekleukémia Alapítvány oldalát, ahol bővebb információkat találtok a leukémiás betegről, és hogy miért fontos az alábbi műszer, majd ezt követően találjátok a lehetőséget arra, hogy a támogatásra szánt összeget el tudjátok utalni. Figyelem, a legkisebb összeg is számít, ha csak pár ezer forintot szántok az egészre, már az is hatalmas segítség az egészségügynek.

Állatok támogatása

Nem kellenek ahhoz nagy kampányok, hogy segítsünk. Ha az állatokon szeretnél segédkezni, akkor vásárolj kutyatápot vagy konzervet, esetleg pórázt vagy nyakörvet – de inkább élelmet – és látogasd meg vele a környékeden levő bármelyik menhelyet, garantáltan hálásak lesznek érte!

Azonban ha te ennél többre vágysz, itt van még egy két tipp. Ha például pénzzel szeretnéd támogatni valamelyik alapítványt, mert nem tudsz ellátogatni, akkor keresd meg az általad támogatni kívánt menhely weboldalát, például a Zöld Menedék Állatvédő Alapítványét, és ott pár kattintással egyszerűen ki tudod választani mennyi pénzt szánsz a jócselekedetre.

Hogyan tudsz még segíteni?

A NOÉ Állatotthon Alapítvány idén is megrendezi a Állatok Karácsonyát december 8-án, ahol te is részt tudsz venni! Ide is élelmet várnak az állatoknak: kutyáknak, macskáknak, lovaknak, nyulaknak és egyéb állatoknak. Az alapítvány forralt borral, teával és süteménnyel várja a látogatóit! Mindemellett pedig már megvásárolható az új 2020-as naptárjuk is, mellyel az otthon lakóit támogatod.

MyForest – Közösségi erdők

Idén már nem csak a rászoruló embereknek és állatoknak tudtok adományozni, hanem a környezetért is tehettek valamit! A MyForest Alapítványnak köszönhetően lehetőségetek adódik arra, hogy az interneten keresztül támogassátok a közösséget 1, 10, 100 vagy 1000 db facsemetével, ezzel segítve Magyarországot és a bolygót. Ugyanis fontos megemlíteni, hogy a ma létező erdők, fák és növények már nem képesek felszívni az emberiség által kibocsátott széndioxid mennyiséget.

Hogyan tudsz ebben részt venni?

Ellátogattok a MyForest honlapjára, ahol részletes tájékoztatást kaptok arról, hogy miért érdemes részt vennetek ebben a szuper kezdeményezésben. Ezután lehetőségetek van eldönteni, hogy milyen csomagot választotok magatoknak. A fentebb említésre került mennyiségek mellett ajándékozásra is van lehetőség, tehát ha van olyan ismerősöd, aki védi vagy csak szereti a környezetet, annak akár vásárolhatsz is egy faültetést, így ő kaphat egy oklevelet is. A vásárlás során ki tudjátok választani melyik területre szánjátok a fát, illetve azt is eldönthetitek, hogy névtelenek akartok maradni vagy pedig szeretnétek magatokat látni a honlapon, mint támogató.

A facsemete támogatása mellett lehetőségetek van ellátogatni az ültetésekre és ott segédkezni. Erről bővebb infókat folyamatosan találtok az alapítvány Facebook oldalán és a honlapon is.

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?