Zene

Klippremier: Taeyang – Vibe (feat Jimin of BTS)

Hat év kihagyás után Taeyang a BIGBANG tagja új fejezetet kezd és kiadta a Vibe című dalát. Az idol a katonaság után tartott egy hosszabb szünetet, hogy családjával, feleségével és gyermekével töltődjön. Most viszont itt van, visszatért!

2023 Taeyang számára a megújulás éve, ugyanis kiadót váltott, a YG Ent. alvállalatához csatlakozott, a THEBLACKLABEL-hez, valamint új stílust is kipróbált. A BIGBANG csapattal már volt egy megjelenése a fiatal előadónak, de ez az első szólólemeze a 2017-es White Night óta. Taeyang 2018-ban fejezte be a dél-koreai hadseregben eltöltött idejét, majd közel négy évet pihent és a családjával foglalkozott. Idén azonban mindenki meglepetésére hirtelenjében visszatért.

A Vibe nemcsak Taeyang régóta várt visszatérését jelenti, hanem a két K-pop generáció kolosszális találkozását. A 2010-es évek elején a BIGBANG segített felépíteni azt a nemzetközi kereszteződést, amely a K-popot globális sikerré tette. Évekkel később, azaz most a BTS ezt az utat még nagyobbá alakította, újradefiniálva ugyanezt a globális sikert egy új generáció számára. E két ikon képviselőjeként Taeyang és Jimin összeállt és létrehozták a Vibe dalt.

Hogy milyen lett a Vibe?

Taeyang legújabb kislemeze egy smash lett, ami ötvözi a pop és az r&b vonalat. Teljesen más, mint amit a rajongók eddig hallhattak tőle. A Vibe címet viselő szám ráadásul még egy különleges meglepetést is tartogatott, hiszen a már világsikerű BTS csapat egyik tagja, Jimin is helyet kapott a zenében. Taeyang eddig a szóló dalaihoz egyedül a bandatársait kérte fel közreműködőnek, most ez megváltozott. Emellett inkább az érzékiséget vette alapul és persze a vallást. Most ebben is nagy fordulatot vett.

A zenén TEDDY (a THEBLACKLABEL dalszerzője, producere) mellett mindkét előadó dolgozott. A rajongók nagyon szeretik, négy nap alatt több, mint 40 millió megtekintést kapott a youtuben, de van egy két apróság, amiben hibáztak. Először is az, hogy a zene iszonyatosan rövidre sikeredett. A másik, amiért kicsit mérgesek vagyunk, hogy a kpop talán két legjobb táncosa állt össze egy dal erejéig és nincs benne egy hosszabb “dancebreak”. Ezeken kívül viszont a Vibe szuper lett. Taeyang és Jimin hangja totálisan összeillik, a közös jelenetek, a szóló jelenetek, a megvilágítások és maga a dal, egyszerűen tökéletes lett!

20 érdekesség a születésnapos Lalisa Manobanról

Hozzászólások