Könyvek

Kimberley Freeman – Duett

Az Örökzöld-zuhatag óta hatalmas Kimberley Freeman rajongó vagyok, úgyhogy tűkön ülve vártam, mikor érkezik az írónőtől következő kötet. A Duett pedig mint megváltó érkezett csavaros, izgalmas és világjáró fejezeteivel. Elvezetett minket Németországba, Spanyolországba, sőt, még Ausztráliába is, én pedig odáig voltam érte.

A regény egyik szála Angela Smith-hez kötődik, aki Penny Bright művésznéven tevékenykedik és híres pop énekesnő. A  menedzsere legnagyobb bánatára azonban a lánynak szüksége van egy kis pihenőre, hogy bírja a strapát, ezért Spanyolországba utazik, hogy kikúrálja magát. Mindez azonban egy nagy költségvetésű turné előtt történik és a befektetők aggódni kezdenek. George a menedzser azonban nem bíz mindent a sorsra. Hall ugyanis egy német lányról, Ellie Frankelről, aki kísértetiesen hasonlít a popsztárra.

Ellie álma viszont, hogy híres operaénekes legyen, melyben ambiciózus édesapja van segítségére. Ez viszont nagyon úgy néz ki, hogy csak Penny Bright pótlásán keresztül valósulhat meg, így elfogadja George ajánlatát és Londonba utazik, távolra szerelmétől, ahol lassan magába rántja a híres énekesek éneke. Megtanul mikrofonba énekelni, interjút adni és bizony magával ragadja a pénz, amiből annyira kevés volt nekik régen.

Az olvasóban pedig felmerül a kérdés, vajon mi lesz így az operaénekléssel? Vajon hogyan tér vissza Angela Smith és mit fog hozzá szólni, hogy hűséges barátja, a szintén ambiciózus George lecserélte őt egy másik lányra? Vajon lesz, akinek feltűnik egyáltalán ez a csere?

A regény – ahogyan azt az írónőtől már megszokhattuk – igen összetett, ugyanis a két hősnő mellett még szerepet kap a menedzser is. Ha pedig ez nem lenne elég, bepillantást nyerhetünk mindhármuk múltjába is, ezzel tovább bonyolítva az egészet, hogy minden indíttatást és cselekedetet megértsünk. Ez kifejezetten tetszik, hiszen az írónő mesterien ért ahhoz, hogy ilyen módon borzolja az idegeket. Rövid, tartalmas fejezetei, nézőpontjai így fokozatosan tartják fent a figyelmet, amivel azt is lehetővé teszi, hogy utazás közben is kényelmesen elő tudjuk venni a kötetet akár pár megálló erejéig is.

Nagyon tetszett, hogy bár a két lány bár külsőleg megegyezett, mégis szöges ellentétei voltak egymásnak és ez tulajdonképpen a múltjuknak és a neveltetésüknek köszönhető, ami merőben eltért egymástól egy dolgot kivéve. Mindkettejüknek nehéz gyermekkora volt. Egyikük az anyjától szenvedett, másikuk pedig iszákos apjától, aki az adósság tengerébe hajszolta lányát. A zene szeretete azonban mindkettejükben megvolt és ez az igazi kapocs kettejük között.

A kötet során tanúi lehetünk, hogyan törnek ki a nehézségekből, hogyan válnak igazi nővé, hogyan birkóznak meg a nehézségeikkel, lemondásokkal, hogy milyen áldozatokat hoznak álmaikért és milyen kudarcok érik őket ezalatt. Lesz benne fájdalom és csalódás bőven, de pontosan ezektől válik igazán gyönyörűvé ez a regény.

Ha kíváncsiak vagytok egy titkokkal és hazugságokkal megfűszerezett regényre, ami mégis magával ragadó, akkor a Duett tetszeni fog nektek. A kötet tökéletesen bemutatja, hogy milyen árnyoldalai és nehézségei vannak a hírnévnek. Fordulatokkal és meglepetésekkel teli olvasmány, ami garantáltan meghatja az olvasót.

Igaz, nekem nem ütötte meg Kimberley Freeman korábbi alkotásának, az Örökzöld-zuhatagnak a szintjét, ami talán nem is baj. Az egy sorsfordító könyv volt számomra, egy új műfajjal való ismerkedés, míg ez meghatott és elragadott.

A recenziós példányért köszönet az Athenaeum Kiadónak!

Kimberley Freeman – Csillagok az óceán felett

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?