Kimberley Freeman – Csillagok az óceán felett
Honnan tudhatjuk, hogy kik vagyunk mi igazán és mit tennénk meg annak érdekében, hogy erre rájöjjünk? Mit tennénk vagy éreznénk, ha árvák lennénk és nem tudnánk kik a szüleink? Ha nem tudnánk, honnan jöttünk? Meddig mennénk el, hogy kiderítsük magunkról, az életünkről, a szüleinkről az igazat? Kimberley Freeman Csillagok az óceán felett c. regényében többek között most ezekre a kérdésekre keresi és adja meg a választ Agnes, gyönyörű köntösbe csomagolva.
Kimberley Freeman volt azaz írónő, aki az Örökzöld-zuhataggal bevezetett engem a több szemszöges, váltott korban játszódó regények világába, és neki köszönhetem, hogy megimádtam ezt az írói stílust. Azóta számtalan ilyen kötetet olvastam, legutóbb például Az órásmester lányát, de alig vártam, hogy újra Freeman tollából olvashassak. Kíváncsian és boldogan csaptam le a könyvre, nagy elvárásokkal és habár nagyon tetszett, nem múlta számomra felül a korábban említett kötetét, amit nagyon sajnáltam. Habár a történet zseniális volt, még talán jobb is Az órásmester lányánál, akadt egy szál – a jelen idő -, mely számomra teljes mértékben feleslegessé vált, tökéletesen el tudtam volna képzelni a könyvet nélküle.
A regény három idősíkon kalauzol el bennünket a végkifejletig. Egyrészt adott a jelen, mikoris Victoria beteg édesanyjához érkezik segítségül. Az idős professzor asszony kórházba került, gyakran nem emlékszik a dolgokra, zavartá válik és a munkahelyén nyugdíjba akarják küldeni, ami kétségbe ejti őt. Victoria elhatározza, utánajár mégis mennyire súlyos édesanyja állapota, valóban jót tenne-e neki a nyugdíj, illetve rendet tesz egyetemi irodájában, ahol a holmijait egy kupacba renezték rendetlenül. Egy ilyen pakolás/kutakodás alkalmával bukkan egy levélre, mely az 1800-as években íródott egy édesanya tollából, aki valamilyen okból kifolyólag nem tarthatta meg gyermekét. Ez a levél lesz későbbiekben a harmadik szálunk.
A második azonban a fő vonal, mely Agnes, egy árva gyermek szemszögéből íródott. A fiatal nő legnagyobb vágya, hogy megtalálja édesanyját, aki csak egy gombot hagyott maga után, gyermekével együtt. Reménykedik, hogy édesanyjával együtt megtalálja az igazságot, ki is ő valójában, és hogy mi is az ő sorsa igazándiból. Az árvaházat elhagyva azonban nem minden úgy alakul, ahogy ő azt eltervezte és kisebb-nagyobb kalandokba keveredik. Elutazik Londonba, ahol szegények között él, gazdag úrihölgy társalgónőjévé válik, továbbáll Párizsba, ahol egy bordélyházban köt ki, majd elutazik Ceylonba, ahol egy teakereskedő otthonában köt ki, sőt, még Ausztráliába is elkalauzol bennünket Freeman.
Egyrészt teljesen lenyűgözött a szerzőnő azzal, hogy ennyiféle kalandba és országba utaztatott minket. Volt itt gőzhajó, vonat és még számtalan utazási eszköz, Agnes megismerkedett, hiteles és szép korleírások, ábrázolások, melyel belecsöppenhettem az 19. századba és ez nagyon tetszett. Hiába került egyik váratlan helyzetből a másikba, egyik lehetetlen esetből a másikba, ehittem, hogy ez lehetséges. Ehhez sokat adott Agnes jelleme és annak fejlődése, ugyanis ahogy haladtunk előre a történetben, a fiatal naív lányból egyre céltudatosabb, határozottabb nő lett. Tetszett az elszántsága, amellyel édesanyját és egyben önmagát kereste.
Különös volt, és nagyon tetszett, hogy bár a nőknek szánt kötetről beszélünk, nem a romantika állt a középpontban. Természetesen szó van benne eljegyzésről, szerelemről, azonban sokkal inkább önmagunk hovatartozásáról, de méginkább az anyaságról olvashatunk. Egyrészt ott van Victoria és anyja kapcsolata, a beteg nő akit a lánya ápol, másrészt az elhagyott lány, ki az édesanyját keresi, harmadrészt pedig az anya, akinek el kellett hagynia a lányát. Rajtuk, illetve rajtuk kívül is még számtalan formában felmerül a kérdés, milyen is az anyai szeretet? Milyen egy igazi anya, egy anya-lánya kapcsolat? Mikor válik valaki édesanyává?
Gyönyörű, kalandos és egyértelműen pörgős regényt olvashattunk Kimberley Freeman által, amit úgy gondolom jó lenne minden nőnek elolvasni, hiszen igen fontos kérdéseket boncolgat. Pont ezért őszintén sajnáltam, hogy nem volt komolyabb jelentősége a jelenkori szálnak. A levél és Agnes szemszöge tökéletesen kiegészítették egymást, és nem nagyon voltak összefüggésben Victoriával. Habár értem miért kellett, milyen hangulatot akart ezzel sugalni, engem csak kiszakított most a korábbi évszázadból.
Mindezek ellenére egy igen kalanddús, pörgős és élvezetes kötet volt, kis hibájától el tudok vonatkoztatni és azt mondai, szerettem a történetet, teljesen elvarázsolt. Az írónő még mindig zseniális és továbbra is kíváncsian várom a magyar megjelenéseit!
A recenziós példányért köszönet az Athenaeum Kiadónak!
