Jessica Townsend: Nevermoor – Morrigan Crow négy próbája
Morrigan Crow sorsa születése óta meg van pecsételve. Napszálltakor született, mely Jackalfax lakói számára elátkozott nap, rossz ómen. A lányt a kezdetektől fogva kerülik az emberek, minden bajukért őt okolják, még az olyan dolgokért is, amik felett nincs hatalma, mint egy betűzőversenyen elért helyezés, vagy a konyhamacska hirtelen halála. Családja semmibe veszi, bocsánatkérő leveleket iratnak vele és nem engedik neki, hogy bármit is hozzászóljon a vele kapcsolatos témákhoz. Az már csak hab a tortán, hogy tizenegyedik életévét betöltve Morrigan meg fog halni.
– És akármit csinálhatsz, csak a szemedet ne csukd be.
– Mi történik, ha becsukom?
– Kihagyod a legjobb részt.
De hogy tervezhetné az író kilenc kötetesre a főhősnő történetét, ha ennyi lenne az egész? Amikor ugyanis a Füst és Árny vadászai elvinnék, egy Jupiter nevű férfi jelenik meg, és a Szabadállam egy addig ismeretlen, Nevermoor nevű városába menekíti a lányt. Ahhoz azonban, hogy ott is maradjon, törvényes állampolgárrá kell válnia, mely az ő esetében csak úgy lehetséges, ha a híres-neves Csudálatos Társaság 919. egységének tagja lesz. Négy próba vár rá, melyek teljesítése megadhatja neki, amire a szíve mélyén mindig is vágyott: egy igazi családot.
– Morrigan – szólította meg Jupiter teljesen más hangon.
– Nem akarsz élni?
Morrigan összerezzent. Miféle kérdés ez?
– Nem számit, hogy én mit akarok.
– Dehogynem. Nagyon is számít. Jelenleg ez az egyetlen, ami számít.
Azoknak, akik olyan érzékenyek az igazságtalanságra, mint én, talán nehéz lehet befogadniuk a történetet az elején, hiszen nincs is rosszabb annál, ha olyan bűnök elkövetésével vádolnak valakit, amikről nem is ő tehet, bármiféle bizonyíték és emberiesség nélkül. Azonban miután Morigannel együtt megérkezünk Nevermoorba, az események fokozatosan felgyorsulnak. A fordulatok a megfelelő ütemben követik egymást, folyamatosan fenntartva az olvasó érdeklődését, és kivétel nélkül mind meglepik mind őt, mind fiatal protagonistánkat. A feladatok, melyeket több száz másik jelölttel kap, nemcsak kreatívak, de olyan varázslatosak, mint maga a világ, amit Jessica Townsend kitalált. Minden eleme egyedi, a szereplők a maguk tökéletlenségével együtt belopják magukat a szívünkbe, és a főgonosz, a világszerte rettegett Csudamíves, akiről senki sem beszél Morrigannek, még meg sem jelent!
– Látom magát, Morrigan Crow – suttogta csillogó szemmel. – Fekete jég van a szíve helyén.
Az első kötetet 11 éves kortól ajánlják – talán a főhős miatt, vagy mert a gyerekek ugyanolyan nyitottak a sötétebb, ijesztőbb részletek felé, mint az idősebbek. A Csudamívesről elterjedt rémmesék azonban valóban félelmetesek, nem beszélve a titokzatos külvilági idegenekről, akik a semmiből jelennek meg, és túl közömbösek, túl gyanúsak ahhoz, hogy figyelmen tudjuk hagyni őket.
Van, aki az új Harry Potterként emlegeti, és nem ok nélkül. Nevermoor éppolyan magával ragadó, mint Roxfort, lakói a Kis Túlélő bajtársaihoz hasonlóan sokszínűek. És bár két kötetével a sorozat egyelőre gyerekcipőben jár, reméljük, később ugyanakkora port fog kavarni, mint Rowling.
– Szóval… mégis a barátom akarsz lenni?
– Mi? Persze. Még szép – vágott pofát a fiú. Morrigan érezte, hogy a szája mosolyra görbül. Hawthorne úgy ajánlotta fel a barátságát, mintha semmiség lenne. Nem értette, hogy minden.
Kinek ajánlott? A szó legjobb értelmében mindenkinek! Úgy vélem, ez a történet még a legvisszahúzódóbb, legmorcosabb, legnagyobb olvasói igényekkel rendelkező embert is képes beszippantani úgy, hogy velem együtt tűkön ülve várja a folytatást, egészen a végéig.