Könyvek

Érkezik a Nélkülem átdolgozott története, a folytatással együtt!

Szeptember 10-én a Jaffa Kiadó gondozásában jelenik meg Légrádi Gergely Nélkülem – Nélküled című regénye, mely egyben tartalmazza az első rész, a Nélkülem átdolgozott történetét és a második részt, a Nélküledet.

A történetben Eszter felkeresi halott férje korábbi barátait, hogy kiderítse, igazán szerették-e egymás, illetve, hogy olyan társak voltak-e, ahogyan ő azt gondolta. Mindeközben meg kell küzdenie az álláskereséssel, az egyedülálló anyák sorsával, mindeközben pedig próbálja elengedni a múltat, hogy továbbléphessen.

 Alkotóként

Írásaival aprónak tetsző élet- és viszonyhelyzetekre, nagy pillanatokra és folyamatokra hívja fel a figyelmet: szerelmi konfliktusokra, a halál közelségére, robbanni készülő feszültségekre. Mindezt fesztelenül teszi, az olvasóval kvaterkázva – humorral és (ön)iróniával. A történeteit megismerve mintha egy rejtélyekkel teli film peregne a szemünk előtt. Nem kíméletes az olvasóval. Nem vigyáz rá. Bevonja, behúzza, tettestárssá teszi. Mégis egy olyan író, aki bármikor, bárhol elővehető.

Légrádi Gergely – Nélkülem-Nélküled

Légrádi Gergely regénye korunk mókuskerék-generációjáról szóló, megrázó írás. Miklós teljesítménykényszer alatt éli mindennapjait. Identitását munkájában betöltött pozíciója határozza meg, amelynek egy hirtelen jött, súlyos betegség vet véget, egyszeriben rávilágítva kiüresedett, elfojtásokkal teli életére, amely alól a házassága sem kivétel. Eszter, Miklós felesége pedig kénytelen ráébredni, hogy mellőle is elszaladtak az évek. Az emlékek, a barátok. Ráadásul elkerülhetetlennek tűnik, hogy egyedül maradjon két gyermekükkel.

Mindenki keres valamit. Valaki kapaszkodókat, a meg nem élt élet emlékeit. Más azt, hogy hol és mikor romlott el minden. Van, aki a múltban ragad. Megint más a feldolgozás, az újrakezdés lehetőségeit kutatja. 

Különös erejű „ikerkönyvet” tart kezében az olvasó. Főszereplője egy férfi és egy nő, egy házaspár. Ők ketten az élet szélsőségekkel teli zarándokútjait járják végig; az összeomlástól a talpra állásig, a halál elfogadásától az újrakezdésig.
Emlékezetes és tanulságos regény.  Radnóti Zsuzsa

Csak igazi író lát ilyen tisztán és belülről minket, nőket és férfiakat, mint Légrádi Gergely. Mácsai Pál

Szerzői önvallomás

„Én a szavakkal indultam útkeresésre. Szívesen, talán még szívesebben elénekelném, megzenésíteném, lefesteném, amit látok, amit érzek, de nem tudom. Így nekem az az utam, hogy sorokkal és sorok között, hol egyedül, hol az olvasóval együtt mondjam el, amire nem tudom a választ, ami nem hagy nyugodni.”

„Abból élek, hogy figyelek. Hogy kimerevítek, hogy rákérdezek. Más szemszögből is megnézem. Pont oda nézek, ahonnan más elfordítja a fejét. Nem vagyok kibékülve a válaszokkal, amelyeket megismertem, átrágtam arról, hogy mi végre vagyunk itt. Mi céllal élünk, halunk meg. Ezért keresem őket, és sokszor lejegyzetelem, ahol éppen tartok.”

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?