Könyvek

Jasper Dewitt – A beteg

Az emberi elme nagyon furcsa dolgokra képes. Számtalan titkot rejt és talán ez az a részünk, amelynek a legnehezebben feltérképezhető a működése. És természetesen pont ezért az írók is előszeretettel alkotnak olyan történeteket, amik a sebezhetőségéről és a rejtett zugairól szólnak. Jasper Dewitt A beteg című művével szintén hasonló vizekre evezett.

A történet főszereplője a fiatal és ambíciózus pszichiáter Parker, aki visszaemlékezésként, fórumbejegyzések formájában meséli el nekünk a múltbéli eseményeket. Kezdő orvosként egy New England-i elmegyógyintézetben kap állást, ahol rövidesen egy igazi kihívással találja szembe magát: Joe-val, aki közel harmincnégy éve él az intézetben. Ez elmúlt évek alatt még senkinek sem sikerült diagnosztizálnia, mivel folyamatosan változnak a tünetei, aki pedig kicsit hosszabb ideig kapcsolatba került vele, az végül vagy megőrült vagy öngyilkos lett. Éppen ezért a férfit mindenkitől elzárva tartják és még a dolgozók is csak akkor lépnek vele kontaktusba, ha az feltétlenül szükséges.

Parker természetesen úgy dönt, hogy ő is szeretné megpróbálni Joe diagnosztizálását, hátha a korábbi orvosoknak valami elkerülte a figyelmét. Rövidesen azonban kicsúszik a kezéből az irányítás és valami olyasmiben lesz része, amire legvadabb álmaiban sem gondolt volna.

A történet felütése tehát elég erős, bár megjelennek benne a már-már klasszikusnak számító horrorelemek és helyszínek, mint például az elmegyógyintézet, a kezelhetetlen és rejtélyes beteg, a feltörekvő fiatal orvos.

Azért írom le ezeket, mert pillanatnyilag nem tudom eldönteni, hogy egy szörnyű titok birtokába jutottam, vagy esetleg elment az eszem, ami etikai és anyagi szempontból is a káromra válna, mivel gyakorló pszichiáter vagyok.

Ahogy fentebb említettem, az egész könyv lényegében egy visszaemlékezés, fórumbejegyzések formájában, tehát ebből már az elején kiderül, hogy Parkernek a többi kezelőorvossal ellentétben valahogy sikerült életben maradnia. A kérdés innentől kezdve már csak az, hogy hogyan.

Feszültséggel teli horrortörténet, amely végig rabul ejti az olvasót.

A történetvezetés gördülékeny és egy pillanatra sem unatkozhatunk, a fiatal orvossal együtt borzonghatunk Joe múltban elkövetett szörnyűségein és figyelhetjük meg, hogyan próbálja először csak kezelni, később pedig megállítani a férfit. Mindeközben persze a saját múltjából előkerült démonokkal is meg kell küzdenie.

A szereplők közül az egyik nővért, Nessie-t sikerült a leginkább megkedvelnem megjegyzései és karakán stílusa miatt. Ő volt a klasszikus „biztos pont” az intézetben, aki rendet tartott és akihez bárki fordulhatott ha problémája volt. A főszereplő orvosunk Parker is gyakran kért tőle tanácsot, ha egy kis segítségre volt szüksége. A férfit azonban valahogy nem sikerült annyira a szívembe zárnom. Az elhivatottsága tetszett, de ahogy kezdtek beindulni az események, egyszerűen nem látott az orránál tovább és emiatt szabadult el aztán a pokol.

Minden őrült abban a hitben él, hogy ő a racionális.

Joe egy meglehetősen rejtélyes és érdekes személyiségnek tűnt, aki teljesen össze tudta zavarni az embereket. Akár még az olvasókat is. Mikor pedig a végén kiderül mi is a problémája nagyon meglepődtem, ugyanis itt egy újabb olyan meglepő fordulat következett, amire egyáltalán nem számítottam.  A könyvben pörögnek az események, egyik sokkoló dolog követi a másikat, így arra igazán nem lehet panasz, hogy nem történik semmi akció. Jasper Dewitt ráadásul az utolsó pillanatig az orránál fogva vezeti az olvasót, aki meg kapkodhatja a fejét, hogy most kinek higgyen, kinek az oldalára álljon. És ha még mindez nem lenne elég, akkor ráadásul még a végkifejlet is eléggé nyitott marad, szinte az olvasóra bízva a történet befejezését.

A könyv a maga 224 oldalával nem túl hosszú olvasmány és egy-két helyen valóban hagyhat egy kis hiányérzetet az olvasóban, ugyanis ezt az izgalmas történetet jó lett volna még tovább olvasni. Én személy szerint például szívesen kaptam volna többet Parker későbbi életéből, hogy hogyan hatott rá hosszútávon Joe viselkedése és hogyan tudott új életet kezdeni.

Összességében elmondható, hogy Jasper Dewitt A beteg című könyve egy furcsa és meglepetésekkel teli horrortörténet, amely folyamatosan fenntartja a feszültséget és fogva tartja az olvasó figyelmét.

A recenziós példányért köszönet az Agave Kiadónak!

Tade Thompson – Molly Southbourne ezer halála

Hozzászólások