R. F. Kuang – A lángoló isten (Mákháború 3.)
R. F. Kuang világhírű trilógiájának harmadik kötete végre Magyarországra is megérkezett az Agave Kiadó jóvoltából. Az írónő pedig az utolsó könyvben sem hazudtolta meg magát: egy pörgős, fordulatos military fantasy-t kaptunk, amely méltó lezárása az egész szériának.
A történet kezdetén főszereplőnk Fang Zsu-nin visszatér gyökereihez, miután azok, akiket korábban szövetségeseinek hitt elárulták. Csatlakozik tehát a Déli Szövetséghez, de még itt sem érezheti teljesen biztonságban magát. A legtöbb kétségbeesett falusi úgy tekint rá, mint a bosszújuk kulcsára, egy vérszomjas istennőre, aki felégeti a világot. Kérdés azonban, hogy képes lesz-e a lány a folyamatos csatározások közepette önuralmat tanúsítani és kordában tartani a főnixet. Nekiindul tehát, hogy háta mögött a seregével legyőzze a Sárkányköztársaságot, a heszperiaiakat és mindenkit, aki a sámánizmus eltörlésén fáradozik.
A lángoló isten az előző két kötethez hasonlóan szintén nem egy lassú folyású, nehezen kibontakozó történet. Szinte mielőtt időnk lenne feldolgozni az egyik csatát, rögtön egy másikba is csöppenünk. Láthatjuk milyen kegyetlenné és képmutatóvá tudnak válni az emberek a hatalomért és milyen keserves döntéseket kell hoznia annak, aki meg akarja tartani azt.
Azt hitted, bolonddá tehetsz, de ismerlek. És ha nem vagy velem, te is égni fogsz.
A sorozat ezen részét sem ajánlanánk azoknak, akik nem bírják a nagyon véres, nagyon naturalista harcjeleneteket, mivel itt is bőven kijut belőlük.
Az egész egy érzelmi hullámvasút egyik véres megállótól a másikig.
A karakterek mindannyian szép fejlődési utat járnak be, még Zsin is, bár a történet során még mindig akadt egy-két olyan jelenet, amikor egy kicsit több önuralom hasznosabb lett volna a részéről. A sztori végére azonban valóban eljut arra a pontra, hogy képes legyen összpontosítani és levetkőzni magáról a makacsságát.
Nö-csával ebben a kötetben egy kicsit kevesebbet találkozhatunk, de természetesen ennek is megvan a maga oka. Amikor pedig színre lép, akkor mindig számíthatunk arra, hogy jelentősen befolyásolni fogja az eseményeket. Érdekes volt látni az ő fejlődését és folyamatos vívódását is, ahogy próbál megbékélni az erejével és önmagával is.
Kedvenc szereplőm az egész sorozatban azonban nem ő, hanem Kitaj lett. A Zsin mellett betöltött szerepe mutatja azt be szerintem a legjobban, milyen is lehet egy igazi barátság. Az, hogy végig kitartott a lány mellett, ám emellett nem adta fel a saját személyiségét és nem vált mindenre bólogató bábuvá, ezért nagyon nagy elismerés jár Kuang-nak. Továbbra is megtartotta a főstratéga szerepét és rengetegszer húzta a lányt a látszólag megoldhatatlan szituációkból is.
Én vagyok a kezdet és a vég. A világ egy festmény, és az én kezemben van az ecset. Isten vagyok.
Érdekes volt továbbá kicsit jobban megismerkedni a trifektával is, ám az, ahogy végül le lett zárva a dolog, véleményem szerint hagyott némi kívánnivalót után. Végig abban a hitben voltam, hogy a végére tartogatnak még valami látványosat. Az egész sámánizmus szál is szépen ki lett bontva, érdekes volt olvasni Zsin hogyan vívódik és küzd sokszor az istenével, később pedig hogyan próbál végre zöldágra vergődni és megbékélni vele.
A történet során egy percig sem érezhetjük biztonságban magunkat, egyik kalandból csöppenünk a másikba és soha nem tudhatjuk kiben bízhatunk meg és kiben nem. Ezáltal az egész könyv egy harcokkal szabdalt érzelmi hullámvasút.
R. F. Kuang írói stílusán is érződik, hogy ez már a harmadik könyve. Olyan mesterien csavarja a szálakat és vezet minket az orrunknál fogva, hogy azt tanítani kellene. Egy pillanatig sem bízhatunk meg benne, egyik csavart veti be a másik után.
A borítóról, illetve magáról a kiadásról is érdemes szót ejtenünk: az Agave Kiadótól már megszokhattuk, hogy mindig nagyon igényes és odafigyel a kötetei kinézetére, de itt még önmagukon is túltettek. Az egész sorozat nagyvonalakban egységes, egymáshoz nagyon szépen passzoló borítókat kapott. Ráadásul az összes kötet keménytáblás és szalagkönyvjelzős, így itt garantáltan nem kell attól sem tartani, hogy megtörik a gerinc.
Összességében tehát elmondható, hogy A lángoló isten egy nagyon jól megkomponált, fordulatokkal teletűzdelt befejezőregény, amely továbbra sem szűkölködik a vérben. Mindenkinek ajánljuk, aki olvasta a korábbi köteteket ebben sem fog csalódni!
A recenziós példányért köszönet illeti az Agave Könyveket!