Tade Thompson – Molly Southbourne ezer halála
Vajon mi történne ha minden egyes kicsorduló vércseppünk után egy újabb énünk jelenne meg? Ha újra és újra meg kellene küzdenünk velük és egy pillanatra sem lehetne nyugtunk? Tade Thompson a Molly Southbourne ezer halála című kisregényében ezzel a gondolattal játszik el.
A történet főszereplője Molly, aki egy olyan furcsa „betegségben” szenved, hogy ha valami miatt vérezni kezd, rögtön megjelenik egy új énje. Ezt pedig ez esetben egyáltalán nem metaforikusan kell értelmezni: a lány minden egyes elhullajtott vércseppje után egy új molly keletkezik, akinek minden vágya, hogy eltörölje őt és a helyébe lépjen.
Ezért aztán szülei állandó bezártságra ítélik és féltve óvják mindentől, ami akár csak egy kicsit is árthat neki. A lány élete ennek ellenére folyamatos harc, hiszen mindig akad legalább egy lény, aki az életére tör.
Ám ahogy Molly növekszik, szeretne önállósodni és szeretne kicsit elszakadni a szülői háztól, egyetemre menni. A szülei kezdetben nem akarnak beleegyezni a dologba az állandó veszély miatt, de végül rábólintanak a lány ötletére. Ő ugyanis eddigre már megtanulta megvédeni magát, főként édesanyja kiképzésének köszönhetően és minden vágya, hogy az egyetemen tanulva választ kaphasson arra honnan jönnek a mollyk, és hogy miért, hogyan állíthatná meg őket örökre.
A felnőtt élet azonban számos veszélyt tartogat és Mollynak éjjel-nappal résen kell lennie, hogy életben tudjon maradni és nehogy valamelyik hasonmása nyerjen, átvéve a helyét.
A kisregény mindössze 121 oldalas, de végig fenn tudja tartani a feszültséget, hiszen sosem lehetünk biztosak egy-egy küzdelem kimenetelében. A cselekmény folyamatosan pörög, még szinte fel sem ocsúdhatunk az egyik történésből, de máris itt van a következő.
Ugyan nem sok karakterrel dolgozik a történet, de nagyon érdekes volt látni főszereplőnk Molly fejlődését. A folyamatot, hogy az állandó harc és hogy szinte soha nem érezheti magát biztonságban, hogyan hat a későbbi jellemére és hogyan keményíti meg.
Rajta kívül talán még a szülők a leghangsúlyosabb karakterek főleg a történet első felében. Az anya, akinek sosem tudjuk meg a valódi foglalkozását, csak azt, hogy valamiféle kommandós vagy legalábbis kémeknek kijáró kiképzést kapott és ennek nagy hasznát veszi a lánya életre való felkészítésében. Illetve itt van még az apa, aki soha, egy pillanatra sem omlik össze, bármi történjék is és mindig higgadtan tudja végiggondolni a dolgokat.
Csak egy rövid ideig tart az életünk. Addig kell kiélveznünk, amíg még életben vagyunk.
Az állandó, filmszerűen pörgő akciókon túl a könyvnek van egy mélyebb, filozofikusabb értelmezése is: minden nap meg kell küzdenünk magunkkal, hogy előrébb tudjunk jutni. Le kell győznünk azt az énünket, amelyik hátráltatni akar és haladnunk kell előre az utunkon megállíthatatlanul.
A regénynek van egy nagyon szépen felépített keretes szerkezete: az első fejezetben elindulunk egy bizonyos helyzetből és szituációból, majd a legvégén vissza is kerülünk oda. Ez az írói fogás ad egy megnyugtató, biztos lezárást a történetnek, még annak ellenére is, hogy a legutolsó történés után lényegében elég nyitottnak tűnhet a végkifejlet.
A kötet nagyon sok mindent csak sejtet és nem ad egyenes választ mindenre, inkább az olvasó képzeletére bízza a dolgokat. A vége felé az is kiderül miért lett Molly ilyen és őszintén, személy szerint én egy kicsit misztikusabb válaszra számítottam. Ami valójában történt, az inkább talán a sci-fi műfaj felé viszi el a történetet.
Tade Thompson írói stílusa egy kicsit nyers, az egész regényben nincs sok mellébeszélés, hanem inkább az események lényegi részei vannak jobban kifejtve. Van, akinek ez zavaró lehet, de véleményem szerint ez nem hiányosság, hanem tudatos írói húzás. Azzal ugyanis, hogy nincsenek nagyon körülírva a dolgok, hanem csak egymás után jönnek az akciók, az olvasó kicsit jobban átérezheti milyen is lehet a főszereplőnk bőrében. Hiszen neki sincs igazán soha ideje kibontakozni és elengedni magát, hiszen egyik harcból csöppen a másikba és emiatt egy folyamatos rohanás az élete.
Mindenképpen szót kell ejtenünk a borítóról is, mert egyszerűen gyönyörűen sikerült! Az Agave ezúttal nem vette át az eredeti borítót, hanem Faniszló Ádámmal terveztetett egy újat és milyen jól tették! Remekül passzol a történethez és megadja az olvasáshoz szükséges alaphangulatot.
Összességében tehát elmondható, hogy a Molly Southbourne ezer halála egy rövidke, ám annál akciódúsabb és pörgősebb történet, amelyben nincs túl sok idő a szemlélődésre. Mi már nagyon várjuk a sorozat többi részét is, kíváncsiak vagyunk arra vajon Tade Thompson merre tudja még fordítani a történetet.
A recenziós példányért köszönet az Agave Könyveknek!