Visszatekintő: októberi megjelenések

Itt az októberi visszatekintő, amiben arról lesz szó, hogy milyen újdonságokkal leptek meg minket a kedvenceink ebben a hónapban. Ennek a bejegyzésnek a középpontjában a sorozatos, filmes, zenés és könyves megjelenések lesznek előtérben.

Az előző hónapban a filmek terén szó volt a Miután elbuktunkról, valamint a fergeteges Shang-Chi és a tíz gyűrű legendájáról. A sorozatok közt a Szexoktatás kapott nagy figyelmet és a Squid Gamet imádtuk. Zenei téren a Little Mix újdonságát hallgathattuk meg, itthon pedig Tóth Gabi és FRENDZ, SOFI és MANUEL közöse volt nagysikerű. A kpop műfajában hallhattuk a BLACKPINK rapperének, Lisának a szólóját, valamint az ATEEZ és a MAMAMOO banda tért vissza. A könyvmegjelenések közt is akadtak remek olvasnivalók, esetleg sikerült valamit beszereznetek?

Most pedig jöhet az októberi visszatekintő és annak a hónapnak az újdonságai.

Októberi sorozatpremierek

Visszatért a You a 3. évadjával, amiről egy korábbi cikkben már olvashattatok, rengeteg halálesetet tárt elénk ismét. Sőt, a főszereplőjéről készült egy születésnapi poszt is, azt se felejtsétek el elolvasni. Mellette a Fear the Walking Dead hetedik szezonja startolt el és útjára indult a Legacies negyedik évadja.

Újdonságként megérkezett hazánkba a Gossip Girl rebootja magyar szinkronnal és az eredeti szériát is befejezték. A CSI: VEGAS krimijével gazdagodott a CSI családfa, amiben ismét rejtélyes szituációkkal találkozhatunk. Megkaptuk a 4400 című sci-fi, amiben olyan emberekről lesz szó, akik nyomtalanul tűntek el az elmúlt száz évben, de most egy pillanat alatt visszatérnek, egy napot sem öregedve, és nem emlékeznek arra, mi történt velük. Megjelent az Egy szobalány vallomása, amiben egy bántalmazó kapcsolat elől menekülő, fiatal anya életéről szól, aki takarítónőnek áll és azért küzd, hogy eltartsa gyermekét és jobb jövőt építsen neki. Továbbá a Chucky kultikus filmjéből is készítettek egy sorozatot.

Októberi filmes megjelenések

A mozipremieres posztban olvashattátok, hogy milyen filmekkel találkozhattok októberben. Ezek közül a Venom 2 kapott nagyobb szerepet a mozikban, nagyon jó bevétellel számolhatott a stáb, ugyanis 110 millió dollárba került az elkészítése, a jegyirodákból pedig 440 millió dollárt sikerült bezsebelniük. A Gyilkos halloween bár a klasszikus szerelmeseinek tetszett, de még sem hozta azt a várva várt sikert, amit az eredeti alkotás adott a nézők és kritikusok számára. A Dűne remek fogás volt, sokaknak tetszett, de voltak olyanok is, akik laposnak tartották a történetét. Végezetül pedig a Pokémon, a Hibás Ron és az Addams Family gazdagította az októberi megjelenéseket, amik meseként és mesefilmként jól helyt álltak és többek közt szerettek őket. Ezeken kívül láthattuk Justin Bieber “Our World” című dokumentumfilmjét, amiben a színfalak mögé kalauzol el bennünket az énekes, valamint egy kicsit betekintést kaphattunk a személyes, privát életébe is.

Októberi zeneajánló

Itthon hallhattuk a HŐSÖK legújabb Szó fel együttműködésüket, amiben pár underground előadó összeállt és ismét egy remek zenét hoztak össze. A Follow the Flow senkinek nem okoz szerintem csalódást, a Tőlem ne számuk is ezt mutatja, nem tudnak hibázni. A csapatok visszatértek, a Wellhello is új számot jelentetett meg az albumjukról, ami egy lassú nóta, Mit mondanál a csendnek? címmel. Végül pedig egy magyar-külföldi előadó zenéjét ajánlanám az októberi hónapból, emlékeztek még HIEN-re, ugye? Új zenéje jelent meg, a Bloom, ami igazán jól sikerült.

Külföldről Christina Aguilera tért vissza egy latin dallal, amiben Becky G, Nicki Nicole és Nathy Peluso is közreműködött. A szám címe Pa Mis Muchachas lett Xtina pedig még mindig fantasztikus hangú énekesnő, minden stílusban megállja a helyét. Camila Cabello szintén kiadott egy új zenét, amiben Myke Towerssel és Tainyvel találkozhatunk. Az Oh Na Na felér egy nyárbúcsúztatóként is. Mellettük Clean Bandit feldolgozta a gyönyörű és eszméletlen hanggal megáldott Whitney Houston dalát, a How Will I Know. Az eredeti számot természetesen senki és semmi nem múlhatja felül, de azért valljuk be, ez akkor is jó volt és még most is az. Adele ismét megmutatta az igazi, fantasztikus hangját az Easy On Me című zenéjében, egyszerűen csodálatos ez a nő és a hangja.

Kpop részleg

A híres TWICE csapat újabb dalt adott ki, ami a The Feels címet kapta, színes, vidám és fülbemászó lett, ahogy az megszokható a lányoktól. Visszatért az idei év legnagyobb kedvenc csajbandája, az aespa, akik a minialbumukkal és a Savage zenéjükkel megszerettétek ismét magukat a közönséggel. Megjelent CL következő szóló korongja, aminek október 20-án a kislemeze is napvilágot látott, Tie a Cherry címmel. Mellettük a debüt számukkal tarolt a bugAboo nevű újonc csoport, nevükhöz hűen kiadták a bugAboo videóklipet. Végül pedig SOMI újdonságával zárom az októberi visszatekintő listáját, a XOXO egy igazi bombasiker lett.

Ennyi lett volna az októberi visszatekintő, a múlt hónapban ezek voltak terítéken. Decemberben pedig érkezem a novemberi listával. Addig is, osszátok meg velünk, hogy nektek mi volt a kedvencetek akár film, sorozat vagy zene témába illik bele. Áruljátok el nekünk, hogy milyen újdonságra leltetek rá!

Visszatekintő: szeptemberi megjelenések

Hozzászólások