ezeket szerettük

Visszatekintő: májusi megjelenések

Itt a májusi visszatekintő, amiben arról lesz szó, hogy milyen újdonságokkal leptek meg minket a kedvenceink ebben a hónapban. Ennek a bejegyzésnek a középpontjában a sorozatos, – filmes, – zenés és könyves megjelenések lesznek.

Májusi sorozatpremierek

Május 7-én érkezett a Netflixre a Jupiter’s Legacy című sorozat, ami nem aratott nagy sikert, ugyanis május végén elkaszálták a szuperhősös sztorit. Bár nem újdonság, de a Lucifer 5. évadát is megkaptuk és ezáltal kiderült, hogy lesz még egy szezon is a Tom Ellis féle ördög életéről. A Solos május 21-től látható az Amazon-on, ami a legújabb antológiai sorozata. Összesen hét részen keresztül nézhetjük ezt a sci-fi alkotást, aminek a főszereplői például Morgan Freeman vagy Anne Hathaway. Elkezdődött a Konyhafőnök legújabb évada is még május elején, aminek immár a középdöntője megy az RTL Klubon, így a héten ki is derül ki viheti haza a fődíjat.

Májusi filmes megjelenések

Május 12-én jelent meg az Oxygen, mint francia sci-fi thriller, ami egész jól sikeredett. Érdekesség, hogy majdnem Anne Hathaway lett a film producere, de végül Franck Khalfoun került a helyére. Emellett jött Zack Snyder zombis filmje, a Halottak hadserege, ami szintén remek értékelést kapott és a nézők egy része is nagyon szerette. Legjobban az zavarta a kritikusokat, hogy túl hosszúra sikeredett ez az alkotása is. Május 20-án pedig napvilágot látott az új Tom & Jerry című film, amiben Chloe Grace Moretz játssza a főszereplő lányt. Bár a film nem kapott túl jó értékelést, a nézők viszont nagyon szerették és több milliós bevételt szerzett. Valószínűleg már minden Jóbarátok rajongó látta a sorozat ‘Újra együtt‘ röpke visszatérését, ami május 27-én startolt az HBO Max kínálatában. Azonban többen nem tartották túlságosan érdekesnek ezt a reuniont, viszont mégis örömteli volt ismét látni őket a régi karaktereik bőrébe bújva.

Májusi zeneajánló

Már pár újdonságot elárultunk nektek a hónap közepén, így mielőtt elkezdenétek ezt olvasni, oda is tekintsetek át. Visszatért a BTS egy igazán dallamos számmal, ami a Butter címet kapta. A fiúk ismét rekordokat döntenek meg, az pedig még nagyszerűbbé teszi a zenét, hogy angol nyelvű. Ha már kpop, akkor megemlíteném az EVERGLOW legújabb dalát, ami FIRST címmel jelent meg. A lánybandák terén erős a felhozatal, az aespa nevű csapat is visszatért májusban a NEXT LEVEL zenéjével. Egyébként hatalmas sikernek örvend a virtuális karakterekből is álló banda. Végül pedig még TAEMIN-ről kell mindenképp szót ejteni, aki ismét egy remek minialbummal lepte meg rajongóit a katonai bevonulása előtt.

A kpoptól eltekintve rengeteg újdonságot hallhattunk még, például Olivia Rodrigo good 4 u száma remek lett, valamint TONES AND I előadója a Won’t sleep zenéjével ismét alkotott valami különlegeset. A TIKTOK sztár Bella Poarch is megmutatta tehetségét, mint énekesnő, egy elég érdekes klipet kreálva hozzá. Továbbá LilNas X megmutatta egy újabb oldalát a SUN GOUS DOWN dalával, ami igazán érzelmesre sikeredett. Visszatért még Bebe Rexha a Break My Heart Myself zenéjével, amiben Travis Barker is közreműködött.

Májusi könyes megjelenések

General Press Kiadó

Hosszú idő után először jelent meg magyar szerző könyve a General Press Kiadónál! Zajácz D. Zoltán regénye, a Véres Balaton a Kádár-korszak Magyarországába repíti vissza az olvasóit. A történet során a Francia Kommunista Párt párizsi titkárának egyetlen gyermeke eltűnik, majd pár nappal később egy huszonéves lányt holtan találnak. A nyomozást Adorján Máté hadnagy vezeti, akinek segítségére egy orvostanhallgató lesz, aki nagyon érdeklődik a bűnügyi profilkészítés iránt.

Lucinda Riley-tól is érkezett regény, Az olasz lány, amely ezúttal az éneklés és a szerelem vizeire kalauzolja az olvasót. Julia London regényében, A tüzes skótban a frissen megözvegyült Lady Chatwick életét követhetjük nyomon. A nő furcsa helyzetbe került, ugyanis ha nem akarja elveszíteni örökségét, férje kívánsága szerint három éven belül meg kell házasodnia. Végezetül pedig Marianne Cronin, Lenni és Margot száz éve című regényét azoknak ajánljuk, aki szerette a Csillagainkban a hibát.

21. Század Kiadó

Megjelent Kordos Szabolcs legújabb regénye, a Showbusiness, Hungary! Ahogyan azt már megszokhattuk, a regény kendőzetlenül rántja le a leplet olyan dolgokról, amelyekről eddig nem is hallottunk, vagy nem is gondoltuk volna, ezúttal a magyar celebekről. Tóth Gábor Ákosnak is megjelent a Balatoni Futár című regénye, amelyet a nyaralásotok mellé nyugodt szívvel tudunk ajánlani, illetve megjelent a Fiesta is, amely a Hemingway-életműsorozat következő része.

Megjelent a 21. Század Kiadó testvér kiadója, a Next21! Az egyik első regény, amelyet megjelentettek pedig a Hollófekete, amely főszereplője Magnus Tait, aki vendégeket vár szilveszter estére. A meghívottak azonban nem jönnek el, viszont a környéken egy hullát találnak, a gyanúsított pedig maga Magnus lesz. A kiadónál további kötetek is megjelentek az utóbbi időben, amit egy korábbi cikkünkben össze is foglaltunk nektek.

Ennyi lett volna a májusi visszatekintő, a múlt hónapban ezek voltak terítéken. Júliusban pedig érkezem a júniusi listával. Addig is, osszátok meg velünk, hogy nektek mi volt a kedvencetek akár film, sorozat, zene vagy könyv témába illik bele. Áruljátok el nekünk, hogy milyen újdonságra leltetek rá!

Visszatekintő: áprilisi megjelenések

Hozzászólások