Zene

Zenei hírek, amikről lemaradhattál: Megérkezett Katy Perry újdonsága is

Szokás szerint ezen a héten is összegyűjtöttük nektek azokat a zenei újdonságokat, amelyek mostanában láttak napvilágot. Megjelent például a Pokémon betétdala, Katy Perry jóvoltából, de újdonsággal rukkolt elő a spanyol énekesnő, Martina Stoessel is. Ne feledkezzünk meg továbbá a Little Mix Confetti új verziójáról sem, hiszen az is remekül sikerült. Lássuk akkor, miket hallgathatunk mostanában!

Érdemes szót ejteni Martina Stoessel legújabb szerzeményéről, amelyet Maria Becerra énekesnővel karöltve készítettek el. A Miénteme két hete látott napvilágot, azóta pedig már 30 millióan tekintették meg a legnagyobb videómegosztó portálon. A siker hatalmas, hiszen TikTokra is egyre többen töltenek fel a koreográfiával kapcsolatos videókat. Hallgassátok meg ti is!

A Little Mix Confetti című száma nem egy újdonság, ám ebben a formában most hallhatjuk először. Ez a lassított verzió egy remek feldolgozás lett, amelyet a jövő évi turnéjukra is magukkal szándékoznak vinni. A csapat ugyanis 2022-ben egy európai koncertsorozatra mennek, amelynek első állomása április 9-én Belfastban lesz. A több mint egy hónapos út május 14-én Londonban ér véget. Várjuk már, igaz?

Ki ne akarná már látni a legújabb Pokémon filmet? Nos, ehhez most kaptunk egy kis betekintőt, hiszen a hozzá készült videóklip a minap látott napvilágot. Katy Perry újdonsága az Electric egy olyan szerzemény lett, amely tükrözi az énekesnő stílusát, amelyet évekkel ezelőtt megismertünk. A mozi premierjére egy kicsit még várni kell, de ezek után már biztos, hogy idén láthatjuk az aranyos sárga kis lényt. Hát nem aranyos?

Aki szeretne egy kicsit eltérni a popposabb vonaltól, annak a Skrillex hozott egy újdonságot, amelyet Starrah és Four Tet-tel közösen készítettek el. A Butterflies pár napja jelent meh, a rajongók azonban már most imádják. A hozzá tartozó videóklip pedig hamarosan megjelenik, legalábbis a zenészek elmondása alapján, amely több helyen is elhangzott. Ugye ti is várjátok már a kisfilmet?

Nektek melyik lett a kedvencetek?

Hozzászólások