T. J. Klune – Túl az égszínkék tengeren
A Metropolis Media Kiadó elhozta nekünk T. J. Klune nagysikerű Ház az égszínkék tengernél című könyvének folytatását, amely a Túl az égszínkék tengeren címet kapta!
A történetről
A történet középpontjában ezúttal Arthur az ő múltja és küzdelmei állnak. Minden vágya, hogy örökbefogadhassa a szigeten nevelt gyerekeket és szerelmével, Linus Baker-rel együtt végre boldogan, korlátoktól mentesen élhessenek.
Egy napon azonban Arthurt vizsgálóbizottság elé idézik, hogy valljon arról, mi történt vele annak idején a szigeten és ez olyan, addig mélyen elzárt ajtókat nyit meg a lelkében, amiket kérdéses, hogy valaha vissza tud-e majd zárni. Hamarosan azon kapja magát, hogy már nemcsak a saját, hanem az összes mágikus lény érdekeit képviseli és rajta áll vagy bukik a megítélésük.
Ezekkel a történésekkel egy időben ráadásul egy újabb különleges gyermek szeretne csatlakozni a szigeten élőkhöz. David, a jeti, aki abból merít erőt, ha szörnyetegnek hívja magát. Ez azonban egyenesen ellentmond annak a szellemiségnek, amiben Arthur nevelte a gyerekeket.
Ha pedig mindez nem lenne elég a minisztérium egy újabb ellenőrt küld a szigetre, aki személyes küldetésének tekinti, hogy valami hibát találjon, aminek okán bezárathatja az árvaházat…
Nehezebb kezdet után pörgős cselekmény
Izgalomban tehát ebben a kötetben sincs hiány, kedvenc különleges gyermekeink sorsa pedig megint egy hajszálon függ.
A könyv elején nehéz volt visszarázódnom ebbe a világba, annak ellenére, hogy az első részt imádtam. Kicsit vontatottnak éreztem az első oldalakat, de szerencsére nem kellett sokat várnom, hogy a történet berántson.
Arthur a gyerekeknek azt tanította, még a legkisebb dolog is megváltoztathatta a világot, ha valaki elég bátor volt ahhoz, hogy megpróbálja.
Érdekes volt figyelemmel követni, hogy Arthur hogyan válik a különleges lények képviselőjévé, és hogy milyen megaláztatásokat és provokációkat vetnek be ellene, csak hogy labilisnak nyilváníthassák. Nagyon örültem annak is, mikor újra képbe kerültek a gyerekek, akiket ebben a kötetben is nagyon szerettem. Szívmelengető volt látni, hogy továbbra is milyen erős közöttük a kapcsolat, hogy mennyire összetartanak.
Új karakter
David az új gyerekszereplőnk nagyon érdekes karakter. Amellett, hogy imádnivalóan teátrális volt, nagyon mélyen gyökerező traumákkal és félelmekkel kellett megküzdenie. Kíváncsi voltam vajon Arthur hogyan oldja fel, hogy a fiú előszeretettel hivatkozik magára szörnyként. Mint az várható volt, ez a tulajdonsága természetesen okozott egy kis zavart a többi gyerek között, akik egész eddig abban a szellemiségben voltak nevelve, hogy ők egyáltalán nem kívülállók, hanem „különlegesek”.
A szigetre küldött felügyelőnél Klune két-három mondat alatt el tudta érni, hogy megutáljam, még úgy is, hogy helyenként inkább sajnálatra méltóan viselkedett és engedelmes kiskutyaként leste feljebbvalói minden szavát. Szomorú voltam, mert láttam benne a potenciált a fejlődésre.
Az önbizalom csendes. A bizonytalanság lármás.
A Klune-varázs
Amellett azonban nem mehetünk el szó nélkül, hogy annak ellenére, hogy ebből a kötetből is rengeteget tanulhattunk az elfogadásról – akár önmagunkéról, akár másokéról -, itt valahogy elmaradt az a klasszikus Klune-varázs. A befejezés például nekem nagyon habos-babosra sikeredett, egy idő után már nem tudtam izgulni a szereplőinkért, mert annyira egyértelműen egy irányba haladtak a dolgok.
Ahogy az író a köszönetnyilvánításban is írja, ezt a könyvet gyakorlatilag dühből és felháborodásból írta, válaszul J. K. Rowling transzfób megnyilvánulásaira. Konkrétan egy Anti-J. K. Rowling akar lenni, ez pedig sajnos az írására is rányomja bélyegét.
[…] – Amikor félelemben élünk, az irányít és határoz meg minket. Minden döntésünket befolyásolja.
Mindezek mellett egyáltalán nem állítom, hogy a Túl az égszínkék tengeren rossz könyv lenne, mert egyáltalán nem az. Egy tanmese az önmagunk és mások elfogadásáról és arról, hogy milyen fontos kinyilvánítani az igazunkat még akkor is, ha látszólag mindenki más ellenünk van.
Ajánlom mindazoknak, akik szerették Klune korábbi könyveit vagy egy reménykeltő történetre vágynak, ami irányfényként vezetheti őket előre a sötétségben.
A recenziós példányért köszönet illeti meg a Metropolis Media Kiadót!
Traumafeldolgozás kísértetjárással | C. J. Cooke – Kísértetjárás északi vizeken – AH magazin