Vellit Boe álom-utazása a középszerűség és elgondolkodtatás között
A téli vizsgaidőszak és a diplomázásra való készülés elvette az időmet, éppen ezért nem mertem belekezdeni valami komoly, vastag könyvbe. Vellit Boe álom-utazása a maga szép grafikai borítójával pedig már egy ideje ott pihent a polcomon arra várva, hogy ne csak dísz lehessen számomra, hanem egy újabb élmény, egy újabb emlék. A vékonysága pedig azzal kecsegtetett, hogy könnyed és gyors olvasmány lesz, ami egy ilyen munkával terhes időszakban pont jól fog jönni. Mégis, Vellit Boe olyan sokáig leláncolt, hogy megkérdőjeleztem minden könyvekkel kapcsolatos emlékem és tapasztalatom. Nem tudom azt mondani, hogy rossz könyv volt, mert nem volt az. De azt sem tudom mondani, hogy eldobtam az agyam, annyira zseniális volt. Mindenesetre a jó és a rossz részei, úgy keveredtek, hogy nem tudok zöld ágra vergődni, kiknek tudnám ajánlani és kiknek nem.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A népszerű regényekkel ellentétben Vellit Boe álom-utazásában a főszereplőnk, akinek a kalandjait végigkövetjük egy már-már öregasszony, egy álomföldi egyetem professzora. Ebben a világban sok minden máshogy működik, mint a mi Földünkön. Az emberek és lények léte sokban függ a tengernyi kisebb és nagyobb istenek viszályaitól, a szeszélyeiktől és hogy kiknek próbálnak keresztbe tenni. Ha úgy tartja kedvük, egyik napról a másikra lerombolhatnak egy komplett várost. Ebben a világban éri Bellit Boe-t a hír, hogy az egyik tanítványa elszökött egy álmodóval. Az álmodók jellegzetessége, hogy a valós világból jöttek és megvan a képességük, hogy a két realitás között egyszerűen közlekedjenek, míg az álomvilág teremtményeinek csak néhány kevés átjáró áll a rendelkezésére. Claire Jurat eltűnt egy fiú oldalán, Vellitnek pedig a feladata, hogy megkeresse őt és visszahozza az egyetemre, mielőtt a botrány kitudódik.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A könyvben nem történik sokkal több minden, mint amennyit már a címe elmond. Vellit Boe utazását követjük végig az álomvilágban, ahogy a fiatalok nyomát követi, régi ismerősökbe botlik, visszaemlékezik a fiatalságára és még a saját életét is veszélyezteti az isteneik miatt. Aki egy kidolgozott fantasy regényre számít, az csalódni fog. Az író, Kij Johnson első sorban a hangulatteremtésre fókuszált és megpróbált úgy belevinni minket ebbe a világba, mintha mi is mindig ott éltünk volna. Ennek megvan az előnye és a hátránya is, hiszen a szöveg folyik tovább és könnyedén átérezzük a világ feelingjét, azonban esélyünk sincs arra, hogy megismerjük és megértsük. Az elemek, amiket használ, a nagy gombák és különös lények, a folyton változó, színesen kavargó égbolt pedig mind szépek és jók, de hiányoznak számomra a valós álmokból átvett motívumok. A kontraszt sokkal jobb és élesebb lehetett volna, ha az álomvilág nem egy kidolgozatlan fantasy-világ, hanem a legnéspzerűbb álombeli elemekből felépített környezet. Végtelen folyosók, a sarokban megbúvó sötét alakok és egyéb szürreális képek. A valóságba való áttérést nem éreztem jól kidolgozottnak, mégis elgondolkodtatott az álomvilágbeli emberek viszonya a mi valóságunkkal. A végtelen ég és az istenek nélküliség, ahogy minden pontosan kiszámítható emiatt. Eszembejutott az elnyomás, amivel mi is nap mint nap találkozunk, akár a főnökünk, akár a kormány akár egyéb rasszista vagy hímsoviniszta emberek képében. Vagy pont a saját szeszélyeink és érzelmeink teszik tönkre a szabadság érzetét. Tényleg sikerült más szempontból rávilágítania a mi életünkre, mintha Vellit Boe-val együtt ébrednénk fel az álomvilágból.
A véleményem után talán már láthatjátok, hogy miért nem jutok dűlőre. Sajnos nem szippantott be, nem ragadott magával és hiányérzetet hagyott maga után, a hangulata mégis tagadhatatlanul elbájoló és gondolatébresztő.
