Tracy Wolff – Sóvárgás

Habár Tracy Wolff regényének címe, a Sóvárgás nem igazán fogott meg, a leírása nagyon kecsegtetőnek tűnt. Egy bentlakásos iskolát ígért, ahol egyedül a főszereplő Grace emberi lény, a többiek pedig a ki tudja mifélék. Itt találkozik az ijesztő, ámde szuperszexi Jaxon Vegával és minden a feje tetejére áll. Én, mint hatalmas Alkonyat és Vámpírnaplók rajongó, naná, hogy elolvastam!

A borító egyszerű, alapjáraton nincsen benne semmi extra, ugyanakkor a belseje ezt bőven túlszárnyalja. A fejezetek felett vér “csöpög”, a címek pedig elképesztően frappánsak és viccesek. Én tipikusan az a személy vagyok, aki ezekre nem szokott túl sok figyelmet fordítani, de ezesetben újra és újra vártam a következőt, hogy láthassam, ezúttal milyen élményben lesz részem. Zseniális!

A történetről

A Sóvárgás tehát Grace-ről szól, aki szülei halála után nagybátyjához és unokatestvéréhez kerül. A férfi a Katmere Akadémia igazgatója és úgy látja a legjobbnak, ha Grace a lehető legtávolabb kerül egykori életétől és a maradék családjánál tölti azt az időt, ami a nagykorúságáig hátra van. A lány így hát San Diegoból Alaszkába utazik, ahol unokahúga várja a reptéren. A lánynak azonban nem csak a hegyibetegséggel kell megküzdenie, hanem az Akadémia furcsa és távolságtartó diákjaival is. A gyerekek ugyanis kinézik őt, akárhova megy bámulják és egyik furcsa esemény követi a másikat. A lány hamarosan rájön, hogy az iskola sokkal több titkot rejteget, mint ő azt valaha is hitte volna, de vajon mit?

A könyv legnagyobb erőssége a humor.

A regény befejeztével hosszan gondolkodtam azon, hogy pontosan mi miatt is tetszett nekem annyira ez a regény, aztán rájöttem. Imádtam ezt a főszereplőt! Grace vicces volt és humoros, ha kellett akkor pedig szarkasztikus, amit nagyon szerettem és olyan laza, hogy az valami hihetetlen. Nem akart tökéletes főhős lenni, aki szuper erős, nem volt direkt béna, abszolút hiteles emberi lényként viselkedett. Zseniális volt ez az énelbeszélő mód.

De térjünk is át picit jobban a humorra. Grace nem félt viccelni, így aki a faviccek rajongója mint én, az nagyon fog élvezni jó pár fejezetet. Akit pedig azok nem nevettetnek meg, a lány gondolatmenetében, a párbeszédekben biztosan talál olyan részt, ami az ő szájízére lesz. Egy-két részt kénytelen voltam újra olvasni, mert nem hittem el, hogy mennyire frappáns. Ez a stílus pedig tökéletesen illeszkedik a cikk elején emlegetett fejezetcímekkel.

Elhatározom, hogy visszaszerzem az irányítást a helyzet – és saját magam – fölött, ezért hátra lépek egy nagyot. Nem foglalkozom a gyomromban repdeső pterodaktiluszokkal, csak azt kérdezem:
– Neked meg mi bajod van? – De komolyan. Olyan bunkó, mint egy veszett jegesmedve.

Lendületes cselekmény és szexi rosszfiú, kell ennél több?

Viszont nem csak emiatt könnyű olvasni, hanem amiatt is, hogy nagyon gyorsan pörögnek benne a cselekmények. Jaxon feltűnése után Grace egyik bajból csöppen a másikba, valahogy egyfolytában meg akar halni és senki sem jön rá, hogy mégis miért. Ez, és a két főszereplő közötti huzavona hatalmas lendületet ad az egésznek és csak azt veszed észre, hogy repülnek az oldalak, neked pedig csak folyt a nyálad az új kedvenc férfi szereplőd iránt. Velem legalább is így történt.

Persze akadtak buktatók a sztori során, amik közül nálam a legnagyobb az, hogy a főszereplő hogy a fenébe nem vette le egyből, hogy ő az egyetlen normális  ember az iskolában? De ez olyan részletkérdés, amin bár fogja a fejét az ember egy csomószor, mégis túllendül rajta, hiszen annyira imádnivaló a csaj. A pasi meg főleg. Habár, neki is vannak idegesítő szokásai.

– Akkor tisztázzunk valamit! Amiatt, hogy én a) a világ legdögösebb sráca vagyok – fintorog, amikor ezt mondja – b) mindenki hajlong előttem és c) nem gyakran szoktam fázni, úgy döntöttél, hogy földönkívüli vagyok.

Azt mondom, manapság nagyon nehéz új és maradandó vámpíros sztorikat alkotni. Itt van a Twilight, a Vámpírnaplók, a Vámpírakadémia és most csak a hasamra ütöttem. Tracy Wolff-ra mégis azt mondom, hogy sikerült, a Sóvárgás ugyanis izgalmas lett és humoros, szerethető – vagy éppen utálható – karakterekkel fűszerezte meg, akiknek érdekel a sorsa. Visszarepített a tinédzser koromba és talán emiatt is szerettem annyira.

Ne ijedjen meg senki a talán több, mint 650 oldaltól, a regény nagy betűkkel van írva, így közel sem vesz el annyi időt, mint ahogyan elsőre hinné az ember. Így tehát, ha te is szívesen merülnél el egy gyönyörű emberekkel megtöltött misztikus bentlakásos iskola rejtelmeibe, akkor bátran merem neked ajánlani a Sóvárgás című fantasy regényt!

A recenziós példányért köszönet a Cartaphilus Könyvkiadónak!

Gwenda Bond – Gyanakvó ​elmék (Stranger Things 1.)

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?