Stella Albright – Miután elmentél

Stella Albright egy frissen debütáló írónő az Álomgyár Kiadónál. Első kötete, a Miután elmentél egy igen ígéretesnek tűnő sorozat, a Búcsúszimfónia első része, amely egy igazán megindító történet a szerelemről és a múlt feldolgozásáról.

A történetről

A Miután elmentél főszereplője Harmony Rayne, aki egy fiatal, tizenhét éves kamaszlány, akinek a zene jelent mindent. Minden vágya, hogy zenéljen és ebbe hatalmas energiát fektet. Azonban nem a mai kor zene az ő műfaja, a hip-hop, rock és a pop távol áll tőle, ő a komolyzenéért rajong. Az első fejezetben pont egy meghallgatásra indul, ahol a hegedűjével Joseph Haydn Búcsúszimfóniáját játssza el, amelynek igen komoly jelentősége lesz a továbbiakban. Ez a dal hozza az életébe például a szerelmet is, aki egy új iskolatárs képében sétál be az életébe.

Hayden Pryce egy igazi rossz fiú, aki hamar elveszíti a türelmét, ha úgy hozza az élet. Egyáltalán nem könnyű eset, hiszen nehéz családi háttérrel rendelkezik, azonban Harmony mégis nagy hatással lesz rá. A két fiatal egymásba szeret, mi pedig ezt a kapcsolatot követhetjük nyomon a kötet során. Ez több szempontból is izgalmas, hiszen mindkét kamasz élete borzasztóan nehéz. Egyiküknek az apja alkoholista, míg a másiknak a szülei nélkül kellett felnőnie. Vajon a szerelmük erősebb az őket ért traumáknál? Hogyan boldogul egymással egy klasszikus zenét kedvelő lány és egy sportoló?

Lassan induló, érzelmekben gazdag történet.

Stella Albright kötetének olvasása elején picit érződött, hogy egy friss íróval van dolgunk. Nekem kicsit lassan indult, meg kellett szoknom a stílusát és azt, hogy egy fiatal lány szemszögéből íródott a sztori. Azonban ahogyan haladtunk előre a cselekményben és megérkezett a képbe Hayden – Harmony Edward Cullenje – úgy a történet is felrázta magát és egyre jobb volt. Az események felpörögtek, a kapcsolatuk elkezdett mélyebb lenni és a szereplőkkel együtt végre mi is megérthettük, hogy mi történt Harmony múltjában, amivel egyébként a lány sem volt tisztában.

Minden szereplőnek megvan a maga keserű múltja. Harmony kiskorában elveszítette a szüleit, de azt hogy miért, és hogyan, pontosan ő sem tudja. A tudata elzárta előle a múlt tragédiáit, poszttraumás stressz szindrómában szenved annak ellenére, hogy évekkel korábban történt valami szörnyűség, ami úgy megrázta a családját, hogy a mai napig nem dolgozták fel. A lány a nagyszülőkkel él, akik semmibe se avatják be a lányt, a múltat lezártnak tekintik és egyáltalán nem hajlandóak beszélni róla. De vajon miért, mi lehetett ez a nagy szörnyűség?

A koncert után Harmony folyamatosan kapja vissza az emlékeit, amik miatt egyre inkább feszültebbé válik és azon gyötrődik, hogy vajon mi lehet ennek az oka? Miért most? Számos emlék és fájdalom kerül a felszínre, mi pedig az első kötet kapcsán ezeket a felismeréseket követhetjük nyomon. Harmony vívódik, próbál rájönni, mi történhetett vele, mindeközben pedig próbálja megélni a szerelmet és a tinédzser létet, ami nem egyszerű.

Fiatalok számára is fogyasztható módon beszél komoly dolgokról.

Stella Albright regénye nem könnyű, mert nehéz családi helyzeteket vetít az olvasó elé. Szó van itt lelki és testi abúzusról, amely összetöri nem csak a gyermeki, de a felnőtt szíveket is. Bemutatja azt, hogyan hatnak a különböző bántalmazási módszerek, szülői példák a gyermekek életére. Hogy egy alkoholista, bántalmazó apa gyermeke milyen nehézségekkel küszködik. Mennyire fájó lehet szavakkal is bántani, és hogy azok a kegyetlen szavak mennyire, de mennyire megmaradnak valakiben. A Miután elmentél pedig azt is megmutatja, hogy milyen nehéz a bűntudat és hogy mennyit kell azért dolgozni, hogy ezt leküzdjük.

Igazi lelki hullámvasút volt. Hol összetörtem, hol pedig együtt örültem a karakterekkel.

Hatalmas érzelmi vihar dúlhat az emberben a kötet olvasása során, hiszen ezekben a témákban nehéz reálisan látni a dolgokat. Habár bőven van itt elítélendő dolog, ugyanakkor a helyes út és viselkedés mindenki számára más lehet. Vajon mi melyik karakterrel tudnánk azonosulni? Ki viselkedik itt helyesen? Mi mit csináltunk volna Harmony vagy Hayden helyzetében? A nagyszülők vajon helyesen cselekedtek, mikor mindent kizártak a lány múltjából? Azt is, akit nem kellett volna? Komoly kérdések, amelyekre nehéz választ adni.

A kötet egyébként nagyon lendületes, a két fiatal története igazán magával ragadó. Szerethető és izgalmas karakterek. Az írónő nagy hangsúlyt fektet a kapcsolatukra, ahogyan az érzelmekre is, így inkább a mély gondolatok és leírások a jellemzőek a történetre, mintsem az események. Persze azért azokból is akad bőven, de itt inkább azon van a lényeg, hogy bemutassa nekünk Harmony – és Hayden – múltját.

Azoknak ajánlanám Stella Albright könyvét, akik szeretik a mélyebb, érzelemdús történeteket. Akik szívesen olvasnak az útkeresésről, arról, hogy milyen problémái vannak egy fiatal lánynak, aki az igazi nagybetűs élet előtt áll és nem tudja, mi lesz vele az érettségi után. És persze, akinek az élete fenekestől felfordult. Romantikus történetek kedvelőinek igazi csemege!

Az előolvasási lehetőségért köszönet az Álomgyár Kiadónak!

Karády Anna – A füredi földesúr

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?