Könyvek

Papp Csilla – Ha/Mar

Papp Csilla magyar írónő, akinek köteteit az Álomgyár Kiadó által ismerhettük meg. Korábban már találkozhattunk két alkotásával. A másik oldalról című sorozat részei mellett most megérkezett a Ha/Mar című könyv is, amely októberben kerül a boltok polcaira. A kézirat példánynak szinte azonnal nekikezdtem, hiszen alig vártam, hogy végre magyar szereplőkről olvashassak egy magyar írónő tollából. Ez volt a Ha/Mar.

Szögezzük le, hogy imádom Csilla műveit, mert részletesek és jól kidolgozottak. A karakterek és az események magukkal ragadnak, hiszen teljesen átérzem a helyzetüket. Sokkal jobb eredeti nyelven olvasni valamit, mint fordított változatban, hiszen hiába egy tehetséges fordító, mégsem tudja minden  átadni esetben úgyaz érzelmeket és a sztorit. Ahogy az alkotó előző köteteinél, úgy itt sem lett semmi sem eltúlozva, a magyarázatok világosak, a történet pedig nem lett hosszabb, mint amennyinek kellett.

Vágytam rá, hogy odajöjjön és megérintsen. Semmire nem vágytam jobban, ám ő csak mozdulatlanul bámult.

A történet Dalmáról és Dénesről szól. A hölgy két gyermeket nevel egyedül és nem igazán szeretne újból párkapcsolatban élni. Nem tudja, hogy bízhat-e még valakiben ebben az életben. A dilemma közepette Dénes helyzete sem sokkal jobb, hiszen ő már kétszer volt házas, de egyik sem sikerült túl jól. Nem tudja, hogy merre induljon el az életben ennyi fájdalmat követően. A két karakter ráadásul nem idehaza találkozik először, hanem egy kis szerencsének köszönhetően Görögországban ismerkednek meg egymással. Hátrahagyva mindent, Dalma itt próbálja meg helyrehozni az életét, Dénes pedig a múltat szeretné egy kicsit elfelejteni. Dalma és Dénes egészen Görögországi utazott, hogy szerelembe essen. Mindenki egy ilyen kapcsolatra vágyik!

Az írónő remekül szövi a szálakat, ez magyar viszonylatban nagyon ritka. Akik régóta követik az oldalt, ők tudják, hogy nagyon minimálisan olvasok magyar íróktól. Az évek során azonban akadt pár alkotó, akik minden könyvét szívesen elfogyasztom, mint például R. Kelényi Angelika vagy Hidasi Judit. Ilyen Papp Csilla is, aki olyan igényesen dolgozza ki a történeteit, amire kevés példát tudnék felsorolni.

Papp Csilla a két karaktert úgy alakította ki, ami nagyon ritka. Éreztem, hogy mennyire szerette őket kibontakoztatni. A szereplőket a korábban írt regényekből már megismerhettük, így nem teljesen idegenek a közönség számára. A mostani sztori szól többek között az anyaság nehézségeiről, gyászról, illetve munkáról és karrierről egyaránt. Mindezt egy kis humorral is fűszerezi, hogy könnyebben fogyasztható legyen. A kötet mindenkinek szól, hiszen a fiatalok számára útmutatást nyújthat, de az idősebb korosztály is könnyen azonosulhat a sok drámát megélt karakterekkel. Nekem szerencsére sikerült, hiszen a legtöbb szituációban könnyen beleéltem magam, ami elengedhetetlen egy történetnél. Dalma és Dénes imádnivalóak, a történet pedig ízig-vérig valóságos. Csak azt sajnálom, hogy véget ért!

Meg sem várta a válaszomat, odahajolt és megcsókolt. Talán erőszakosabbnak kellett volna lennem, talán el kellett volna tolnom magamtól és végre őszintén elmondani neki, hogy nem a levegőbe beszélek, és nem a szakkönyvekből vagy csak a betegeimtől ismertem a gyászt, amit ő érez.

A felépítésre szintén nem lehet panasz, hiszen a fejezetek és a könyv hosszúsága is teljesen fogyasztható volt. Az írásmódot már korábban is ismertem és szerettem. Nem azok a tipikus rövid mondatokkal tűzdelt leírások, de a párbeszédek sem primitívek. Az egész alkotás alaposan átgondolt, szerethető sztorit szült. A romantikus regény emberi sorsokról ír, amelyekkel mindenki könnyen azonosulhat. Magyarországon sok hasonló személy él, akiknek szintén végig kell menni ezeken a helyzeteken. Ez a könyv nekik szól! Igényes, fiatalos, de mégis drámai és tanulságos. Pont nekem való!

A mellékszereplőkről csak annyit, hogy a két fiúgyermek helyzete szintén teljesen átérezhető volt. Csongorral már viszonylag korán megismerkedhettünk, akinek pszichológusra volt szüksége. Dalma a legjobbat akarta neki megadni, hiszen úgy gondolta, hogy ezzel segíthet a legtöbbet. Dénes pszichológus, akinek több betegével is találkozhattunk a könyv során, ennek hatására nem csak a két főszereplőről olvashattunk folyamatosan. Megismerkedhettünk pár páciens történetével és nehézségeivel, ami még közelebb hozott a műhöz. Találkozhattunk továbbá Dalma barátnőjével, Jankával is, illetve Dénesnek is voltak haverjai, akire Csilla néha-néha kitért.

Összességében nem szeretnék spoilerekkel szolgálni, ugyanis ezt mindenkinek magának kell elolvasnia és megtapasztalnia. Ami viszont tetszett, hogy a végén két évet ugrottunk az időben, így elég sok mindent megtudhattunk Dalma és Dénes későbbi életéről. Hogyan alakult a sorsuk és a kapcsolatuk. Sokszor kellett letennem és elgondolkodnom, hiszen fiatal korom ellenére már sok mindent megéltem. Ajánlom mindenkinek, aki egy ízig vérig valóságos történetet szeretne a kezei közé venni!

Az előolvasási lehetőséget köszönjük szépen az Álomgyár Kiadónak!

Holly Miller – Álmomban már szerettelek

Hozzászólások