Lisa Unger – A Vörös Vadász
Lisa Unger nevével először a Halottakkal suttogó című regénye során találkoztam. Az írónőt már akkor megkedveltem, így nem is volt kérdés, hogy A Vörös Vadászt is el kell olvasnom.
Az események középpontjában egy elhagyatott birtok áll, amely két nő életét köti össze. Tíz évvel ezelőtt Zoey Drake szüleit meggyilkolták – az akkor még gyermek – a szeme láttára. A lányra érthetően ez hatalmas traumaként hatott, amit azóta sem tudott kiheverni. Most azonban, évekkel később beköltözik ebbe a házba Claudia Bishop, hogy felújítsa az évek óta lakatlan épületet.
Habár a két nő élete összefonódik a történet során, ennél különbözőbbek már nem is lehetnének. Igaz, mindketten szörnyű múlttal rendelkeznek, de míg Claudia felejteni szeretne, addig Zoey bosszút állni, mivel a családja haláláért felelős személyeket a rendőrségnek nem sikerült börtönbe juttatnia. Ezért, a lány úgy dönt, maga kutatja fel a gyilkosokat, hogy aztán a szemükbe nézhessen és megtorolja bűnüket. Pont ezért tökéletes a kötet hátulján feltüntetett kérdés: Mi a különbség az igazság és a bosszú között? A kötet valóban ezt a remek kérdést járja körül azzal, hogy elmeséli a Bishop birtok rejtélyét.
Claudia története is igen felkavaró. A nőnek gyökeresen megváltozott az élete, amikor egy nap szörnyű tragédia éri, amit bár próbált a lehető legpozitívabban felfogni, mégsem tudott túllépni rajta egykönnyen. A házassága szétesett és egyedül neveli lányát, akivel együtt költözött vidékre, hogy megvalósítsa álmát és felújítsa az öreg épületet, mindezt pedig végig dokumentálja a blogján, amit terápiás céllal hozott létre.
Két dolog tetszett nagyon a történetben, amiből az egyik az volt, hogy bár nem volt egy igazán egyedi történet, mégis tartogatott számomra meglepetéseket. Az utóbbi időben rengeteg krimit olvastam és rájöttem, hogy túl hamar kitalálom a kötet csattanóját és habár itt is volt, amire számítottam, viszont a végén ezúttal sikerült valami olyannal meglepnie az írónőnek, amire tényleg nem számítottam. A másik ilyen pozitívum, a két főszereplő karaktere. Tökéletesen sikerült bemutatnia Ungernek azt, hogy két tragikus eseményt, megrázkódtatást, hányféle képen lehet feldolgozni. Bár mindkettejüket évekkel később is kísérti a múlt, mégis próbálnak helytállni a világban.
Elhagyhattam volna magamat. Átadhattam volna magam a trauma utóhatásának, lemondhattam volna arról, hogy segítségért forduljak, beletemetkezhettem volna a depresszió és a kétségbeesés bugyraiba, és hagyhattam volna, hogy ezek a dolgok beárnyékolják a hátralévő életemet. Ehelyett visszarángattam magamat a fényre.
A cselekmény gyors és pörgős, amin gyorsan végig lehet haladni, köszönhetően annak, hogy a két női főszereplő mellett további karakterek szemszögével lett kiegészítve a cselekmény. Annak érdekében pedig, hogy teljesen kerekké váljon az egész, időnként vissza-visszatekintünk a múltba. Kaphatunk így szeletet Claudia és Zoey trauma előtti, illetve alatti időszakából is.
Pszicho-thriller rajongóknak merem ajánlani, valamint azoknak is, akiket érdekel, hogyan és hányféleképpen lehet feldolgozni egyes traumákat.
A recenziós példányért köszönet az Alexandra Kiadónak!
