Vidra Szabó Ferenc – Határmezsgyék vándorai

A könyvek mindenkinek szólnak, millió író boncolgat millió témát, legyen szó a bántalmazásról, a hajléktalanokról, a depresszióról, esetleg a bipoláris zavarról – és akkor csak néhányat említettem meg.  Az írók felszólalnak azokról a dolgokról, amikről mások hallgatnak, vagy csak nehezen tudnak beszélni, akár érinti őket egy-egy probléma, akár nem. Számtalan üzenetet közvetítenek a világ felé fantasy-ba, horrorba, naplóregénybe ágyazva. Azonban vannak olyan kérdéskörök, amik mégis szó nélkül maradnak, amiket talán azért kerül el mindenki, mert azt hiszi, más beszélni fog róla. Hogyan találja meg a helyét egy árva a társadalomban, miután kikerült a nevelőintézetből? Találhat-e igaz társra egy, a saját neméhez vonzódó egyén, ha környezete elítéli és ő sem fogadja el magát teljesen? Három kisregény, két élet, egy nehéz, elgondolkodtató, és mondhatom, világmegváltó könyv.

Elemért, az Árnyéklovagot ismerjük meg először. Sem a testvérei közül nem lóg ki, sem az iskolában nem remekel. Miután a fővárosba utazik, novellákat ír, miközben igyekszik megélni. Újságot hord, kipróbálja a színjátszást, tüntet, munkát szerez egy nevelőotthonban, később egy főiskolán, majd lassan megöregszik. Hiába vonzódik másokhoz, a történet során szinte senkivel nem létesít igazi kapcsolatot, akivel pedig igen, az mellettpedig nincs meg az a biztonságérzet, aminek lennie kéne.

Sólyom, az Inkubátorgyerek egész életét az Isten háta mögötti nevelőotthon és az állítólagos nevelőszülei között ingázva tölti, azon gondolkozva, ki is ő. Kik a szülei? Élnek még? Merre lehetnek? Miközben újra és újra áldozatául esik az érzelemmentes szexualitás többféle változatának, egy volt osztálytársa arcát látja, aki legalább olyan enigmatikus, megközelíthetetlen volt, mint Sólyom. A nagyvilágba kerülve hajléktalan majd remete lesz, végül visszatér oda, ahonnan jött.

Végül az Észak vonzásában című kisregényben egymás mellé sodorja őket egy hóvihar. Elemér valami olyat keres a másikban, ami nincs meg benne, vagy nem is létezik, míg Sólyom csak dolgozni akar abban a hotelben, amit ki nem állhat. Különös, kacifántos beszélgetésbe mélyednek, majd a vihar után az élet megy tovább.

Vidra Szabó Ferenc a társadalom peremére szorult, önmagukkal és a környezetükkel egyaránt küzdő emberekről írt. Nem hullanak az ölükbe sem az emberi kapcsolatok, sem a válaszok a kérdéseikre, nem beszélve egy másik életről, amiről mindketten csak álmodnak. Az elbeszélés – a címhez alkalmazkodva – valahol a gördülékenyen és a döcögősen olvasható határán van. Az olvasónak időnként meg kell állnia, megemésztenie a könyvben történeket és a szavak mögött megbújó jelentéseket, üzeneteket, gondolatokat. Olyan olvasmány ez, ami úgy ül meg a válladon, mint egy ólommadár, és még akkor is érzed a súlyát, amikor már nincs ott. De pont ez benne a szép.

Ajánlom azoknak, akiket nem riasztanak el azok a témák, amikbe a szerző úgy nyúl bele, mint más a darázsfészekbe. Nyomor, hajléktalanság, szexuális kihasználtság, mélyszegénység, nevelőotthon, útkeresés úgy, ahogy még nem olvastad. Erős tartalom, ami sosem simogat, csak pofonként csattan az arcodon aztán szobafogságra ítél, hogy elgondolkodj a miérteken.

Hozzászólások