Harrison Ford újra Indiana Jones bőrébe bújik
Indiana Jones a ’80-as évek egyik legkedveltebb figurája volt. A George Lucas által megálmodott régész professzor történetét, öt filmben követhettük nyomon, most pedig a főhőst megalkotó Harrison Ford újra visszatér Indiana Jones-ként.
A 78 éves Harrison Ford legutolsó filmje A vadon hívó szava volt, de a színész úgy döntött, hogy még egy rész erejéig, szeretne a híres karakter, Indiana bőrébe bújni. A hírek szerint az új mozit , James Mangold rendezi, ám a forgatókönyvön még dolgoznak az alkotók. Frank Marshall pedig kijelentette, hogy Harrison Ford nélkül, Indiana Jones sem lenne az igazi, semmiképpen nem akarnák helyettesíteni őt más színésszel.
Ford először Az elveszett frigyláda fosztogatóiban mutatkozott be, mint Indy (1981), majd ezt követte, három évvel később, 1984-ben az Indiana Jones és a Végzet temploma, 1989-ben az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag, negyedik filmben pedig az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága, 2008-ban.
Az első három rész az 1930-as években játszódik, míg az utolsó, 1957-ben. A professzor kincsek után kutat, amelyek felderítésére mindig akad segítsége. Azonban ezeket az ereklyéket általában mások is megakarják kaparintani, emiatt gyakran kerülnek veszélyes helyzetekbe. Indy igyekszik a rejtélyek végére járni. A 2008-as mozifilmben, például a fiával (Sia LaBeouf) közösen kell leszámolnia a szovjet ügynökökkel.
Az ötödik részt már régóta tervezték, de a készülődést és a forgatókönyv megírását a járványhelyzet lassította. Harrison Ford egyébként többször beszélt arról, hogy jó lenne Indianaként újra a mozivásznon szerepelni sőt, szerinte a karaktere már sokat fejlődhetett az idők során. Hozzá pedig azért is áll közelebb a karakter, mert inkább az intellektus és a bátorság volt a fő, mint az akció. Noha Indy gyakran került veszélyes helyzetekbe, ezekből mindig sikerült kikeverednie és túlélnie.
A Disney csütörtöki virtuális prezentációjában tudatta a világgal az új részt, továbbá tervezett Star Wars- és Marvel-produkciókról is beszámolt. A film bemutatása 2022 júliusában várható.