Filmkritika: Az éjféli égbolt

Decemberben jelent meg George Clooney legújabb filmje, Az éjféli égbolt, ami már most hatalmasat robbant a nézők között. Nem csoda, hiszen igazi megindító sci-fi lett, melynek középpontjában az elmagányosodás áll.

A science-fiction film Lily Brooks-Dalton azonos című regénye alapján készült, George Clooney rendezésében. Különlegessége, hogy nemcsak rendezőként volt jelen a műben, hanem mint színész is csatlakozott a gárdához, így nagyon kíváncsian vártam, hogy mit sikerül kihozni Az éjféli égboltból.

A történet főszereplője Augustine (George Clooney), aki már fiatalkora óta azon munkálkodik, hogy találjon egy olyan bolygót, ahol az  emberek letelepedhetnek, a földet ugyanis szennyezzük, pusztul lefelé, mindeközben egy katasztrófa miatt a sugárzás is terjedni kezd, nem is kis mértékben. Ennek következtében az emberek arra kényszerülnek, hogy a föld alá meneküljenek. Augustine úgy dönt, nem követi a többieket, hanem ott marad a sarkkörön a csillagvizsgálóban, hiszen fontos küldetése van. Egy űrhajó közeledik a föld felé, rajta egy öttagú legénységgel, a férfi pedig elhatározza, figyelmezteti őket a katasztrófáról.

Miközben azon izgulunk, hogy a beteg Augustine-n vajon életbe tud-e addig maradni, amíg létrehozza a kapcsolatot, időről-időre visszapillantunk a múltba, ahol a még fiatal Augustine-n belekezd élete munkájába, ezzel hátrahagyva szeretteit. Őt egyébként a Ethan Peck játsza, aki többek között A varázslótanoncból és a 2018-as Star Trek sorozatból ismerhetünk. Alapvetően nem vagyok híve a színészcserének, pláne egy filmen belül, de a fiatal színész figyelemreméltóan alakította a szerepét.

Augustine szála mellett bepillanthatunk Sully és a további pár asztronauta hazafelé tartó utazásába is. Habár az emberek bizakodóan utaznak a Föld felé, elkezdi őket frusztrálni a tény, hogy a rádiókapcsolatuk megszűnt az állomásokkal. A probléma pedig nem a hajójukon van. A legénységnek így tehát nem csak a bezártsággal kell megküzdeniük, hanem önmaguk démonjaival is. Vajon Sikerül Augustine-nak figyelmeztetnie őket?

George Clooney játéka nagyszerű volt, kitűnően hozta az érzelmekben gazdag jeleneteket. A duó pedig, amit Caoilinn Springall-al alakítanak külön kiemelendő. A mindössze tízéves színésznő Iris szerepében olyan parádésat alakított mimikájával, amit sokan megirigyelnének. A másik szálon a Sully-t alakító Felicity Jones (Szólít a szörny) bár csinos volt, engem valahogyan nem győzött meg. Semlegesnek éreztem az alakítását ahhoz képest, amin a karaktere átment. Ezt nagyon sajnáltam, mert ennek a szerepnek legalább olyan erősnek kellett volna lennie, mint Augustine-é. Kyle Chandler (A régi város, Az első ember, Éjszakai játék), David Oyelowo (Csillagok között, Selma) és Demián Bichir (Aljas nyolcas) alakítása sokkal jobban tetszett.

Habár nagyon erős a film mondanivalója, a prímet nálam a látvány vitte el. Nagyon ritkán nézek sci-fi-t, ezért sokáig tartott, mire megértettem, hogy pontosan miről is szól ez az egész, mi ennek az igazi lényege, de a képi világ egyszerűen magával ragadott. Habár az idő nagy részében a föld volt hangsúlyban, az űr és az ott játszódó jelenetek látványvilága igazán nagyszerűre sikeredett.

Látvány ide vagy oda, mégis azt kell mondjam, ez a film most gyenge volt. Az éjféli égbolt könyv erőssége a mondanivaló, az érzelmek jelentőssége, hogy az egyes karakterek hogyan dolgozzák fel az elmagányosodást. Az, hogy számotvetnek az életükkel, mégis mit áldoztak fel a munkájukért, mit és hogyan cselekedtek a múltban, ami oda juttatta az embereket, ahol most vannak. A film pedig ezt nem adta át úgy igazán.

Sokáig úgy néztem a filmet, hogy nem értettem, mégis mi történik, miért mentek el az emberek, mit csinál Augustine, most mi baja? El kellett telnie nagyjából a film felének, mire minden úgy-ahogy a helyére került és elkezdhettem izgulni azon, hogy akkor most a szereplők vajon megtalálják-e a békéjüket? Ez pedig azért van, mert nagyon kevés a jelentőségteljes jelenet és cselekmény, amitől a néző figyelmét is elvonhatja. Mi több, olykor-olykor unalmassá válik a film.

Ha valakit érdekel ez a télies beütésű, űrhajós film, akkor a látvány miatt megéri megnézni, de ne számítsatok világmegváltó filmre. Ez azonban annak a hibája, hogy a Lily Brooks-Dalton regény, az érzelmekre, semmint a cselekményre fekteti a hangsúlyt, így egy-két akciódúsabb jelentet leszámítva nem nagyon tudtak volna mit kezdeni ezzel.

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?