Könyvek

Ezeket szerettük! – Januári kedvenceink

A tavalyi év sikere után felbuzdulva 2019-ben is folytatjuk a havi kedvenceink összegzését. Ezúttal sokkal inkább a sorozatokra került a hangsúly, de valjuk be, a decemberi pörgés után mindenkinek jólesik a kanapén/ágyban való fetrengés és egy kis kikapcsolódás valami film keretein belül, nemde? Nézzük is, mi volt a kedvencünk…

a média világában

Good Trouble

A The Fosters leköszönése után a Freeform úgy döntött, hogy bár kicsit más formában, de folytatni kívánja a sorozatot. Ebből az elhatározásból született meg a Good Trouble, amelyben Maia Mitchell és Cierra Ramirez mellett vendészereplőként a legtöbb családtag feltűnik. A két lány Los Angelesbe költözik a jobb élet reményében, ám nem minden úgy alakul, ahogyan azt ők elképzelték.

Aki hasonló sztorira és stílusra vágyik, mint az anyasorozat kapcsán, azt el kell keserítenem, mert nem sok köze van a spinoffnak az eredeti elképzeléshez. Sokkal érettebb, forróbb, szexibb, viszont kevésbé komoly és lényegretörő. Engem azért fogott meg, mert a két színésznő nagy kedvencem lett az elmúlt évek alatt és nehezen válok meg tőlük. Aki egy szombat délutáni kikapcsolódásra vágyik, annak csak ajánlani tudom a Good Trouble történetét.

Kurdi Réka

The Good Place

Az utóbbi hónapban kezdtem el rákattanni a The Good Place című sorozatra, aminek a hangulata, témája és színészgárdája rögtön magával rántott. A Netflix saját gyártású sorozata megint csak profizmust, kreativitást és remek kivitelezést mutat. A nem mindennapi témával az alkotók sokat vettek magukra és a lehetőségek végtelenek.

Eleonor (akit Kristen Bell alakít), a főszereplőnk halott és a Good Place-ben, vagy úgymons a mennyben találja magát. Ám hamar kiderül mindenki számára, hogy összekeverhették őt valakivel, hiszen életében egy kis szemét volt. Azonban nem akar a végtelenségig kínzások alatt állni, ezért eldönti, hogy próbál megjavulni, hogy a Jó Helyen maradhasson túlvilági életén. Ebben Chidi segíti, aki életében az etika professzora volt. Kettejükön kívül még jó pár szereplőt megismerhetünk és kétségkívül mindenki szórakoztató és vicces, pár rész elég ahhoz, hogy a szívükhöz nőjenek. Egy nem mindennapi témájú sorozat, remek kivitelezéssel. A 22 percnyi játékidő pillanatok alatt suhan el.

Kaprinyák Dóra

Imagine Dragons – Bad Liar

A hatalmas népszerűségnek örvendő, 2008-ban alakult amerikai rock -együttes legújabb klippel érkezett január 24-én. A Bad Liar a szerelemről szól, a klip pedig egy iskolában játszódik. A videóban szereplő lány Autumn Miller, táncos és modell. Az Imagine Dragons Thunder című számával vált kedvenccé, azóta minden dalukat kíváncsian várom és szívesen hallgatom. Számomra a frontember hangja, ami megfogott, illetve a stílus amit ők képviselnek.

Murvai-Czakó Eszter

Medvetesók

24 és fél éves korom ellenére még mindig szívesen nézek meséket akár a délelőtti matiné keretei között, akár este elalvás előtt. Egyaránt kedvelem a felnőtteknek és a kisgyermekeknek szóló rajzfilmsorozatokat, ha azok igényesek, és releváns értékeket közvetítenek. A Medvetesókra még régebben találtam rá, azonban csak mostanra sikerült végignéznem.

A középpontjában 3 medve áll, egy grizzly, egy panda és egy jegesmedve, akik kiskorukban árvákká váltak, összesodorta őket az élet, és egy családdá váltak. A Medvetesók hihetetlenül sokrétű, kiválóan reflektál arra, hogy a modern technológiák miképpen határozzák meg az ismerkedési szokásainkat,  és a hétköznapjainkat, hogy milyen a viszonya az embernek és a természetnek, hogy a 21. század internetközpontú kultúrája milyen hatással van a sztárkultúrára, mindezt úgy, hogy egy kisgyermek és egy felnőtt is egyaránt megértse. A sorozat nagy erénye, hogy rendkívül kidolgozott karakterekkel dolgozik, és egyetlen egyszer sem próbál altesti vagy trágár viccekkel szórakoztatni, ami a felnőttrajzfilmekben meglehetősen ritka.

Tóth Judit

MacGyver 2016

Sokáig gondolkoztam azon, vajon mi is volt számomra január kedvence. Nagyon nehezen tudtam dűlőre jutni, hisz ebben a hónapban számtalan nagyszerű sorozattal találkoztam, és ugyanilyen szép számban bukkantam rá jobbnál jobb dalokra is. Hosszas mérlegelés után a választásom végül a MacGyver reboot szériájára esett, ami jelenleg a hamadik évadát tapossa a CBS csatornán.

A sorozat középpontjában a Lucas Till által megformált Angus MacGyver áll, aki egy rendkívül leleményes titkosügynök, és a környezetében lévő eszközökből szinte bármit össze tud rakni. Számomra rendkívül szórakoztató, hogy a hasonló műfajú szériákkal ellentétben, MacGyver kreatívabbnál kreatívabb ötletekkel veszi fel a harcot a rosszfiúk ellen. A kezdetek kezdete óta figyelemmel kísérem a sorozatot. Eleinte csak egy könnyű kikapcsolódást jelentett, ám szép lassan belopta magát a legnagyobb kedvenceim közé. A januárban leadott epizódóknak köszönhetően különösen a szívembe zártam a szériát, hiszen a korábbiakhoz képest sokkal jobban meg tudtak fogni érzelmileg is. Az elmúlt évek alatt rengeteget fejlődött a sorozat, ezért mindenképpen említést érdemel. Aki egy jó kis bűnüldözős szériára vágyik, annak mindenképpen csak ajánlani tudom.

Nagy Vivien

végül pedig a könyvek és a kultúra terén

J. K. Smith – Káosz a köbön

A sok sorozat és zene után jöjjön a hónap – ezek szerint kedvenc – könyve, ami nem más, mint J. K. Smith legújabb regénye, a Káosz a köbön. A cikket a kötetről bár februárban osztottuk meg a honlapon, viszont még január végén olvastam, és abszolút elrabolta a szívem. A buszon hangosan nevettem, az éjszakákat végig bújtam és két nap alatt átrágtam rajta magam. Humoros, de időnként szívszorító romantikus regény, amit tilos kihagyni!

http://www.ahmagazin.com/konyvek/j-k-smith-kaosz-%E2%80%8Ba-kobon/

A történet Andiról szól, aki Kanadába költözik, hogy legjobb barátnőjének, Korinak segítsen a gyermekek mellett egy tanyán. Természetesen szerelembe esik, és hamar férjhez megy, ám hamarosan rájön, a házassága zátonyra futott. Andi gyermeket akar, ami nem akar nekik összejönni, férje, Tom pedig a legkisebb jelét sem adja annak, hogy a megoldás végére akar járni. Ahogy a házassága kezd kihülni, úgy kerül egyre közelebb Paul Walkerhez, Kori sógorázhoz, hamarosan pedig azon kapja magát, hogy szerelmes a férfiba. Ám Paul olyan titkot rejteget, ami a legtöbb ember számára feldolgozhatatlan…

Benedek Eszter

 

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?