Sorozatok

Évadkritika: Bridgerton család 2. évad

A tavalyi évben hatalmas népszerűségre tett szert a Bridgerton sorozat első évada. A Julia Quinn regényeiből készült adaptáció sokak kedvencévé vált, ami egyértelműsítette azt, hogy a Bridgerton család történetét folytatni kell. Mivel az írónő minden Brigerton gyermek történetét megírta, nem volt kérdés, hogy a következőkben Anthony, azaz a legidősebb fivér szerelmi életét fogják vászonra vinni. Most erről olvashattok. 

Julia Quinn első kötetében – A herceg és én – a legidősebb lány Daphne (Phoebe Dynevor) és Hastings herceg (Regé-Jean Page) szenvedélyes történetét követhették nyomon a nézők. Akkor egy különleges kapcsolat szemtanúi lehettünk, amely a londoni elit család egyik lánya és egy rossz gyermekkort megélt herceg között alakult ki. Itt megismerkedhettünk a családtagokkal, illetve több mellékszereplővel, így tulajdonképpen képet kaptunk az akkori élet hangulatához, elvárásaihoz.

Két hölgy között őrlődik a vikomt 

Bridgerton család soron következő kötetéből – A vikomt, aki engem szeretett – készült évad, Anthony Bridgertont (Jonathan Bailey) hozza közelebb a nézőkhöz. Ugyan, találkozhattunk már vele az előző szezonban, most mégis más oldalát láthatjuk a vikomtnak.

A történetben Anthony feleséget keres magának. Fontos szempontoknak kell megfelelnie az arának, tökéletesen kell illenie Anthony-hoz, az ő életviteléhez. A szerelem és a szenvedély mellékes a férfi számára, így már szinte az első bál alkalmával kiszemeli a szezon ékkövét Miss Edwina Sharma-t (Charithra Chandran). A hölgy okos, szép és kellemes társaság, tökéletes vikomtess lenne. Azonban kettejük kapcsolata közé áll a tüzes és védelmező nővére, Kate Sharma (Simone Ashley), aki a legjobbat akarja húgának, és Mr. Bridgerton egyáltalán nem szimpatikus a nő számára. Kettejük közötti az örökös vita, adok-kapok megnehezíti a házasulandók életét, mindazonáltal a háborúskodás Kate és Anthony szenvedélyes viszonyának kezdete is.

Míg Anthony minden erejével a feleséget keresi, húga Eloise ellenáll ezeknek a dolgoknak. Egyáltalán nem akar férjet, sőt, a kötelező báloktól is a hideg rázza. Barátnője Penelope, mindenben támogatja őt, miközben olyan helyeken jár, amely nem úri hölgyneknek való. Penelopenak (Nicola Coughlan) ugyanis fontosabb feladata akad a báloknál és a fényűzésnél, ez pedig a barátságukra is nagy hatással lesz.

A főszereplők között kevésbé érezni a kémiát

Ha emlékszünk az előző évadra, Daphne és Simon között csak úgy izzott a levegő, ehhez pedig hozzájárult a két színész remek alakítása is. Ehhez képest Anthony és Miss Kate Sharma között kevesebb szenvedélyre lehet számítani, illetve folyamatos a feszültség kettejük között.

Vegyük górcső alá, mi is történt a második évadban?
Anthony Bridgerton érzéseit és őt magát közelebb hozza a nyolc epizód. Megismerhetjük, miért lett olyan határozott, védelmező, és kötelezettségtudó, főleg miután az édesapja meghalt. Az idősebb Bridgertonnak ugyanis komoly feladatokkal kellett megküzdenie, miután ő lett a családfő. Nem gyengülhetett el, össze kellett tartania a családot, gondoskodnia kellett a magára maradt édesanyjáról és testvéreiről. Édesapja hiánya nyomot hagyott benne, emiatt minden jót megvont magától, de főképp azt tudatosította, neki egy megfelelő vikomtessre van szüksége. Edwina Sharma nagyon jó partinak tűnik, hiszen őt nem más pártfogol, mint Lady Danbury (Adjoa Andoh), aki kezeskedett a Sharma családért a királyné előtt.

A bálok továbbra is fényűzőek és elragadóak, mi több, a családok sorra rendezik egymás után. Ellátogathatunk ugyanis a Bridgerton birtokra, ahol a család gyakorta töltötte az idejét, ha távol akart maradni a londoni élettől. Anthony úgy gondolja, hogy Edwina-val közelebbről megismerkedhetnek, aztán dönt a lánykérés kapcsán. Az ismerkedés csak-csak jól alakul, ám Edwina úgy véli, Anthony szívét csak úgy nyerheti el, ha nővérével Kate-el, békét kötnek és befejezik a gyűlölködést. Nem tudja, hogy ezzel még jobban közelebb hozza őket egymáshoz. A birtokon töltött kikapcsolódáshoz Daphne is csatlakozik – Simon nélkül, mivel René-Jean Page nem vett részt a második évadban -, aki hamar átlát Anthony és Kate kapcsolatán. Szimpatikus volt számomra, hogy Daphne amolyan kerítőnő szerepét vállalta magára, felnyitotta bátyja szemét, amit talán maga sem mert bevallani Kate Sharma-val kapcsolatban. A vikomt persze tagad és minden erejével harcol a szenvedély ellen.

Számomra kicsit hosszúra nyúlt a se veled se nélküled, a folyamatos utálkozás és gyűlölködés, miközben mindegyikük a családját akarta menteni. Kate-nek ugyanis fontos volt Edwina sorsa, ám ezt mindenek fölé helyezte. Karaktere számomra kicsit unalmas és egyhangú lett. Kijelenthetjük, hogy nyolc epizódon keresztül kerülgetik egymást fő karaktereink, mire színt vallanak. Ezen az sem segített, hogy egy-egy fülledtebb jelenetnek is szemtanúi lehettünk, de a egyikük mindig kihátrált.

Lady Whistledown kiléte veszélybe kerül

Nem mehetünk el amellett, hogy a sorozatot Lady Whistledown, a 19. századi pletykacica irányítja. A második évadban is tartogat rengeteg érdekességet és döbbenetet, mi több, leleplezést is. Azonban a királyné komolyan keresi az illetőt, aki Whistledown mögé bújik. Minden követ megmozgat, hogy megtalálja azt, aki a város lakóiról kiteregeti a szennyest. Ezzel együtt Eloise Bridgerton (Claudia Jessie) sem hagy fel a kereséssel, ám útja olyan helyre vezet, ahol egy számára szimpatikus fiatalemberrel próbál eszmét cserélni. Komoly érdeklődést mutat a politika iránt, egyáltalán nem szándékozik a londoni bálozók elitjével tölteni a mindennapjait. Whistledown miután minden szennyest kitereget, a Bridgerton és Sharma családra sötétebb napok jöttek. Nem kívánatos személyek lettek a bálokon, sőt a fejüket is elfordították az emberek. Ez is komoly gondot okoz a Bridgertonoknak, de Whistledown, hogy mentse Eloise-t, megosztja milyen helyekre jár a lány. Emiatt pedig egy barátság is a végéhez ért.

Ezúttal Rihanna és Madonna dala volt népszerű

Az előző évadban Ariana Grande, a Maroon 5 egy-egy zenéje került bele a báli listák közé, ezúttal viszont változó a repertoár. Helyet kapott például Madonna – Material Girl, Rihanna -Diamonds, Calvin Harris & Disciples – How deep is your love című dala is. Hallhatjuk Miley Cyrus híres zenéjét, a Wrecking Ball-t, vagy Calum Scott – Dancing On My Own szerzeményét. Ezeket Kris Bowers dolgozta fel a kornak megfelelő hangszereléssel.

Összegezve

Ugyan a Bridgerton második évada jócskán más vizekre evez az eddig megszokottaktól, ettől függetlenül kellemes időtöltés volt. Anthony karaktere remekül, múltba menően is kidolgozott lett. Számomra Miss Kate Sharma karaktere nem volt annyira meggyőző és kidolgozott, mint Daphne az előzőben. Néha idegesítő és túlságosan akadékoskodó volt, ettől függetlenül örültem a végkifejletnek. Ami még hiányzott, az a romantika és a mindent elsöprő szerelem érzete a képernyőn keresztül, de talán túlságosan az első évadhoz hasonlítva néztem a másodikat. Ettől függetlenül, a Anthony Bridgerton és Kate Sharma magukkal és a család iránti kötelezettséggel harcolva próbálják távol tartani a szerelmet, ami könyörtelenül megfertőzi őket is.

Kíváncsian várom a harmadik évadot, hogy a soron következő testvér történetét is nyomon követhessük.

Hozzászólások