Ed McDonald: Hollóvér (A holló jele 2.)
Az előző kötet végén hatalmas csata dúlt a peremnél, a helóták betörtek a városba és gyártották a hullákat, számtalan ember odaveszett, köztük Ezabeth Tanza is, legnagyobb megdöbbenésemre. Miután az úrnő beindította a Nall-gépezetet, és ezzel elpusztították a Kárhozat torzszülötteit, köztük egy Mély Királyát, beköszöntött a béke. Legalább is egy időre. Négy év után Valengrad még mindig tocsog a halott helóták bűzében, azonban az emberek mégis visszatérnek a peremre, egyszerűen elözönlik a sárga ruhások. De kik is ők valójában?
Az ostrom után elkezdett fel-felbukkanni a Fénylány, az emberek pedig dicsőíteni kezdték, valami új, valami jobb jeleként tekinteni rá. Galharrow és az új peremmarsall hagyja őket eluralkodni a városban, egészen addig, míg rá nem jönnek, hamarosan átveszik a hatalmat. De nem csak ők. Eltűnik Shavada, a megölt Mély Királyának szeme, ami hatalmas erővel bírhat, ha rossz kezekbe kerül, mindemellett pedig a Kárhozatból tüzes eső kezdi pusztítani az emberek házait. Tehát az Éjszárny parancsnok megint nyakig belekerül a szarba. Mi pedig mindezt imádni fogjuk a Hollóvérben.
Már A holló jele trilógia első részénél is írtam, hogy mennyire lenyűgöző a borító mind kinézetre, mind tapintásra. Ez itt sem volt másként, ugyanaz a matt hatású anyag, simogani és óvni való, mindezek mellett pedig nagyon ötletes. Ráadásul a hollónak itt mégnagyobb jelentősége lesz, mint az első részben.
Nagyon tetszett a Hollóvér, de úgy igazándiból csak a második felétől. Az első része is jó volt, viszont a szerző nagyon lassan vette fel a fonalat, és kezdett bele az izgalomba. Tulajdonképpen az arról szólt, hogy milyen utóhatásai voltak az első kötet végének, ami nem baj, mert kellett bele, viszont lehetett volna kevesebb. Azonban mikor túllendült a múlton, McDonald összeszedte magát és alkotott egy baromi jót, a végén úgy éreztem, ez igen. Tud valamit. Akarom a folytatást, most!
Galharrow parancsnok zseniális főszereplő, nagyszerűen narrálja az eseményeket és imádom a sötét humorát. A szerző nagyon jó párbeszédeket alkotott meg és még a legborzasztóbb eseményeknél is képes megnevettetni az olvasót velük. Az egyetlen amit sajnáltam, hogy magányos farkas vált belőle. Két bajtársa, Nenn és Tnota jóval kevesebb szerepet kapott és habár kaptunk helyette két másikat, Amaira és Valiya személyében, hiányoltam az előbbieket, akik számtalan változásokon mentek keresztül. Nenn bár megmaradt az erős szájú, agresszív nőnek mégis rátalált a szerelem, Tnota pedig felhagyott buja életmódjával és komolyabban kezdett bánni életével, segítve Galharrowot, aki saját irodát hozott létre az Éjszárnynak. Valiya lett a parancsnokságon Rhyhalt jobb keze, míg Amaira, aki az ostrom során árva gyermekké vált, a cselédjévé.
Új szereplőnek mondanám még Maldont, aki bár szerepelt az előző részben is, de leginkább csak mint eltűnt, majd gonosz karakter. Itt azonban Maldon excsemeteként éli életét, mint Galharrow fia. Izgalmas volt őt jobban megismerni, igazi egyéniség lett, akit kár lett volna veszendőbe hagyni.
Szereplők hiánya ide vagy oda, a cselekmény izgalmas volt, onnantól kezdve, hogy a Mély Királyai újra támadásba lendültek, és feltűnt mellettük egy régi ellenség. Pörögtek az események és egyik összecsapást követte a másik, számtalanszor a halál küszöbére sodorva Galharrowot. Együtt nyomozunk, sírunk, szenvedünk és reménykedünk vele, hogy sikerül-e most is mindenből kihoznia a legtöbbet és meg tudja-e védeni még megmaradt szeretteit. Na és persze, hogy sikerül-e visszahoznia a lehetetlenből kedvesét. De vajon tényleg Ezabeth a Fénylány?
Összességében a Hollóvér egy hihetetlenül jól megírt kötet lett, ami zseniális folytatása lett az Éjszárnynak. Kellett a kihagyott négy év, jól leírja az utóhatásokat, a problémákat, a szereplők fejlődését, a jövőben fontos szereplők bemutatását és bár számos további kérdést hagy még maga után, remélhetőleg mindenre választ kapunk a befejező kötetben. Aki egy olyan sorozatra vágyik, aminek a folytatásaiban nem akar csalódni, nyugodtan fogja a kezébe a második részt is. Sőt, kötelező!
A regény végig olvastatja magát, humoros, erőszakos és felettébb szórakoztató. Garantáltan ki fog kapcsolni!
A recenziós példányért köszönet az Agave Könyveknek!
