Batwoman – Csalódást okozott a sorozat

De még mekkora csalódást! Megjegyezném viszont, hogy a hiedelmekkel ellentétben nem lett annyira rossz a CW újdonsága, amely pár hete debütált Amerikában, de feliratosan már idehaza is nézhetjük. A Ruby Rose által megformált karakter Batman utódja lett Gotham-ben, miután a szuperhős három éve nyomtatlanul eltűnt. A színésznő körül hatalmas volt a botrány, amikor kiderült, hogy ő kapta meg az első leszbikus hős megformálásának lehetőségét, ám két rész után azt mondhatom, hogy sikerült bebiztosítania a helyét. Messze nem egy Arrow vagy Flash, ám nem is annyira borzalmas, mint azt az imdb értékelése mutatja.

A sorozat Kate Kane-ről és családjáról szól. Ikertestvérével és édesanyjával kiskorában autóbalesetet szenvedtek, amiben az anyuka meghalt, Beth pedig nem került elő. Idővel csontmaradványokra leltek az esettől nem messze, amely azt bizonyította, hogy a nővér halott, így az édesapja felhagyott a lány keresésével. Kate katonai iskolába ment, ahol összemelegedett Sophie-val, és a leszbikus szál egyelőre ennyiben ki is fújt, ám közel sincs vége. Kate az iskolából egyenesen Oroszországig ment, hogy kiképzésen vegyen részt, mert édesapja túlzottan féltette, hogy rendőr váljon belőle. Helyét Sophie kapta meg, akiről Kate visszatérését követően kiderült, hogy férjhez ment.

Kane egy igazán vagyán és makacs nőszemély, aki a városban való feltűnését követően azonnal bajba kerül. Próbálja megtalálni az elrabolt Sophie-t, amely odáig fajul, hogy őt magát viszik el Alice emberei. A lány egy őrült pszichopata, akiről rövid úton derül ki, hogy kicsoda. Megmondom őszintén, nem kellett sokat gondolkodnom, bár szerintem nem is ez volt az írók célja. Alice bosszúhadjárata Kate apja felé nem alaptalan, bár érdekes megoldás a készítők részéről. Látom a problémát a sorozattal kapcsolatban, de erősnek érzem, hogy ennyire lehúzták az imdb-n és egyéb portálon keresztül. A kritikusoknak több gondja is akadt az első részekkel kapcsolatban, ám a CW többi alkotásához képest nem éreztem ennyire gyengének. Az viszont tény, ha pár részen belül nem tesz le valami komolyabbat az asztalra, nem lesz túl hosszú életű. A kritikusok szerint ugyanis mind Ruby teljesítménye, mind pedig a sorozat színvonala nem üti meg a mércét, még a CW-nél sem. Az is sokat elárul, hogy imdb-n alig 3-as értékelést szerzett, ami nagyon gyatra teljesítmény.

A karakterekkel nem lenne gond, ám a színészek némelyike borzalmas. Ruby-t már említettem, hogy egészen magára talált a szerepében, illetve Alice, azaz Rachel Skarsten szintén remekelt. Rachelt ismertem már korábbról, hiszen ő alakította a Reign egyik főszerepét a negyedik szezonban. A két lány viszi a hátán a történetet egyelőre, csak az a kérdés, hogy ez mire lesz elég? Meagan Tandy, Elizabeth Anweis és Dougray Scott nagyon gyengék, de Nicole Kang sem sokkal jobb náluk. Egyelőre nagy a gond ezen a téren. Örömmel láttam viszont Gabriel Mann-t, aki hatalmas kedvencem és bár csak egy rész erejéig tűnt fel, mégis azonnal feldobta a hangulatot. A színész még mindig zseniálisan alakít, a Revenge óta sem felejtett el játszani.

Ami a történetet illeti, az viszont nagyon is bejött. Az alapsztori, az utalások, Beth és Kate kapcsolata, illetve az édesapa keménysége mind-mind hozzátesznek, hogy akár valami jó is kisüljön ebből az egészből. Egyetlen gond, hogy egyelőre nagyon rámentünk Alice szálára, ami még oké is lenne, de nem látom, hogy mi lesz azután, hogy kiiktatjuk. Illetve az is nagyon érdekelne, hogy Batwoman miként kapcsolódik majd be az idei nagy crossoverbe?

Ti láttátok az első részeket? Tetszett, vagy inkább hanyagoljátok?

Hozzászólások

Change Language To: Hungarian