Könyvek

Bagó Tünde – Ella ​háborúja

Bagó Tünde első regénye, az Ella ​háborúja egy olyan időszakban játszódik, amely bár történelmileg egy elképesztően szörnyű időszak, ugyanakkor én mégis nagyon szeretek róla olvasni. Minél több könyvet ismer az ember a második világháborúról, annál inkább el tudja képzelni azt, hogy mi zajlott akkor a világban. Ezúttal egy teljesen új helyszínről, a németországi Singen településről olvashatunk, mely a svájci határ mellett található.

A történetről

A címszereplő Ella egy fiatal restaurátor, aki a háború miatt nem végezheti szakmáját. Ez felettébb elkeseríti, hiszen egy tanult, intelligens asszony, aki él-hal a művészetekért. Lucas, a férje orvos, a náci pártba való belépése után pedig megkapja Singen korházának vezetését, így hátrahagyva korábbi stuttgarti életüket, elköltöznek a határmenti kisvárosba. Ella ezt a költözést nehezen viseli. Habár szereti a természetközeli házuk környékét és az ottani kirándulásokat, a Birodalmat azonban egyáltalán nem.

A nő küszködik, hiszen nem mondhatja ki azt, amit gondol és ami a szívében van. Meg kell játszani magát és kompromisszumokat kötnie az életben maradásért, ami nem könnyű, holott tudja, hatalmas szerencséjük van, hogy a front helyett egy kisvárosi kórházban dolgozhat a férje.

Váltott szemszög

Legnagyobb meglepetésemre egyszer csak 1994-ben találjuk magunkat, ahol egy szintén orvos férfi szemszögét követhetjük nyomon. Mark lehetőséget kap arra, hogy a seregben végezzen kutatásokat, ami hatalmas előrelépés lenne karrierje szempontjából. Habár számomra az ő fonala nem volt annyira érdekes, mint Elláé, azonban az kétségtelenül nagyon érdekelt, hogy hogyan kapcsolódik össze a két történetszál.

Lendületes történetvezetés

Bagó Tünde rendkívül könnyen lendül bele a történetbe és nagyon gyorsan vonzza be az olvasót a művébe. Valószínűleg ez annak is köszönhető, hogy nagyon könnyű azonosulni Ellával, aki teljes szívéből ellenzi a Birodalom nézeteit és cselekedeteit. Azonban azt is nagyon jól tudja, hogy óvatosan kell bánni a szavakkal és a tettekkel, hiszen a legapróbb megszólalásokért is elviheti az embert a Gestapo.

Egyedüli megnyugvása Lucas, akit teljes szívéből szeret és bár nagyon szerette korábbi életét, valamint Stuttgartot, örül, hogy megkapta a lehetőséget, hogy egy határmenti kis kórházat vezethet a front helyett. A férfi azonban nagyon sokat dolgozik és kevesebbet van a feleségével, aki egyre magányosabbá válik, miközben küzd az érzéssel, hogy akárhányszor emberek közé megy, meg kell játszania magát. Ez és a kórházi munka, amit végeznie kell, szépen lassan elkezdi rátenni a bélyeget a házasságukra.

Az érzelmek kerülnek előtérbe

Az Ella ​háborúja pedig egyre érzelemdúsabbá és szívfájdítóbbá válik. Ella egyre több időt tölt egyedül, majd hamarosan Stein atya csatlakozik hozzá, akivel több időt kezd tölteni. Az atyával való beszélgetések elkezdenek segíteni a lánynak, aki hamarosan találkozik egy másik férfival is. Felix a birodalom ellen harcol és egyre inkább közelebb kerül Ellához, aki döntés elé kényszerül. Szökjön meg a férfival vagy tartson ki férje mellett?

Akárcsak Ella, úgy harcoltam én is az érzelmeimmel. Egyrészt azon gondolkodtam, hogy vajon én hogyan döntöttem volna a nő helyében, másrészt azon, hogy vajon mit szeretnék, Ella hogyan döntsön? A házasság számomra egy szentség, így reménykedtem, hogy Ella és a férje újra egymásra találnak, ugyanakkor Felix és a nő közötti szikra érezhető és tapintható volt. Viszont az is teljes mértékben érthető, hogy a férje miért döntött úgy, ahogyan, hiszen ő mindkettőjüket szerette volna megkímélni a háború borzalmaitól.

Izgalmas szemszögből mutatja be a második világháborút

A recenziós példányért köszönet a 21. Század Kiadónak!

Tóth Gábor Ákos – Balatoni ​örökség

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?