Ezek voltak a ’90-es, 2000-es évek meséi

Reméljük ti is kedvelitek a meséket, méghozzá a rajzfilmeket. Nos, úgy gondoltuk, hogy kicsit nosztalgiázunk és felidézzük nektek a ’90-es, 2000-es évek meséit, miket is néztünk gyerekkorunkban, melyek voltak a kedvenceink. Kedden bemutatott cikkünkben is nosztalgiáztunk, hiszen leporoltuk a 2000-es évek játékait is.

Hupikék törpikék

Ki ne ismerné a kék színű, apró kis lényeket, amik a mai napig ikonikusak és meghatározóak a gyerekek életében. A rajzfilm azonban az 1980-as években indult, de húsz évvel ezelőtt is ugyanolyan nagy kedvencnek bizonyult.
Törpapa, Ügyifogyi, Okoska, Törperős, Törpilla és még sok más törp az erdőben élnek, gombaházaikban. Személyiségük a neveikben rejlik, mindig jó a hangulat és az összetartás. Azonban a kis lényekre vadászó Hókuszpók és macskája, Sziamiaú gyakran megzavarják az idilli hangulatot.

Kacsamesék (DuckTales)

A nagy népszerűségnek örvendő Dagobert bácsi és három unokaöccse Niki, Tiki, és Viki mindig valamilyen kalandba keverednek. Donald kacsa bevonulása miatt bízta a gazdag nagybácsira a kacsafiúkat, Dagobert pedig hatalmas vagyonnal bír, amelyet a páncéltermében tart. Olykor zsugori és nagyobb vagyonra vágyó Dagobert aranyait gazfickók akarják megkaparintani, vagy épp a szerencsecent tűnik el. A Kacsamesék három évadot élt meg, de a mai napig kedvelik a gyerekek a kacsák történeteit.

Varázslatos iskolabusz 

Miss Mitzi és osztálya kalandjai 1994-ben kezdődtek. A történet szerint a tanárnő és a gyerekek a tananyag során számos érdekességre bukkannak, amelyhez Miss Mitzi segítségül hívja a varázslatos iskolabuszát és tanulmányi kirándulásra indulnak. Az utazások során a gyerekek megismerhetik például azt, hova jut az étel, ha megesszük, a kis állatok életébe is bepillantást nyerhetnek, elmennek az űrbe, de megfigyelik a tenger élővilágát.

Balu kapitány

Szintén kalandos mesesorozat, amely 1990-ben indult.  A dzsungel könyve című rajzfilm egyik főhőseként tűnt fel. de láthatjuk a spin-offban Sír Kánt és Lajcsit az orángutánt is. Balu a rajzfilmben pilótaként tevékenykedik, barátjával Kittel. Mivel azonban rengeteg tartozása van, hogy egy üzletasszony megvásárolja Balu szállítmányozási cégét, és ő irányítja a mackó munkáját. A csapat azonban gyakran kerül veszélybe vagy fenyegetik őket a kalózok, Don Kartács vezetésével.

W.I.T.C.H

A 2000-es évek egyik népszerűbb rajzfilm sorozata volt, amelyet 2004-től egészen két évig látható volt. A név a lányok keresztneveinek kezdőbetűjéből tevődött össze.
Az öt tinilány, a Fátyol őrzői. Feladatuk megvédeni a Meridiánt a gonosztól. Will, Irma, Taranee, Cornelia és Hay Lin mágikus erővel rendelkeznek,  hogy Phobost és Cedricet távol tartsák. A két varázsló viszont Phobos lánytestvérét, Meridián régóta eltűnt hercegnőjét és a valódi trónörököst keresik. A lányok megvédték Elyont, aki miután elfoglalta megérdemelt helyét a trónon, egy gonosz boszorkány Phobos katonáival akarta legyőzni a lányt.
A W.I.T.C.H. tagjait Hay Lin nagymamája segíti, ő az, aki tanácsokkal látja el őket és aki korábban is Őrző volt.

A kis hableány

Bizonyára mindenki ismeri a mesét, de tudtátok, hogy A kis hableányból sorozat is készült? 1992-től két éven át vetítették Ariel kalandjait. Triton király legkisebb leánya sok élménnyel gazdagodik a tenger mélyén.  Ám nem mindenki jó és kedves. Ariel több gonosztevővel is találkozik, köztük a leghatalmasabb, Ursula, de a Cápaföldiek is

A bolygó kapitánya

Az amerikai rajzfilmsorozat 1990-ben indult hódító útjára, országunkban kis csúszással vetítették az évadokat. Márpedig A bolygó kapitánya összesen hat évadot élt meg.
Gaia a Föld istene, hosszú álmából felébredve látja, hogy az emberek nem törődnek az élőhelyükkel, a Földdel. Ezért megbíz öt fiatalt, hogy a gyűrűjükkel védjék meg a Földet, amelyek egyenként a szél, föld, tűz, víz és szív erejét képviselik, egyesítve pedig a Bolygó kapitányát hívják segítségül. A Planétások különböző földrészekről lettek kiválasztva: Afrika, Ázsia, Észak-és Dél Amerika, Kelet Európa (Szovjetúnió) fiataljai alkotják. A Bolygó kapitányának és segítőinek meg kell küzdeniük a környezetszennyezéssel és az ökobűnözőkkel is, akik között akad orvos, üzletember, és őrült tudósnő is.

Bízunk benne, hogy felidéztük a gyerekkorotokat, de itt nem akarunk megállni, további rajzfilmeket mutatunk be, hátha kedvetek van újra leporolni. Addig is írjátok meg nekünk kedvenceiteket.

 

Hozzászólások

Change Language To: Hungarian